Hogy vagy? – erre nem csak a jól vagy a rosszul lehet a válasz

A megkülönböztetés Loyolai Szent Ignác és a jezsuita lelkiség egyik kulcsfogalma. A Montserrat legújabb évadának első részében Bellovics Gábor jezsuita atya segít bennünket közelebb a megkülönböztetés gyakorlatához és kiigazodni belső időjárásunkon.

„Hogy vagy?” Számomra ez egy viszonylag idegesítő kérdés, de ez most mellékes. A lényegét tekintve viszont egy eléggé megválaszolhatatlan kérdés, pláne nem egy szóval. A „jól” vagy a „rosszul” a két véglet, de általában inkább valahol a köztes állapotban találjuk magunkat. Megfogalmazni azt, hogy hogy vagyunk, mi van bennünk, mi mozog bennünk, vagy éppen mi hiányzik akkor, amikor azt mondjuk, hogy nem vagyunk jól, az már egy nagyon izgalmas kérdés.

Az embereknek nagyon nagy része erre a kérdésre, hogy mire lenne szükséged ahhoz, hogy a te állapotod belülről egy jó állapotnak minősíttessen, arra már nagyon nehezen tudna válaszolni. Ott már meg kell állni, ott már el kell gondolkozni azon, hogy mi hiányzik nekem, milyen szükségletem nem elégül most ki, milyen vágyam nem teljesül ahhoz, hogy egy egészséges belső egyensúly legyen bennem.

Loyolai Szent Ignác, a jezsuiták rendalapítója már a XVI. században, amikor a megtérése folyamán elkezd különböző szövegeket olvasni a szentek életéből, felfedezi azt, hogy benne bizony ezek az apró kis mozgások, a hangulatváltozásai, a belső időjárása nagy hatással van arra, hogy utána hogyan fogja a napját eltölteni, hogyan fog gondolkodni hosszú távon és rövid távon. Miért fog inkább lelkesedni és mi lesz az, ami inkább lelombozza?

A jezsuita lelkigyakorlatok is abban szeretnék segíteni az embereket, hogy

hirdetés

minél előbb meg tudják állapítani, hogy nagyjából milyen belső időjárás uralkodik bennünk: ez a megkülönböztetésnek a célja.

Ezeknek a belső időjárási jelenségeknek Szent Ignác nevet is ad: vigasznak és vigasztalanságnak nevezi. Azt mondja, hogy vigasz állapotának hívjuk, amikor úgy érezzük, hogy az Isten támogató jelenlétében vagyunk, amikor tisztán látunk, amikor belső biztonsággal tudunk döntéseket hozni, és a vigasztalanság állapotának nevezi, amikor valami zavartság van.

Egy másik nagyon érdekes felismerése Szent Ignácnak, hogy mintha ennek a két állapotnak nagyon más lenne az utótörténete. Mintha az Isten Lelkének a célja valóban az lenne, hogy egy hosszú távú és tartós békét teremtsen a szívünkben, az ellenség lelkének pedig mintha az lenne a célja, hogy csak lelohasszon, elkedvtelenítsen bennünket, elvegye a bizalmunkat, és utána jól otthagyjon vele egyedül. A vigasznak és a vigasztalanságnak a megkülönböztetése ugyanakkor nem azzal a céllal történik, hogyha mi ezt jól fogjuk tudni csinálni, akkor garantáltan mindig jó állapotban leszünk. A cél tehát nem az, hogy minél inkább jó keresztény vagyok, annál inkább folyamatosan jól érzem magam, hanem hogy minél előbb fel tudjam ismerni azt, hogy éppen melyik állapotban vagyok. És bizonyos helyzetekben, például, ha vigasztalanságban, lelki szárazságban vagyok, akkor valószínűleg nem az lesz a legalkalmasabb időszak arra, hogy újragondoljam az életemet, hogy nagyot változtassak a dolgaimban. Azokat érdemes átszenvedni, átküzdeni és változtatni,

döntéseket hozni, egy lépést előre tenni a tiszta, fényes, átlátható terekben érdemes.

Sok örömet kívánok nektek azon az úton, amikor elkezditek ti is nézegetni, vizsgálni, hogy a napunk folyamán hányszor váltakozik ez a helyzet és mennyivel jobban működünk és mennyivel inkább az Istenhez tudunk kötődni akkor, amikor az Ő Lelkének a fényességében vagyunk.

hirdetés