Befejeződött az éjféli szentmise Teréz anya nővéreinek Tömő utcai kápolnájában. A mennyből alászálló szeretet hatalma — mint valami túl erős szesz — szinte fejbe kólintotta az együtt ünneplő népet, a negyven-ötven hajléktalan embert, akik az utolsó ének után sem mozdultak a zsúfolásig megtelt helyiségből. Csak ebből az aranyló álomból ne kelljen felébredni… Nem is kellett. Karácsony szelleme akkor sem illant el, amikor hamarosan kiderült, körülbelül egy tucat hajléktalan nőnek nem jut már hely a szálláson… A megoldás rögtön megérkezett: „Nálam a hittanteremben megalhatnak! Be is van fűtve!” – kiáltott bele a nagy tanácstalanságba a szent ruháitól épp megszabadult atya, kis nyolcadik kerületi plébániánk papja, ez a gyors észjárású, mindig tettre kész késő-negyvenes férfi (hívei szerint igazi szent).
