Barsi Balázs ferences szerzetes gondolatai mindig nagyon erősek és mélyre mennek, így van ez az atya adventi konferenciabeszédében is, amelyet Szécsényben mondott el.
1. Az advent az adventus latin szóból ered, és ez a Mi atyánk kérésének a lényege: „jöjjön el a te országod”. Isten országa az Istennel való mélységes létbeli kapcsolat, amelybe teremtette az embert. Tehát azt kérjük, hogy jöjjön el az Istennel való kapcsolatunk – amely eljött Jézusban, de a kibontakozás még az utolsó napig folyamatban van. Jézus maga az Isten országa, mert Ő az Istennel való kapcsolat.
2. Valójában mindannyian egy végtelen szeretetre vágyunk. Nem arra, amelyet ma a fiatalokkal begyakoroltatnak, hogy kis ,,szeretetérzelmek” legyenek, aztán egyik virágról a másikra szálljanak, mint a méh, kiszívva az édességét és otthagyva a virágot.
3. A hit nem azt jelenti, hogy tagadom az emberi gondolkodást, értelmet, hanem belépek egy személyes kapcsolatba, amit Jézus Krisztus hozott, és ott nagyon is beindul az értelem.
4. Isten maga a végtelen jóság és nincs benne semmi sötétség. Csak azért hisszük, hogy van bármilyen árnyék Istenben, mert bennünk, emberekben van, és kivetítjük Rá.
5. A gonosz még a szeretetet is személyteleníti. A szeretés az ő magyarázatában nem lesz semmi más, mint szeretkezési technika. Ebbe vezetik be a fiatalokat, nem pedig abba, hogy a végtelen isteni szereteten belül van a férfi és a nő örök hűséggel megpecsételt egysége. Ebből élet fakadhat, és Isten ebből teremt személyt. Értjük már, hogy miért a házasság van megtámadva?
6. Mi a modernizálás? Nem az árut kell kicserélni, és olyan evangéliumot adni az embereknek, ami tetszik nekik. A kérdés inkább az, hogyan adjuk át az örök evangéliumot. Szeretni kell a bűnös embert, mert mi is azok vagyunk, meg kell érteni a szókészletét, és azzal az érzékkel, azzal a szeretettel kell hozzá menni, amilyennel az Úr Jézus hozzánk jött.
7. Részesedünk Isten szeretetéből. Ez azt jelenti, hogy
odaadja az Ő szeretetét, hogy ne csak a mi megsebzett, gyenge, korlátolt szeretetünkkel szeressük a másikat.
Ha engedjük, megragadja a mi szeretetünket, és az Isten szeretetével tudjuk onnantól szeretni egymást.