A 777 Szín – Vallás című műsorának vendége a Máté Péter-díjas zenész, énekes, érdemes művész, Varga Miklós volt. A stúdióban kihelyezett, sarkalatos és isteni erényt jelképező kártyák mentén kibontakozó interjúban az István, a király ikonikus címszereplője és az Európa című dal megalkotója ritkán látható személyességgel tekintett vissza közel fél évszázados pályájára. A beszélgetés során a legenda őszintén vallott az igazságosság kérdéséről, a mértékletesség megtalálásáról, a család és a 40 éve tartó házasság megtartó erejéről, valamint arról a mély, belső istenkapcsolatról, amely a legnehezebb pillanatokban és a színpadi krízisekben is átsegítette őt.
A beszélgetés felütésében az igazságosság kapcsán Varga Miklós köntörfalazás nélkül kijelenti: a világi életben és a művészi pályán abszolút értelemben vett igazságosság többnyire nem létezik, törekedni azonban kötelező rá. Visszaemlékezve az 1983-as István, a király városligeti bemutatójára – ahol a címszerepet a színpadon Pelsőczy László alakította, míg a dalokat Varga Miklós énekelte fel – kifejti, hogy Koltai Gábor rendezői döntését pályakezdőként teljes mértékben megértette és elfogadta, így nem élt meg igazságtalanságot.
Az idő és a közönség szeretete végül meghozta számára a teljes szakmai elégtételt és rehabilitációt. Pályafutása során számtalanszor formálta meg István király alakját a színpadon is, 1990-től kezdve a Szegedi Szabadtéri Játékokon és az ország legjelentősebb szabadtéri színpadain egyaránt.
Az interjúban kiemelt helyet kap az 1984-ben született Európa című dal, amelynek zenéjét Varga Miklós szerezte, míg látnokian pontos szövegét Varga Mihály írta. Az énekes hangsúlyozza: éles különbséget kell tenni Európa, mint több évszázados földrajzi, kulturális és szellemi egység, valamint az Európai Unió, mint politikai közösség között. Rámutat arra az elfeledett alapvetésre, hogy kontinensünk identitását és fennmaradását a keresztény gyökerek határozzák meg.
„Hát az a több évszázados keresztény kultúra, ami Európának megadta az alapvetését. Hogy Európa mennyire nem azonos az Európai Unióval, az abból is kiderül, hogy például elfelejtették az európai alkotmányba beleírni a keresztény kultúrának az eredetét európai bizonylatban.”
A mértékletesség és a bölcsesség kapcsán Varga Miklós önkritikusan elismeri: fiatalon, az első évtizedekben „nagy kanállal ette az életet”, és a mértéktartásra csak az évek múlásával, a tapasztalatok felhalmozódásával tanította meg a kor.
Arra a kérdésre, hogy miként méri le saját értékét, egyértelmű művészi hitvallást fogalmaz meg: a színpadon addig van keresnivalója az embernek, amíg a közönség tapsa és szeretete visszaigazolja a munkáját.
A beszélgetés legmélyebb és legszemélyesebb íve a lelki erősség és bátorság, valamint a hit témaköréhez kapcsolódik. Varga Miklós kendőzetlen őszinteséggel beszél arról, hogy bár nem tekinthető klasszikus értelemben vett, rendszeres templomba járó embernek, a Teremtővel való kapcsolata és a hite a mindennapjai legbelsőbb fundamentuma.
„Én a hitemet, az Istennel való kapcsolatomat, azt legbelül élem meg. És ezért van az, hogy amikor fellépések előtt izgulok (…) a Jóistenhez való fohásszal szoktam az esetek nagy részében végezni, és mindig megkérem, hogy na jó Istenem, most állj mellém, most segíts át a nehéz pillanatokon, mert érzem, hogy hogy erre a fajta lelki támaszra szükségem van.”
A fohászok megtartó erejét visszatekintve egész pályafutása során érezte, és hálás szívvel gondol az isteni gondviselésre.
„Én nagyon-nagyon hálás vagyok a Jóistennek, mert a pályafutásomon visszatekintve több olyan pont is volt az életemben, amikor éreztem azt, hogy ez Isten nélkül nem ment volna. Tehát amikor kellett egy óriási segítség, mert azt hittem, hogy most megáll a világ, megjött a segítség. Mindig átsegített és azt máshonnan honnan kaptam volna, mint föntről?”
Ennek legmegrázóbb bizonyságaként a 60. születésnapjára szervezett jubileumi életműkoncertjét idézi fel. Az egész napos kemény próba és a 13 kamerás televíziós felvétel feszültségében a koncert második dalánál hirtelen teljesen elment a hangja. A végső kétségbeesésben Jézushoz kiáltott segítségért, és olyan élményben volt része, amelyet azóta is csodaként él meg.
„Annyira kétségbe estem, hogy és csak annyit mondtam, hogy Jézusom, most segíts. És egyszer csak, szinte fizikailag éreztem azt, hogy egy kéz egy kicsit felemel, és visszajött a hangom, és végig tudtam énekelni az egész koncertet. Nem azt mondom, hogy életem legjobb formájában, de meg tudtam csinálni azt a közel két órás koncertet anélkül, hogy hogy meg kellett volna állni bármi miatt is. Az egy igazi nagy segítség volt.”
A Hit kártyát kibontva Varga Miklós rámutat: hit nélkül egyetlen ember sem létezhet. Számára Isten létezése nem elméleti kérdés, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a Teremtő által ránk bízott világért nekünk, embereknek kell felelősséget vállalnunk.
„Én hiszek a Jóstenben, aki ránk bízta ezt a föld nevű bolygót. De ezt nem hitbizományba adta. Az Isten jóságával és hatalmával sem szabadna visszaélnünk a végletekig.”
Különleges, eddig ritkán mesélt történetként idézi fel az 1990-es Népstadionbeli István, a király előadást. A nyilvános főpróbán, 50 ezer néző előtt a koronázási jelenetnél a színházi kellékkorona megcsúszott és leesett a lépcsőre. Amikor a főpap szerepét játszó Viktor Máté felemelte és másodszor is István fejére helyezte a koronát, a korábban teljesen egyenesen álló kereszt az eséstől elferdült – éppen úgy, ahogyan a valódi Szent Koronán látható.
„Ma is a hátamon áll a szőr, hogyha ebbe belegondolok. Ilyen véletlenek nincsenek. Nincsenek. A végén mindent a helyére rak a Teremtő.”
A beszélgetés záró akkordja a szeretet erénye és a család megtartó ereje köré épül. Varga Miklós büszkén mesél feleségével való 40 éves kapcsolatukról és 32 éves házasságukról, valamint gyermekeikről, Vivienről és Szabolcsról, akik kommunikációs diplomájuk után jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói. A színpadi hivatás lényegét a Kormorán zenekar egyik dalára utalva úgy fogalmazza meg: a művész feladata az, hogy a szívét ossza szét.
Arra a kérdésre – miszerint mit mondana az Úr előtt állva a végső számadáskor – egyetlen, mindent magában foglaló szóval válaszol:
„Köszönöm.”
A teljes beszélgetés ITT nézhető meg.
hirdetés
