Egy izgalmas kritika az It Ends With Us, vagyis Velünk véget ér című, nagy port kavart filmről, amely nemcsak a családon belüli erőszak és a bántalmazás, hanem az abortusz kérdéskörét is a felszínre hozza.
Nagy port kavart a népszerű regényadaptáció, az It Ends With Us, azaz a Velünk véget ér. A híres – vagy inkább hírhedt – film, a párkapcsolati erőszak nehéz témáját vitte vászonra. Nagy sajtóvisszhang lengi körül az ismert színészgárdát is, de a fő vád a filmmel kapcsolatban, hogy romantizálja a párkapcsolaton belüli erőszakot.
Nos, mindenki megnézheti a filmet és levonhatja a saját konzekvenciáit. Persze ne felejtsük el: a negatív reklám is reklám, és attól, ha felkapott valami, még nem feltétlenül közvetít értéket is…
A film Lily kamaszkorát és jelenét párhuzamosan vonultatja fel. A nő gyermekkorában elszenvedte apja agresszív fellépését az édesanyjával szemben. Első szerelme, Atlas szintén hasonló családi háttérből jött. Felnőttként Lily virágboltot nyit, beleszeret Ryle-ba, ám házasságuk felett végig feszülten terjeng az erőszak markáns atmoszférája. Felbukkan Atlas is, elfejulnak az indulatok, Lily kórházba kerül, ahol megtudja, hogy várandós.
Így még terheltebbé válik Lily – egyébként is nehéz – sorsa. Bár a gyermeke nem erőszakban fogant, mégis egy olyan ember az apja, aki bántotta annak édesanyját. Gyakori reakció – és a sokk hatása alatt talán érthető is, – hogy egy erőszaktétel után, ha teherbe esett a nő, az abortusz felé sodródik, a környezete is ezt sugalmazza helyes döntésként. Így fel sem ocsúdva az erőszak traumájából, egy új, az abortusz által okozott seb ég a nő lelkére és testére egyaránt.
A film ezen pontján azon gondolkoztam, vajon hogy dönt majd Lily? Inkább elveteti a babát? Hiszen lehet, hogy könnyebben elszakadna bántalmazó férjétől nélküle. Na és ez egy amerikai film: hogy nézne ki, ha egy nő nem élne a függetlenségével és éppen egy ilyen szörnyű helyzetben nem azt mondaná „az én testem, az én döntésem”! Nagyon szembe menne a liberális narratívával, és az megbosszulná magát…
Aztán minden prekoncepcióm és vélekedésem ellenére (én nem olvastam a könyvet) Lily végül az élet mellett dönt! A várandósság alatt, bár távolságot tart férjével, elköltözik, de nem tagadja meg tőle apai jogait. Megbocsájt neki, de nem felejt. Megszületik a kislányuk, férjének elmondja, hogy el akar válni, aki viszont fogadkozik, hogy megváltozik. A főszereplő nő szilárdan kiáll döntése mellett, nemcsak önmaga miatt, hanem a lányukért is. Mert mit mondana Ryle a lányuknak, ha vele tenné ezt később a párja?
Ez a kisbaba óriási dolgot vitt véghez! Erőt adott az édesanyjának, hogy kettejükért kilépjen a bántalmazó házasságából, megszakítva a mintát, így az velük véget érjen. Lilyhez hasonlóan mi is hamarabb határozzuk el magunkat, ha már nem csak magunkért felelünk.
Fotó: Sony Pictures
Nem lehet, hogy a kritizáló nézősereg épp ezt nem tudja elfogadni? Hogy van, aki az élet pártjára áll, és felvérteződik a megbocsájtás erejével is? Nem lett volna korszerűbb egy olyan történetvezetés, amelyben Lily elveteti a kicsit, elválik és örökre megutálja férjét? De! Így progresszívebb és sokkal feminizmus-kompatibilisebb lett volna. Ó, hogy itt nem ez történt?! Meg is van az eredménye, vigyázzanak a kedves filmkészítők, láthatjuk, micsoda skandallum az életben hagyott csecsemő, és a megbocsájtó nő képe, még a határozotan a válás mellett döntött feleség alakja sem tudta elvenni az élét az indulatoknak. Még ez is túl konzervatívnak bizonyult.
Gál Petra Júlia
hirdetés
