„Istennek nagy türelme van, de nem kell provokálni” – mondta Kiss Ulrich jezsuita atya a Monserrat vlog legújabb adásában. Az „igen” felé vezető útjáról, a lelkiismeretvizsgálat fontosságáról, imaéletéről és jezsuitaságáról kérdezte őt Nagy Bálint jezsuita atya, hivatásgondozó.
Kiss Ulrich üzletkötőként évtizedeket lehúzott a szépségiparban, sőt még saját kölnit is kifejlesztett. Negyvenhárom évesen aztán jezsuita, majd pap lett. Igazgatott szakkollégiumot és profi alapokra helyezte a rendtartomány pénzügyi forrásfejlesztő tevékenységét. Management by Jesus nevű szemináriumaival pedig keresztény vállalkozók százaiból képzett szolgáló vezetőt.
Ha a fiatal éned, aki keresi a hivatását az életében, odajönne hozzád, a mostani Kiss Ulrich atyához, aki itt ül most, mit mondanál neki?
Akármilyen tekervényesek voltak az utak, a végeredmény szempontjából mindegy, Isten ki tudja egyenesíteni a kis kanyarokat, mint a Tiszának a szabályozásánál. Sokszor gondolkoztam, milyen kár, hogy nem ismertem meg egyetemista koromban a Szent Ignác-i lelkigyakorlatot, mert annak lett volna értelme. Azt, hogy mit jelent egy lelkigyakorlat, csak akkor mértem fel, mikor elvégeztem. De mivel ilyenen akkor nem vettem részt, magamnak kellett a kérdéseket megválaszolni. Persze annak is megvolt a maga előnye, hogy jobban meg kellett küzdeni, mintha készen kapom.
Azoknak nagyon tudom ajánlani a lelkigyakorlatot, akikben mocorog a gondolat, hogy papnak, szerzetesnek menjenek. Nem véletlen, hogy a pszichológusok is irigyelnek minket Szent Ignácért, mert ő az emberi gondolkodásnak és tépelődésnek minden ágazatába behatolt, így segít döntést hozni a hivatásunkat illetően.
A Montserrat-évet – amely egy hivatástisztázó év – 18-30 év közötti fiatal férfiaknak hirdetjük meg alapvetően. Mindig van egy-két kivétel. Te az voltál, mert 43 évesen léptél be.
Sokan mondták is, hogy na, mi lesz ebből? Mert rajtam kívül mind huszonévesek voltak. Tulajdonképpen én késleltettem húsz évvel, hiszen 23 éves voltam, amikor megkaptam a hivatást, de csak 43 éves koromban léptem be. Istennek olyan nagy türelme van, ezt megtanultam ebből. Azért nem kell provokálni a türelmét!
Anno minden reggel azért imádkoztam, hogy omoljon le a berlini fal. A többiek nem vették komolyan, megveregették a vállamat. Kivéve november 9-én, amikor tényleg megtörtént. Kérdezték, hogy na, most miért fogunk imádkozni? Mondom, Ceausescu bukásáért – és az is bejött karácsonykor.
Mostanában miért imádkozol?
Azért imádkozom, hogy a világ valóban egy maradjon, mert nagyon töredezik szét darabjaira. Én azt gondolom, hogy intenzíven kéne imádkozni. Túlságosan megszoktuk, hogy mindent mi oldunk meg és azt hisszük, a technika mindenre alkalmas. De
vannak dolgok, amiket a technika nem tud megoldani.
Múlt héten beszélgettünk Éliről meg a hívás meghallásáról. Az elején mintha nehéz lenne felismerni, hogy Isten hív, ha nincs, aki segít ebben.
Isten még a Bibliában is nagyon ritkán szólal meg úgy, hogy az egyértelmű és vitathatatlan lenne. Néha nagyon diszkréten jön, és mégis nyomatékkal. Neki megvannak az eszközei, hogy emlékeztessen minket, ha nem kapcsolunk, ha lassú a gondolkodásunk. Én több figyelmeztetést kaptam a húsz év alatt.
Mondasz rá példát?
Édesapám egyszer megkérdezte: „Gondoltál már rá, hogy jezsuita legyél?” Teljesen meg voltam döbbenve, mert a szüleim akkor nem jártak templomba. Nem mondtam neki egyenesen, hogy valójában erre készülök, hanem lehajtott fejjel hallgattam. Ez olyan ajándék volt nekem, hogy Isten megkérte őt, hogy kérdezzen rá erre, így akkor ő volt az én Élim.
Ez a húsz év az életedben, amit Tisza-holtágnak is lehetne nevezni, ez tényleg holtág volt?
Én korábban közgazdaságot tanultam, és a menedzseri munkám miatt rengeteget kellett utaznom. Volt egy olyan szokásom, hogy bárhol voltam, Párizsban, Londonban vagy máshol, elmentem a magyar misére.
A mise azóta is a lelki életem középpontja.
A Management by Jesus miatt – amit te kezdeményeztél – olyan emberekkel kerültél kapcsolatba, akik az üzleti életben aktív vezetők. Mondasz pár szót erről?
Sokan kérdezték tőlem, hogy van-e valami értelme, hogy 20 évet a gazdasággal töltöttem. Mondom, szerintem van, de nem tudom, micsoda, rábízom a Jóistenre. Amikor megkértek, hogy tartsak lelkigyakorlatot vállalkozóknak, akkor velük közösen találtuk ki, hogy ebből legyen egy kurzus. A Management by Jesus a menedzsment-módszereket mutatja be, ugyanakkor egy Szent Ignác-i lelkigyakorlat leegyszerűsített formája is, ahol a döntésen van a hangsúly.
Arról beszéltél, hogy a lelkigyakorlat a döntések mesteriskolája. Mit mondanál azoknak a fiataloknak, akik megküzdenek a hivatásuk keresésével, a jó döntés meghozásával?
Szent Ignác nagy jelentőséget tulajdonított a képzeletnek. Én egy fiatalnak azt mondom, képzelje el, milyen lesz a helyzete 10 vagy 20 év múlva. Képzelje el magát egy adott közösségben, aztán egy másikban. Dolgoztassa a fantáziáját, és hogyha ezeket a helyzeteket jól el tudja képzelni, lát benne magának főszerepet, akkor ez az iránya. Az is nagyon fontos, hogy teljesen beleadja magát. „Uram, itt vagyok!” De emellett érdemes keresni az ellenérveket, azokat végigrágni, és ha szükség van rá, tanácsot kérni.
Isten neked milyennek mutatta meg önmagát, visszanézve az életedre, milyennek látod őt?
Képes volt alkalmazkodni a mindenkori helyzetemhez, ami engem megdöbbent. Tehát máshogy szólított meg, amikor fiatal voltam; és máshogy, amikor idősebb; megint máshogy, amikor vezetői felelősségem volt. Valahogy mindig meg tudta mutatni, hogy hová, merre. Persze ehhez szükséges, hogy
reggel fölajánld neki a napodat, és este visszatekints rá.
Nagyon nagy ajándék, hogy Isten tudja, mi a fontos, és mi az, amit el lehet hagyni, ebben is vezet minket.
A teljes adást itt láthatjátok:
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás