Ha valaki nem olyan hangsúllyal válaszol, mint szokott, vagy éppen nem olyan stílusban ír, mint szokott, agyamban rögtön ezerféle kérdés tűnik fel. „Mit csináltam rosszul? Haragszik rám valamiért?” Ezek a gondolatok egyre csak nőhetnek, ám Isten képes megszabadítani tőlük, ha imában kérjük Tőle.
Elég sok hibám van, nem tagadom, de mind közül talán a legzavaróbb a megrögzött túlgondolás. Ha valaki nem olyan hangsúllyal válaszol, mint szokott, vagy éppen nem olyan stílusban ír, mint szokott, agyamban rögtön ezerféle kérdés tűnik fel. „Mit csináltam rosszul? Haragszik rám valamiért? Tuti megutált!” És sokszor ezek a gondolatok, ahelyett, hogy szépen lassan eltűnnének, még nagyobbra nőnek, és az életem minden örömétől megfosztanak. Lehet, hogy mindez csupán pár napig tart, de azok a napok soha nem térnek vissza. Örökre elvesztettem őket, mert hagytam, hogy olyan gondolatok, amelyek nem az enyémek, bekebelezzenek, megbéklyózzanak.
Mostanság kezdek rátalálni a megoldásra. Amint észreveszem magamon, hogy ismét túlgondolok valamit, mást látok bele egy bizonyos szituációba, mint ami valójában, rögtön térdre ereszkedem.
Tudom, hogy Istent érdekli, ami bánt, és azt is tudom, hogy meg akar szabadítani ezektől a gondolatoktól engem.
Sokáig tartott az is, amíg megbecsültem saját magamat annyira, hogy egyáltalán megemlítsem az imáimban ezeket a helyzeteket, de amint megtettem, mint valami gyógyszer, úgy hatott rám Isten közeledése. Én léptem egyet Felé, átláttam a gondolatokon túlra, és Ő is lépett egyet felém. Kiutat mutatott ebből a folyamatosan ismétlődő körből, és megmutatta, hogy Őt igenis érdekli, mi történik velem, még ha én úgy is hiszem, hogy nem, mert nem tartom túl fontosnak. Ő igen. És amíg beszélgetünk, megfogja a kezemet, és nyugalmat áraszt felém. A kínzó gondolatok eltűnnek. Elvesznek az Ő végtelen szeretetében.
Pászti Anna
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás