Egy héttel az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörése után Mindszenty József bíboros papírra vetett egy imát. Emlékezzünk együtt az október 23-ai eseményekre!

Egy héttel az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörése után Mindszenty József bíboros papírra vetett egy imát. Emlékezzünk együtt az október 23-ai eseményekre!

Rúzsa Magdi, Caramel, Dolhai Attila – három ismert előadó, akik nemcsak felvállalják a hitüket, hanem igyekeznek keresztény szellemben nevelni a gyerekeiket is. Ezzel példát adhatnak azoknak is, akik követik őket, és még nem mélyült el a hitük Istenben.

Tegnap este a Café Francesco keresztény missziós kávézó podcastbeszélgetésének vendége Székely János püspök atya volt. Megkértük, üzenjen valamit a fiataloknak!

Miért mondjuk, hogy a közösség képes megtartani? Miért fontos, hogy közösségben is imádjuk az urat? Milyen lehetőségeink vannak Magyarországon, ha szeretnénk valahova tartozni? Ezekről beszélgettünk legújabb podcast adásunkban vendégeinkkel, Balog-Bobok Ágnes egyetemi lelkésszel és Pádár Tamással, aki a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás szövetségén belül az Ifjúsági irodában dolgozik. Egy izgalmas beszélgetés, amely segít közösségre találni is!

Közös szolgálat, váratlan megtérés, összeakadó tekintetek, jelek Istentől és a párkeresés rejtelmei – ezekről és sok másról is szó esett a Páratlan Párosok podcast 7. epizódjában. Gégény-Kiss Abigél és férje, Gégény Dávid voltak a vendégeink.

Egy mexikói atya, Alvaro Salvador Gutierrez Félix egy nap elővette a szekrényből a reverendáját, és úgy döntött, onnantól mindenhova abban megy. Meglepő volt az emberek reakciója, de saját maga számára is több tanulsággal szolgált a „kísérlete”. Alvaro atya írását szemlézzük.

Vasárnap XIV. Leó pápa hét boldogot avat szentté Rómában. „Ma hét tanú áll előttünk, az új szentek, akik Isten kegyelmével életben tartották a hit lámpását. Valóban, ők maguk is lámpásokká váltak, amelyek képesek voltak terjeszteni Krisztus fényét.” – mondta a pápa homíliájában. Ismerjük meg az Anyaszentegyház új szentjeit.

„Azzal, hogy abbahagytam az úszást, azt hittem, hogy meghalt egy énem. Aztán lassan rájöttem, hogy nem halt meg, hanem ezeket az értékeket, amiket sportolóként megszereztem, mint a kitartás és az alázat, a medencén kívül ugyanúgy hasznosítani fogom” – mondta el a 777-nek adott interjúban Telegdy-Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes, világbajnok úszó. Bogival beszélgetni nagyszerű élmény volt, egy igazán szerény és kedves embert ismerhettem meg, aki kendőzetlen őszinteséggel beszélt a gyászról, az újrakezdésről, az Istenben való hitéről és arról is, miért tartotta fontosnak, hogy megházasodjon.
