Ferenc pápa újabb nyugodt éjszakát töltött a római Gemelli kórházban, ahol kétoldali tüdőgyulladással kezelik, és most pihen – közölte csütörtök reggel a Szentszéki Sajtóiroda.
A Szentszéki Sajtóiroda csütörtökön közölte, hogy Ferenc pápa jól aludt és továbbra is pihen a római Gemelli-kórházban. Az szentatya klinikai állapota az elmúlt napokban stabil maradt.
Ahogy korábban megírtuk, hamvazószerdán a következő közleményt adták ki a pápa állapotáról:
„A Szentatya állapota ma is stabil maradt, légzési elégtelenségek előfordulása nélkül. A terveknek megfelelően kiegészítő, nagy áramlású oxigénellátást kapott, és a nem invazív gépi lélegeztetést ma este folytatják. A Szentatya folytatta a légzés- és aktív mozgásfizioterápiáját, a napot a karosszékében töltötte. Reggel a Szentatya a 10. emeleten található lakosztályában részt vett a hamvazószerdai szertartáson, amelynek keretében ő is hamvaszkodott, majd magához fogadta az Eucharisztiát. Ezt követően számos munkatevékenységet végzett. A délelőtt folyamán felhívta Gabriel Romanelli atyát, a gázai Szent Család templom plébánosát is, délután felváltva pihent és dolgozott.”
Ferenc pápát február 14-i kórházba szállítása óta kétoldali tüdőgyulladással kezelik a római Gemelli kórházban. A pápa aktívan együttműködik az előírt terápiákkal, és a hangulata továbbra is jó.
A pápa orvosai hangsúlyozták, hogy az elmúlt két napban nem volt krízis, de a további vizsgálatokhoz időre van szükség.
Forrás: Vatican news