Már több mint 3 millió forint gyűlt össze, de még szükségünk van a segítségedre, hogy elkészülhessen a 777 új podcast stúdiója Budapesten.
A hétvégén véget ér a csaknem egy hónapon át zajló közösségi adománygyűjtésünk, amelynek célja, hogy egy korszerű, technikailag jól felszerelt podcast stúdiót alakítsunk ki a budapesti irodánkban. Az elmúlt hetekben 3 millió forint adományt kaptunk – egészen pontosan 3 179 850 forintot -, amelynek segítségével a munkálatok már javában zajlanak. Nagyon köszönjük mindenkinek a nagylelkű adományokat!
Ahhoz, hogy a stúdiót jó minőségű technikai eszközparkkal alakíthassuk ki, összesen 5 millió forintra van szükség.
Miért van szükség podcast stúdióra?
Az elmúlt években a tartalomfogyasztás teljesen megváltozott: régen azt mondtuk, hogy már nem nyomtatott sajtót olvasunk, hanem online tesszük ugyanezt. Mára azonban ez már nem igaz: az emberek többsége szinte alig vagy egyáltalán nem olvas, helyette audiovizuális módon informálódik. Mi a 777-nél hiszünk a szöveg erejében, a jövőben is sok írással, szemlével, írott interjúval találkozhattok, de muszáj alkalmazkodnunk ezekhez a változásokhoz. Ha el akarjuk érni az embereket – márpedig ez a célunk, hiszen evangelizálni szeretnénk -, akkor azt leghatékonyabb módon videókkal tehetjük meg.
Ez azért is praktikus, mert a videóból tudunk írott változatot készíteni – fordítva értelemszerűen nem -, idézetes képet alkotni, kivágni rövidebb részleteket. Rengeteg lehetőségünk nyílna meg egy önálló stúdióval, amelyet nem kell bérelnünk, nem kell másokhoz igazodnunk: akkor és azt rögzítünk, amit csak szeretnénk.
A stúdióban:
- heti rendszerességű podcastműsorokat készítenénk,
- fiatalok tanúságtételeit rögzítenénk,
- papokkal, szakértőkkel beszélgetnénk hitről és életről,
- evangelizációs videós tartalmakat gyártanánk
Hol tart most a podcast stúdiónk fejlesztése?
Már javában zajlik a stúdió építése, a bejövő adományoknak köszönhetően: elkészült a stúdiótér, a festés – szerintünk nagyon „777” színe lett a stúdiónak -, a padló, a díszlécek is felkerültek. Egy kis stúdióteret képzeljetek el, mégis tökéletesen alkalmas arra, hogy beszélgetéseket rögzítsünk. Na, de mivel? Ez az izgalmas rész jön most – ami kétségtelenül a legköltségesebb: a kamerák, statívok, világítás, keverőpult beszerzése. Ezeknek a megvásárlására gyűjtünk a maradék 3 napban.
Hogyan tudsz segíteni?
Ha lehetőséged engedi, hálával és köszönettel fogadjuk adományodat:
Név: 777 Közösség Egyesület
Számlavezető bank: OTP Bank
Számlaszám: 11708104-21454246-00000000
Közlemény: stúdió
Mikorra készülhet el a stúdió?
Ez leginkább pénzkérdés most sajnos: ha sikerül összegyűjteni a szükséges adományt, akkor már márciusban elkészülhet a teljes felszereltségű stúdió, ami azt jelenti, hogy az áprilisban esedékes 10. születésnapunkra egy csodálatos ajándékot kapnánk.
Ezúton is köszönünk minden adományt, segítséget, imát, jó szót, amit kaptunk Tőletek!










