Száműznék a hivatalos dokumentumokból Isten nevének említését az amerikai ateisták és sátánisták is. A vallásszabadságra hivatkozva több pert is indítottak annak érdekében, hogy Isten nevét töröljék a hivatalos dokumentumokból.

Jó ateista?? Egy keresztény erre azt mondaná, hogy ez paradoxon, hiszen Isten van, ergo nem lehet az ateizmust “jól” csinálni. Mégis jónéhány hitvédelmi beszélgetés után felmerült bennem néhány szempont, amit figyelmébe ajánlanék azoknak, akik keresik Istent, vagy épp nem keresik, csak szeretnek vitatkozni a hívőkkel. Különösen azért jött el az ideje ennek a cikknek, mert oldalunknak egyre több olyan hűséges olvasója van, aki nem hisz Istenben. Talán most számukra is tudok lelki táplálékkal szolgálni.
Az élet kultúráját éljük, melyben az értékek: a fiatalság, az egészség, az élmények hajhászása. Mindenhonnan ezek vesznek bennünket körül… És akkor teljesen váratlanul egyszer csak meghal egy közeli ismerősünk, mi pedig értetlenül állunk az esettel szemben: „sosem gondoltam volna, hogy ez vele is megtörténhet”. Manapság a halállal valahogy nem tudunk mit kezdeni, és a kultúra el akarja velünk hitetni, hogy mi sose halunk meg. Sőt, hogy mi sose leszünk betegek, sose leszünk rákosak, velünk sosem történhet baleset. Mindig csak másokkal.