„Minden szerelem gyújtópontjában van egy átbeszélgetett este, amikor valahogy megállt az idő, a külvilág elcsendesedett, és mi ketten egymásnak úgy tudtuk megosztani önmagunkat, ahogy még soha korábban” – mondta a 777-nek adott interjúban Kigyóssy Örs és Andrea, akik képzésben lévő párterapeutaként a KétIgen Alapítványnál vezetnek családterápiás alapokon nyugvó párkapcsolat-gazdagító műhelyeket. A közel két évtizede házas, ötgyermekes párral beszélgettünk arról, milyen egyértelmű módon hívta el őket Isten a közös szolgálatra; milyen mítoszokat szeretnének lerombolni a szerelemről; és arról is, miért érdemes már a korai szakaszában dolgozni a kapcsolaton, rátalálva az erőforrásokra.
18 éve vagytok házasok és öt gyereketek van – de tekerjük vissza az elejére: hogyan ismerkedtetek meg?
Andi: Egyetemista korunkban ismerkedtünk meg, mindketten a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiumban laktunk.
Örs: Én a felvételi bizottságban voltam akkor, és Andi megfelelt minden kritériumnak, így felvettük. Még csak néhány hete lakott a kollégiumban, amikor odamentem hozzá, hogy „Figyelj, én hajtok rád”. (nevetnek) Nagyon megtetszett. Szép lassan, egy év alatt kerültünk közel egymáshoz, sok jó emlékünk van abból az időszakból. Például mikor a kollégiumba beszereztünk egy hangfalat, amit eltoltunk másfél kilométeren keresztül az utcán egy bevásárlókocsival. Sokat randiztunk, túráztunk együtt.
Andi: De egyébként nem volt szerelem első látásra, lépésenként kerültünk közel egymáshoz. Több kollégista mondta akkoriban, hogy vigyázzak Örssel, mert a kollégiumban volt már pár barátnője előttem. Két évvel azután, hogy megismerkedtünk, megkérte a kezem, és rá két évvel házasodtunk össze.
Örs: Óriási dilemma volt ez az egész házasság. A nők erről álmodoznak, de férfiként – ha végiggondolom – ebben semmi nem vállalható.
Ki az, aki felelősséggel ki tud bármit is mondani életre szólóan?
Andi: Ezt meg is kérdeztük egy jezsuita atyától, hogy mi a biztosíték arra, hogy ő az igazi? Az atya egyszerűen megválaszolta: ezt nem fogja nekünk senki megígérni. Azóta mi is így gondoljuk, és ezt mondjuk a hozzánk érkező pároknak is, hogy nincs ilyen, hogy rátalálsz a nagy Ő-re. Olyan van, hogy sok időt, sok munkát szánsz rá, és akkor nagy Ő-vé válik a másik.
Örs: Akkor ez egy meghatározó élmény volt, hogy igazából nekem nem arra kell igent mondanom, hogy életem végéig mellette leszek, arra nem tudnék. De arra, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy mellette döntsek, az összes előttem álló kis, egyszerű döntésben, arra tudok felelősen igent mondani. És reméltem, hogy ennek az eredménye az lesz, hogy 20-30-40 év múlva is együtt leszünk.
A tudatosság már a kapcsolatotok kezdetén jelen volt?
Ö: A jegyességünk alatt már tudatosan készültünk a házasságra, elmentünk egy jegyes hétvégére. Ott nagyon sokat adott, hogy hiteles házaspárok beszéltek a saját életükről. Nemcsak az örömeikről, nemcsak azokról, amiket az anyakönyvvezető szokott elmondani az esküvőn – hanem a nehézségekről, pénzhez való viszonyukról vagy a szexualitásukról is. Én alapvetően is nyitott ember vagyok, megkérdezek mindenkit mindenről, és emiatt az volt az érzésem, hogy én mindent tudok, mindent értek Andiban. De ott rácsodálkoztunk, hogy mennyi minden van, amit még nem tudunk egymásról, mennyi minden van, amiről még nem beszéltünk, ami újdonság.
A: Ez a mai napig meghatározó élményünk, hogy
a társunk tud újat mutatni. Merthogy változunk.
Néha rácsodálkozom, hogy „jé, most erről ez a véleményed? Egy-két éve még más volt.”
Ö: Valahogy innen jön, hogy nagyon megkedveltük ezt a műfajt, és két vagy három jegyeskurzusra is elmentünk. Aztán már házaspárként is kerestük az alkalmakat, hogy hogyan tudjuk a kapcsolatunkat ápolni, és ehhez nagyon sok segítséget kaptunk kívülről. Szép lassan átmentünk szolgálóvá, tehát jegyespárok felkészülését és házaspárok kapcsolatépítését segítettük.
Nemrég hallottam azt a kifejezést – és nagyon megdöbbentett – , hogy valaki nem házastársat keres az élete végéig, hanem életszakaszpartnert. Kérdeztem, hogy milyen időtávlatra szól ez az életszakasz? Hát mondjuk 2-3 év talán – érkezett a válasz. Ez a felfogás azért is lehet, mert nagyon sokan elvált szülők gyermekei, akik kapcsolati traumával nőnek föl, és már elképzelhetetlen számukra , hogy megházasodjanak. De mi tudtuk, hogy van más út.
Fotó: Katona Flóra
Így jött az ötlet, hogy más szakemberekkel együtt megalapítsátok a KétIgen Alapítványt?
Ö: Igen, arra gondoltunk, hogy nézzük meg, mit mond a családterápia, a pszichológia a párkapcsolatok fontosságáról. Mi az, ami elindítja a szerelmet, mik azok a működéseink, amik által eltávolodunk egymástól? Azt a célt tűztük ki, hogy adjunk olyan támpontokat a párkapcsolat korai szakaszában, amelyek később
védőfaktorként szolgálhatnak, hogy ne feltétlenül válás vagy szakítás legyen a vége, ha épp nem működik a kapcsolat.
A: Itthon, Magyarországon kizárólag egyházi körhöz kapcsolható a párkapcsolati alapozás, a jegyesoktatás, míg Nyugat-Európában, az USA-ban, Ausztráliában van ennek intézményesített hagyománya. Amerikában az egyetemeken például rendszeresen vannak párkapcsolati alapozó kurzusok. Mi el akartunk érni azokhoz is, akik nem mennének el egyházi jegyesoktatásra, mert távol vannak az egyháztól.
Ö: Itthon a párkapcsolat ápolásának kultúrája alacsony. Lassan szivárog be az a gondolat a társadalmunkba, hogy a párterápia valós segítség lehet. Mire egy párban megszületik a döntés, hogy segítséget kérjenek, sokszor annyira nagy a baj és annyira erőforrás-hiányos a kapcsolat, hogy már nem lehet megmenteni.
A: Ahogy egy rosszindulatú betegségnél, úgy itt is igaz, hogy a megelőzés hatékonyabb lenne, illetve ha meg is jelenik a betegség, annál hatékonyabban gyógyítható, minél hamarabb fordul valaki orvoshoz, jelen esetben párterapeutához. Azt szerettük volna, hogy ne akkor találkozzanak ezzel az egész tudással a párok, amikor már nagyon gyakorivá váltak a konfliktusok, és már az alapvető tisztelet sincs meg egymás iránt. Az már régen rossz, hogyha ilyenkor találkoznak először azzal, hogy egy kapcsolatban sok-sok tanulható dolog van és fel lehet ismerni, miért működik a párjuk úgy, ahogy, ki mit hoz a családjából.
Ö: A párterápiáknak ez katartikus pontja, amikor valamelyik fél azt mondja, hogy „hú, milyen jó lett volna erről tíz-húsz évvel ezelőtt tudni”. Ezért is az elsődleges célcsoportja a KétIgen párkapcsolati műhelyeinek a párkapcsolatuk elején lévő párok. Az, hogy a párok dolgoznak a saját kapcsolatukon, megteremti pont azt az intimitást és biztonságot, amely segíti az elköteleződést.
Akkor – ha jól értem – a műhelyeitek célja elsősorban a megelőzés, hogy egy kapcsolat mélypontjaiból ki tudjanak jönni a párok.
A: A kutatások azt mondják, hogy ezek az alapozó kurzusok akkor igazán hatékonyak, ha – miután kijárták ezt a 7 alkalmat – élesben az első nagy krízisük idején mernek szakemberhez fordulni, vagy legalább egy külső embertől segítséget kérni. A kurzust elvégzett pároknak fel szoktuk ajánlani, hogy egy alkalommal a mentorpárral való konzultáció ingyenes, mert nagyon fontos, hogy amikor tényleg benne vannak utána egy krízisben, akkor hogyan válthatjuk a tanultakat aprópénzre.
Ö: Szeretnénk átdolgozni alapvető mítoszokat a párkapcsolatokról. Vádolom Hollywoodot és a romantikus irodalmat, szerintem elrontotta az elvárásainkat. Az van a fejünkben, hogy meg kell találni az igazit. Ha valaki hívő, mennyire abszurd gondolat az, hogy az Isten annyira kibabrál veled, hogy csak egyvalakit rejtett el neked a négymilliárdból, és az a feladatod, hogy keresed és keresed. Nem hiszek ebben. Abban hiszek, hogy megdolgozott, nagyon kemény munkával megteremtődik az az érzelmi közelség, hogy ezáltal
úgy érzem, olyan a te szeretetedben lenni olyan, mintha az Isten nekem teremtett volna téged.
A másik mítosz, amit utálok, hogy „ha igazán szeretsz, akkor tudod, mire vágyom”. Meg szoktam kérni a párokat, hogy az egyikük gondoljon egy számra 1-től 20-ig, és nézzük meg, hogy a másik hányadikra találja el.
A: Sokszor azt sem tudom, hogy én mire gondolok, mire vágyom, de elvárom, hogy azért ő találja ki.
Fotó: Katona Flóra
Ö: Én nem is megelőzésnek hívnám a kurzusunkat, mert szerintem nem lehet megelőzni a konfliktusokat: az pont része a kapcsolatnak. Az a lényeg, hogy ők ketten szerezzenek élményt arról, hogy milyen, ha tudatosan tesznek a kapcsolatukért, ha időt szánnak rá, ha figyelmet szentelnek neki, ha másképp vannak jelen egymás számára. Ne azt hívják randinak, ha megnéznek együtt egy sorozatrészt, persze még ezt is lehet, ha utána egymásra fókuszálva beszélgetnek róla. Bármi jó, ami egy mélyebb érzelmi kapcsolódásra, intimitásra ad lehetőséget.
Minden szerelem gyújtópontjában van egy átbeszélgetett este, amikor valahogy megállt az idő, a külvilág elcsendesedett, és mi ketten egymásnak úgy tudtuk megosztani önmagunkat, ahogy én magamat még nem ismertem. Ezt az atmoszférát kell visszahozni ahhoz, hogy a szerelem működjön. Ezért fontos rendszeressé tenni és tudatosan figyelni arra, hogy hetente randizzunk.
Hogy néz ki egy alkalom nálatok?
Ö: Minden alkalom úgy épül fel, hogy van egy 30-40 perces előadás az adott témában, és utána két órán keresztül egy mentorpár feladatokat ad ki a pároknak. Először átgondolják egyénileg, utána a párjukkal beszélik meg, majd kiscsoportban osztják meg a közös tapasztalataikat. Olyan keretet adunk a pároknak, amelyben másképp tudnak működni, mint a hétköznapokban. Például a kommunikáció témakörével úgy dolgoztatjuk őket, hogy vegyenek elő egy nem túl konfliktusos témát, de azért legyen benne feszültség, és először az egyikük beszél 5 percig úgy, hogy a másik nem szakítja félbe, aztán a másik. Azután az, aki eddig hallgatott, visszaismétli, hogy mit hallott, nem kommentálja, nem magyaráz bele, hanem csak elmondja, amit hallott.
A: Nagyon érdekes szokott lenni, hogy még a nagyon zárkózott férfiak is azt jelzik vissza, hogy igen, volt csönd, de utána valami átfordult bennük, és megjöttek olyan gondolatok, érzések, amelyek korábban nem. A nők pedig csak csodálkoznak és örülnek, hogy a férfi „Úristen, tud beszélni!”. (nevet)
Nagyon sokszor szokott ez a visszajelzés jönni a kurzus után, hogy „végre szánunk minőségi időt csak kettőnkre”.
Ö: Sokan ennek megérzik az ízét, hogy milyen jó, amikor kéthetente egymásra szánják a teljes figyelmüket. Szoktuk bátorítani a párokat, hogy a kurzus elvégzése után is tartsák fent ezt a napot egymásra, és rendszeresen randizzanak.
Eddig hány párt vittetek végig ezen a kurzuson?
Ö: Már a tizenegyedik csoport indult el, eddig 101 párral. Most 50 önkéntes van a Két Igen Alapítványnál, ebből 13 mentorpár van. Az a vágyunk, hogy eljussunk az ország összes szegletébe, kistelepülésekre is, és akár külföldre is – ezek miatt nagyon jó, hogy van már online kurzusunk is. Minden tavasszal és ősszel indítunk egy online és egy személyes kurzust is.
A: Nagyon népszerű a KétIgen – NégyBakancs nevű párkapcsolat-gazdagító túránk, amely Nagymaroson egy 4,5 km-es párkapcsolati túraösvény. A kirándulás során izgalmas, játékos feladatok segítségével beszélgethetnek a kapcsolatukról az alapján, hogy éppen melyik párkapcsolati szakaszban vannak.
Összesen 7 témán mentek végig a párokkal: család, ahonnan jövök; személyiség; kommunikáció; konfliktuskezelés; intimitás, szexualitás; pénz- és időbeosztás; közös célok, elköteleződés. Mi alapján választottátok ki ezeket?
Ö: Egy évig kutattunk, mielőtt élesben belekezdtünk volna a műhelyekbe. Az Amerikai Családterápiás Egyesületnek van egy ajánlása, hogy melyek azok a témák, amelyeket mindenképpen érdemes a párkapcsolat korai szakaszában földolgozni, mert ezek szoktak terápián később fölmerülni mint elakadási pontok. Az már egy saját fejlesztés, hogy mi miként dolgozunk ezzel a hét témával – a sorrendjük is fontos, hiszen egymásra épülnek.
Van olyan egyébként, hogy valakinél pont egy ilyen műhely során derül ki, hogy nem illik össze a párjával?
Ö: Van olyan is, és ezt is nagyon ünnepeljük. Ekkor sem felesleges az addig befektetett munka. Azt a tudást, amit most megszerez az ember arról, hogy hogyan kell ápolni egy párkapcsolatot, továbbviszi. Nem feltétlenül ennek a kapcsolatnak kell mindenáron működnie – bár én azt gondolom, hogy szinte minden kapcsolat működtethető.
A: Nyilván ezért tudnak működni mondjuk Indiában az elrendezett házasságok, és semmivel nem rosszabbak az ottani mutatók abban, hogy mennyire elégedettek a kapcsolattal. Mi Európában onnan indulunk, hogy lobogó szerelmesek vagyunk, innentől kezdve úgy tűnhet, hogy lefelé megyünk. Ők egy sokkal alacsonyabb szintről indulnak, hiszen akár nem is ismerik egymást, amikor összeadják őket.
Ö: Nálunk egy zuhanásélmény van néhány év után a kapcsolatban, amire a legtöbb ember azt mondja, hogy akkor keresek valaki mást. Míg náluk pedig a tiszteletből alakul ki egy szeretet, egy szerelem, tehát megvan az, hogy tudatosan dolgoznak azon, hogy jó legyen a kapcsolat.
Ti hogy tudtok egymásra figyelni az öt gyermeketek mellett?
A: Most már könnyebb, hiszen nagyobbak. Nekünk is ugyanúgy tudatosan figyelnünk kell rá, hogy hetente egyszer kettesben töltsünk időt. Korábban ez este volt, hívtunk gyerekvigyázót, és elmentünk moziba, színházba, sétálni, de szigorúan úgy, hogy beszélgetésre is legyen valamennyi idő. Ezt mostanában inkább délelőtt oldjuk meg, persze ehhez tudatosan jó előre be kell írnunk egymást a naptárunkba.
Ö: Sok-sok krízissel már megküzdöttünk mi is.
Volt, hogy fordultatok valakihez egy krízis során, vagy saját magatokon dolgoztatok?
A: Mindig hangsúlyozzuk a kurzuson is, hogyha egymással bajotok van, soha ne egyedül panaszkodjatok kifelé, hanem együtt forduljatok egy másik házaspárhoz, akiben megbíztok, vagy egy szakemberhez. Mi is ezt tettük.
Ö: Nekünk nagyon jó, hogy vannak olyan baráti házaspárok, akik nagyon egyértelműen visszajeleztek, ha valamelyikünk hülyeséget gondolt. De voltunk párterápián is, amikor felszínre kerültek a saját gyerekkorunkból jövő nehézségek, és egymás sebzettségeit kölcsönösen megnyomtuk.
Sok kegyelmet éltünk meg. Az egyik ilyen például akkor volt, amikor nagyon kicsi volt még a legkisebb gyerekünk, és a legnagyobb mondta, hogy „anya, apa, szörnyen néztek ki, menjetek el kettesben sétálni!”. Mi akkor már hetek óta nem beszéltünk. Emlékszem, hogy elkezdtünk sétálni, és az első fél órában tök csöndben voltunk, és bennem az volt, hogy egy kanál vízben meg tudnám fojtani Andit. Akkor, ott mégis elindult valami, tudtuk, hogy nem csinálhatjuk azt, hogy hónapokon keresztül homokba dugjuk a fejünket –beszélnünk kell.
Szembe kell nézni azzal, hogy mi fáj, miért fáj.
Hogyan találtatok rá a közös hivatásra?
Ö: Nagyon kézzelfogható, ahogy Isten vezet minket. Néhány évvel ezelőtt én felső vezető voltam egy ingatlanfejlesztő cégnél. Már akkor is párokkal foglalkoztunk, de csak hobbiszinten, esténként, a munka után. Nagyon élveztem, hogy napközben épületek létrehozásával, profittal, üzlettel foglalkozhatok, este meg szerelemmel, érzésekkel. Akkoriban 12 órákat dolgoztam. Kértem a lelkivezetőmet, hogy segítsen eldönteni, hogy mi az, amit tanuljak. Akkor ajánlott egy imaformát. Azt mondta, tegyek le magam elé egy fehér lapot, legyen a kezemben egy toll, és imádkozzak így: „Uram, én vagyok ez a fehér lap, a Te kezedbe adom ezt a tollat, kérlek, írj Te erre a fehér lapra”. Az jött, hogy családterápiás képzés, ezt le is írtam. Három nappal később megkértek, hogy távozzak a tuti biztos felső vezetői állásomból.
A: Nem sokkal ezután európai körútra mentünk a gyerekekkel. Németországban jöttünk rá, hogy nem jól foglaltuk le a szállást, és sehol nincs hely már. Végül Augsburgban találtunk egy szállást, miközben azt a várost nem is akartuk érinteni. De ha már ott kötöttünk ki, arra gondoltam, milyen jó lenne együtt elmenni az ottani Imádság Házába.
Ö: Én csak annyit mondtam: „Öt gyerekkel? Hülyeség”.
A: De azért csak bementünk. Mikor odaértünk, pont akkor kezdődött egy új imaóra. Nagyon döbbenetes volt, hogy ahogy beültünk, az a szöveg volt kiírva a projektorra, hogy „Imaalkalom keresztény terapeutákért!”. Ha ez még nem lett volna elég, az elöl imádkozó azt mondta: „Uram, adj keresztény terapeutákat a világnak, mert olyan sok lelki seb van, amit gyógyítani kellene. De ne csak általánosságban, hanem itt és most: közülünk, akik most itt ülünk, támassz terapeuta hivatásokat!” Összenéztünk Örssel,
elképesztő volt, hogy mennyire egyértelműen szólt az Úr.
Ö: Engem mindeközben ezernyi lehetőség talált meg, olyan álommunkák is, ahol nagyon sokat kerestem volna. A leggazdagabb magyarok közül az egyikkel több órát beszélgettem több körben, és tényleg nagyon szédítő pozíciót ajánlott. Imában Istenhez fordultam, hogy most akkor mi legyen, és szokatlan erősséggel, több úton jött Isten válasza, hogy „ne!”, „legyél szabad!”. Végül írtam ennek a milliárdosnak, hogy nem tudom elvállalni ezt a munkát.
De akkor jó döntésnek tartod a mai napig is?
Ö: Abszolút. Mondtam akkor Istennek, hogy „oké, Uram, csinálom azt, amit mondasz, átadom az irányítást, legyenek azok a hangsúlyok, amikre Te hívsz engem. De nekem hét embert kell eltartanom, úgyhogy az anyagi biztonság megteremtése a Te feladatod.” Hátborzongató, hogy ezt a kérésemet mennyire teljesíti. De ehhez az kell, hogy ténylegesen minden nap, újból és újból felajánljam az életemet Jézusnak. A naptáramat, a bankkártyámat és a telefonomat is!
Egyre inkább érzem, hogy Istennek mi az álma rólam, és hogy mi az én szerepem a világban. Megértettem, hogy ha mély, átható örömöt élek meg, akkor ez annak a jele, hogy az Istentől kapott talentumaimat használom.
Jó látni, hogy Isten mennyire direkt módon formálta az utatokat, hogy rátaláljatok az elhívásotokra. A hétköznapokban hogyan élitek meg az Ő vezetését?
Ö: Nekem gyakori élményem, hogy alkalmatlan bénának érzem magam, ezt hozom a családi rendszerből, apám és anyám is egyetemi tanár, a nővérem és a bátyám jó tanuló, én meg a diszlexiás legkisebb vagyok. Ahogy a párokkal elkezdtünk dolgozni, nagyon sokszor ért az az élmény, hogy „Na Uram, most segíts meg, csak Te tudod, mit lehet kezdeni ezzel a nagyon nehéz helyzettel”. És Ő mindig utat mutat.
A: Én életem első terápiáját végigimádkoztam – akkor még csak egy kiképző családterapeuta terápiáján ültem bent megfigyelőként, ez a képzés része volt. Elveszettnek tűnt az a pár számomra, reménytelennek a helyzetük, és csak imádkoztam. Vissza is jelezte a kiképző családterapeuta, hogy meglepően jól alakult az ülés és találtak megoldást utána.
Ö: Mindaddig , amíg az Istenért dolgozunk, nálunk van a felelősség, a teher, és nagyon sok energiát kell beletenni. De ha az Istennel dolgozunk, akkor alapvetően változik meg a működésünk. A felelősség nála van. Én így tudok jól jelen lenni a segítő helyzetekben, hogy imádkozom, hogyha Ő gyógyítani akar, akkor gyógyítson. Úgy érzem magam, mint a Kánai menyegzőn a szolga, aki elment a korsó vízért, és utána kitöltötte hittel a bort. A csodát Ő teszi meg, nem mi.
Fotó: Katona Flóra
A személyes hitetek hogyan változott az évek során?
Ő: Én nagyon hosszú ideig háborogtam az Istennel, haragudtam rá, mert úgy éreztem, hogy cserben hagyott. Amikor elmentem a lelkivezetőmhöz, hogy 10 év után helyre akarom hozni a kapcsolatom Istennel, akkor csak annyit kérdezett: „mit teszel azért, hogy jó legyen a kapcsolatod Andival? Ugyanezt kell tenned Istennel is”. Akkor megértettem, hogy Istennel is akkor lesz jó a kapcsolatunk, hogyha fordítok rá időt, figyelmet.
Ugyanazoknak a működéseknek a bátorítása, erősítése kell az istenkapcsolat ápolásához, mint a párkapcsolatéhoz.
A: Azért a hit, főleg a kapcsolatunk kezdetén, nagyon nehéz téma volt, nehezen tudtunk beszélni róla, mert elég máshogy közelítettük meg, én inkább érzelmi, Örs pedig racionális szinten. Jó sok idő volt, mire tudtunk beszélni róla.
Mit vártok mostanában leginkább?
Ö: Én nagyon lelkes vagyok a közös szolgálatainkkal kapcsolatban. Folyamatosan ötletelünk, hogy mit szólnál ehhez, meg ehhez? Külön-külön is sok mindent csinálunk, Andi például női önismereti csoportot visz, én többekkel együtt férfi lelkigyakorlatot szervezek, de valahogy a közös munka az, ami igazán mozgat minket. Az egymásra hangoltságban, az egymásra figyelésben – ami nélkülözhetetlen a munkánkban – van valami gazdagság, valami plusz. Így, hogy közös a hivatásunk, nemcsak önmagunkkal, hanem egymással is rendben kell lennünk, hogy jól tudjunk dolgozni.
Nagyon izgalmas, hogy sokszor lehangolt, rossz állapotban lévő párok jönnek hozzánk, és láthatjuk, ahogy jobban lesznek, és ez az egész családjukra, sőt a közösségeikre, a környezetükre is kihat. Megajándékozottnak érzem magam, hogy láthatom ezeket a változásokat, és hogy Isten pont oda tett, ahol jól érzem magam.
A: Jók a közös szolgálatok is, de én leginkább azt várom, amikor tudunk csak kettesben lenni. Jövő héten lesz egy ilyen napunk, és nagyon jó lesz.
Szilágyi Anna
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás