A Tűzfal műsorában Bolyki László és Szabados Ádám a bibliai igék tüzén átívelő gondolatébresztő párbeszédeken keresztül hívják a nézőket a hit mélyebb, gyakorlati megélésére a digitális korban. Ez a podcast nem csupán intellektuális párbeszéd, hanem a kérdések tiszta kimondásával és a kegyelem elfogadásával szellemi tisztulást és közösséget teremt. A Tűzfal tüze nem elnyom, hanem világosságot és szabadságot hoz a hit útján.
Egy imádság a mai emberek fáradtságáról, magányáról és lelki éhségéről, akik sokszor elveszítik a reményt és a közösség melegét. Turczi Árpád írásában kifejezi a vágyat, hogy Isten szelleme friss szélként fújjon rá a megfáradt világra, hogy új erőt, fényt és összetartozást adjon mindenkinek, különösen azoknak, akik elhagyták az Istennel vagy egymással való közösséget.
Az emberi történelemben kevés kapcsolat annyira meghatározó, mint az apa-fiú viszonyulás. Ez a szál sokszor szoros és szeretetteljes, máskor terhelt és konfliktusos, olykor pedig a veszteség árnyéka borítja be.
Vannak könyvek, amelyek nem pusztán témát ajánlanak, hanem tükröt tartanak. Visszanéz ránk belőlük a saját történetünk, kérdéseink, elnémult vagy félbemaradt mondataink. Bolyki László Apák és fiúk című kötete ilyen tükör.
Amikor belépek a templomunk ajtaján, néha fájó csend fogad. Látom az üres padsorokat, hallom a falak közé záródott múlt emlékét, érzem, ahogy a hajdani közösség ereje lassan kifakul. Szeretett gyülekezetem, amely egykor élettől lüktetett, most mintha fáradtan szuszogna. Mégis, miközben szívem összeszorul, valami más is történik bennem: nem enged a remény. Hiszem, hogy az evangélium, amely egykor életet adott, ma is képes új szívként dobogni bennünk. Ezért keresem, hogyan lehet újra központtá válni. Megvan-e az élő test, ahol Krisztus szava lüktet.
„És leborultam a lába elé, hogy imádjam őt, de így szólt hozzám: Vigyázz, ne tedd! Szolgatársad vagyok, és testvéreidé is, akikben megvan Jézus bizonyságtétele. Istent imádd, mert a Jézusról való bizonyságtétel a prófétaság lelke.” (Jel 19,10) Egy szép ima és elmélkedés, ha vágysz a felszínnél többre.
„Mert ha az ember számára az a legvégzetesebb kór, hogy önmagának engedelmeskedik, akkor az üdvösség egyetlen lehetősége az, hogy önmagunktól már semmit sem gondolunk vagy akarunk, hanem az Urat követjük, aki előttünk jár.” Szubjektív gondolatok Cs. Szabó Sándor Kálvin című regényéről, Turczi Árpád tollából.
,,Drága Jézus, nagyon régen járok már az iskoládba, a szeretet iskolájába, ahol évről évre osztályt ismétlek. A minap az jutott eszembe, vannak kellemetlen viselkedésű emberek, akik ellenszenvet váltanak ki bennem. De amilyen messze vannak ők tőlem, annyira távol vagyok én is Tőled. Ez viszont azt jelenti, újfent osztályt kell ismételnem.”
Turczi Árpád imája és elmélkedése.
Ma, amikor a világ gyakran újra a formátlan és puszta állapot felé sodródik – háborúk, erkölcsi zűrzavar, létbizonytalanság és értékvesztés sötétsége között –, a hívő ember küldetése nem a visszavonulás, hanem a világítás. Ugye, Uram, ez nem feltűnést jelent, hanem következetes jelenlétet: ott lenni az iskolában, a kórházban, a műhelyben, az otthonban – mint akik Krisztust hordozzák magukban?