Olvasónk nagyon szép verset küldött nekünk, ezt mutatjuk most meg Nektek. Neked szól, ha épp nehéz helyzetben vagy és még nem látod a fényt a sötétben – de tudd, Isten veled van, és ki fog hozni a mélyből!

Olvasónk nagyon szép verset küldött nekünk, ezt mutatjuk most meg Nektek. Neked szól, ha épp nehéz helyzetben vagy és még nem látod a fényt a sötétben – de tudd, Isten veled van, és ki fog hozni a mélyből!
Janikovszky Éva munkássága maradandó hatást gyakorolt a magyar gyermekirodalomra, a könyvei ma is kedvelt olvasmányok felnőttek és gyerekek körében egyaránt. Amit talán kevesebben tudnak róla, hogy hitt Istenben, és fontosnak tartotta a hálát – erről is szól ez a néhány sora.
,,Hiteles keresztényekre van szüksége a mai társadalomnak. Élj úgy, hogy az életed vezesse az embereket Istenhez!”
Ilodigwe Emmanuel, Nigériából származó, magyarul gyönyörűen beszélő szalézi szerzetes bátorító gondolatait osztjuk meg veletek, amelyet az ApCsel kihíváshoz küldött nekünk.
Nehéz válaszolni a kérdésre, de az biztos, hogy ha igen, akkor nagyon kitartóan kell keresnünk! A Kalandok a város alatt új ifjúsági sorozata pont ezért hiánypótló. Ha nyári olvasmányt keresel a gyermekednek, akkor ezt az ajánlót mindenképp olvasd el!
Milyen szakra jelentkezzek? Elvállaljam ezt a munkát? Adjak-e esélyt ennek a fiúnak/lánynak? Hogyan töltsem hasznosan a nyaram? Készen állok a házasságra? Sok fontos kérdés foglalkoztathat bennünket, amelyek esetében nem mindig könnyű döntést hoznunk. Szerencsére van mennyei segítség a kezünkben!
Mindig azt hittem, életem legrosszabb időszakaiból egy színész, egy énekes, egy könyv vagy egy sorozat húzott ki. Ha te is olyan rajongó típus vagy, mint én, szerintem megérted ezt az érzést. De nagyobbat nem is tévedhettem volna.
Augusztustól – a szokásoknak megfelelően – több pap és szerzetes is új plébánián kezdi meg működését. A Magyar Kurír összegyűjtötte a személyi változásokat, az ő cikkükre hagyatkozva mutatjuk be mi is a legérdekesebb dispozíciókat az országban.
A fővárosban több érdekes változás is van: a jezsuitáknál Horváth Árpád helyett Nagy Bálint lesz az új templomigazgató, az eddig Terézvárosban szolgáló Farkas Ferenc atya Rómában folytathatja tanulmányait, míg a 777-en rendszeresen remek lelkiségi írásokat író Lőw Gergely atya az olasz fővárosból a Városmajorba tér haza.
Az idei pünkösd másképp alakult számomra és a családom számára. Eddig ez is csak egy vasárnapi misét jelentett nekünk, általában a mise kezdetekor jöttünk rá, hogy „ja, pünkösd van”.