2025.07.07.

Áthelyezték Böjte Csaba ferences szerzetest

A 66 éves szerzetest új helyre szólítja a kötelesség, áthelyezik Déváról.

Csaba testvér Facebook-oldalán jelentette be, hogy augusztus 1-jétől új helyen folytatja szolgálatát.

Bejegyzéséből kiderült, hogy Csíksomlyót jelölték ki számára. „A Remény Zarándokainak az évében, – melyet Ferenc pápa 2025-re meghirdetett – engem Déváról a csíksomlyói ferences kolostorba helyeztek az elöljárók.”

Különleges módot választott a szerzetes a szolgálati helyére való megérkezéshez, biciklivel zarándokol majd Csíksomlyóra, tusnádi gyerekek fogják elkísérni, de bárki csatlakozhat az úthoz.

Mint írta: „Földi zarándokutam újabb állomására imádkozva, a gyermekeinkkel zarándokolva szeretnék megérkezni. – – Augusztus elsején kell jelentkezzek az új szolgálati helyen, ezért a tusnádi gyerekek hívására és kíséretével kerékpáron indulok Csíksomlyóra. Július 31-én csütörtökön, a tusnádi Szent László Otthonnál találkozunk mindazokkal, akik velünk szeretnének gurulni. Ebéd után a ház vezetőjével, Lakatos Szidóniával indulunk a csíkszentsimoni házunkat érintve, – ahol egy kis pihenőt tartunk –  a Csíksomlyói Szűzanya szentélyébe. Mária lábánál 18.00 órától hálaadó szentmisét tartunk.

hirdetés

– Másnap a gyerekekkel, kollégákkal, mindazokkal akik velünk tartanak, gyalog kimennénk a csíksomlyói nyeregbe, imádkozva, énekelve körbejárjuk a Nagysomlyó-hegyét, majd a Salvator-kápolnában szentmisét mutatunk be, kérve Megváltónk irgalmas szeretetét életünkre.

Gyertek zarándokoljunk együtt a Csíksomlyói Szűzanyához, Csaba t.” – zárta sorait a közkedvelt szerzetes.

33 mozgalmas, tevékeny év után búcsúzik Csaba testvér. 1992-ben került Dévára, ami a Szent Ferenc Alapítvány központja is, most viszont Csíksomlyó lesz új otthona.

A ferencesek csíksomlyói letelepedéséről már 1352-ből is vannak feljegyzések. 1400-ban IX. Bonifác pápa engedélyével épülhetett ott ferences kolostor, melynek helyébe az 1800-as évek elején emelték a ma is álló kegytemplomot. 1440 körül egy kisebb kolostort is építettek a szerzetesek. A napjainkban használatban lévő kolostort 1773 és 1779 között hívták életre, amikor is szükségessé vált egy nagyobb épület a szerzetesek számára. A történelem viharai jól megtépázták, a tatár és török hordák is alaposan megrongálták. Később esperesi adományból bentlakás is létesült, majd kántortanítóképzőt és nyomdát is alapítottak.

Ahogy a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség július 5-én közzétette, Fr. Urbán Erik OFM tartományfőnök, érseki helynök felterjesztését elfogadva, illetve a vele való egyeztetés alapján –  augusztus 1-jével – Fr. Böjte Csaba OFM atyát csíksomlyói lelkésszé nevezik ki.

Imádkozzunk Csaba testvérért, hogy hamar megszokja új környezetét és derűvel, egészséggel végezhesse áldozatos szolgálatait!

Forrás: ersekseg.ro

Borítókép - Fotó: Böjte Csaba Facebook-oldala
Hírek
hirdetés