2026.09.25.

Késelés egy lengyel bencés apátságnál: egy pap meghalt, többen súlyosan megsérültek

Tragikus késelés történt csütörtök délelőtt a délkelet-lengyelországi Jarosław bencés apátságának területén. A támadás közvetlenül a szentmise kezdete előtt, a Szent Miklós és Szent Szaniszló püspök tiszteletére szentelt templomban történt. A támadásban egy szerzetes meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek, rajtuk kívül két hívőt is megsebesített a támadó.

A lengyel katolikus sajtó beszámolója szerint az elkövető egy körülbelül 80 centiméteres késsel lépett be a templomba, majd dulakodásba kezdett az egyik pappal. Többeket is megsebesített. Az egyik megtámadott pap, Stanisław atya, olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy később a kórházban meghalt. Egy másik pap, Marek atya, aki megpróbált közbelépni, szintén súlyosan megsérült, és kórházba került.

A helyszíni beszámolók szerint a templomban több tucat ember tartózkodott, akik közül többen megpróbáltak elrejtőzni, illetve elhagyni az épületet. A támadás után káosz alakult ki, a sérültek ellátásában pedig a jelenlévők is segítettek.

A rendőrség egy 31 éves ukrán állampolgárt vett őrizetbe a helyszínen. Ő maga is megsérült. A hatóságok közlése szerint a férfi szervezetében alkoholt nem mutattak ki, vérmintát azonban vettek tőle annak vizsgálatára, hogy fogyasztott-e kábítószert. A késelés indítéka egyelőre nem ismert, a nyomozás folyamatban van.

A jarosławi bencés közösség vezetője, Barbara Dendor OSB nővér a történteket megrázónak nevezte, és hangsúlyozta: bár a nővérek közül senki nem volt jelen a templomban a támadás pillanatában, az apátság területén élő közösséget is súlyosan érintette a tragédia. A nővérek azt is közölték, hogy az általuk működtetett óvoda gyermekei biztonságban voltak végig.

A támadás után Adam Szal przemysli érsek imádságra kérte a híveket az elhunyt papért és a sérültekért. „Tragédia történt” – fogalmazott a főpásztor, aki az áldozatokért és a történtek miatt imádságra szólított fel.

A hatóságok továbbra is vizsgálják a támadás pontos körülményeit és az elkövető indítékát.


Ki volt Stanisław Zbojnowicz atya?

Stanisław Zbojnowicz a przemysli főegyházmegye papja volt, aki a délkelet-lengyelországi Grzęskából, a Przeworsk járásból származott. Életének és papi szolgálatának utolsó időszakát Jarosławhoz kötötte, ahol a korábbi bencés apátság területén működő Anna Jenke Keresztény Kulturális és Formációs Központban szolgált. A helyi bencés nővérek szerint az intézmény segítőjeként és sekrestyéseként dolgozott.

A róla szóló beszámolóból az is kiderül, hogy nem csupán a liturgikus szolgálatban vett részt: katolikus sajtóban is publikált. A Niedziela Przemyska 2004 márciusában közölte egy írását Boldog Gianna Beretta Molláról, az olasz orvosról és édesanyáról, aki saját élete megmentése helyett a gyermeke életének megóvását választotta.

Zbojnowicz atya különösen szoros kapcsolatban állt szülőhelyével, Grzęskával. Halálhíre után a helyi közösség megrendülten emlékezett rá, olyan emberként, aki szülőfalujához, annak lakóihoz és a helyi közösséghez is kötődött.

Papi szolgálatának utolsó percei pedig különösen megrázóak. 2026. szeptember 24-én a jarosławi templomban a délelőtti szentmise előtt gyóntatott. Amikor kintről zajt hallott, kilépett a gyóntatószékből, és a templom rácsához indult, hogy azt bezárja, és ezzel megvédje a bent lévőket. A beszámoló szerint ekkor támadt rá késsel az elkövető. Zbojnowicz atyát súlyos sérülésekkel, átszúrt tüdővel szállították kórházba, ahol az orvosok erőfeszítései ellenére meghalt.

Borítókép: nosapolska
Hírek
hirdetés