Amikor még elkezdtem ezt az írást, nem gondoltam volna, hogy a Hodász András atya is fog írni ebben a témában, így viszont bátran képviselem én is a véleményemet. Igaz, úgy érzem, hogy mégis darázsfészekbe nyúlok, ha ezt a témát fel akarom hozni. De fontosnak érzem azt is, hogy beszéljünk róla, mert parányinak látszik az a felületet, ahol vallásosság és vallástalanság párbeszédet tudna folytatni.
Az elmúlt fél évben sok olyan fiatallal találkoztam, akik elkeseredve mondták, hogy teljesen kiábrándultak a kereszténységből, az egyházból, meg úgy általában a vallásosságból. A leggyakrabban előkerülő ok elég meglepő volt: elegük van a sok értelmetlen kötelességből és elvárásból, amit az (egyházi) iskolában, vagy éppen otthon állítanak velük szemben. Úgy érzik, hogy képmutató emberek várják el tőlük, hogy ők is álszentek legyenek… Mi történik itt?