Filmdráma egy fiatal lányról, aki az abortusz mellett akar dönteni. A film, miközben szenvtelenül bemutatja a történéseket, rávilágít arra, mi zajlik egy nő drámai döntésének hátterében, s arra, mennyire végzetes következményei lehetnek annak, ha a család és a nő párja magára hagyják őt egy nehéz helyzetben. Filmajánló Szász Bernadette tollából.
A 2020-ban bemutatott Soha, néha, mindig című film egy drámai történet korunkról. Egy fiatal lány drámáját tárja elénk, aki egy napon nem kívánt babavárás jeleit fedezi fel magán. Szabadulni kíván a gyerektől, így az abortusz mellett dönt. Én nem éreztem a filmet igazán életpártinak, de abortuszpártinak sem. Nem éreztem azt, hogy ez a film egy véleményt akar elültetni a nézőkben; sokkal inkább a főszereplő kamaszlány, Autumn és az ő környezete állt a film fókuszában. Először egy helyi válságterheseket segítő életpárti központba megy, ahol a dolgozók kedvesen fordulnak hozzá, s megmutatják neki a benne fejlődő baba ultrahangképét, lejátsszák szívhangját. A képen egyértelműen látszik, hogy egy kicsi, emberi lény látható, akinek emberi szívdobogása hallható. Ezek olyan igazságok, amelyeket nem lehet letagadni. Azonban, amikor a lány viselkedéséből kiderül, hogy abortuszra készül, akkor sem ítélik el őt, hanem próbálják meggyőzni – továbbra is kedvességgel, emellett a Néma sikoly című film megrázó képsorozataival.
A filmben leegyszerűsítő, kliséken alapuló megvilágításban jelennek meg az idősödő életvédő hölgyek, így nem derül fény arra a valóságra, mennyire sokszínű a pro-life mozgalom – számos fiatallal és férfiakkal is.
Autumn továbbra is be akarja fejezni terhességét, ám Pennsylvania államban erre nincs lehetősége szülői beleegyezés nélkül, így New Yorkba utazik, ahová unokatestvére kíséri el, s itt hajtják végre az abortuszt (New York-ban egyébként ez a születés pillanatáig legális; Autumn a 18. hétben jár).
hirdetésMinden rendben. Minden rendben?
A kismama látszólag nincs magára hagyva, hiszen több segítő szándékú ember is van körülötte: az unokatestvére, aki elkíséri őt; az egészségügyi dolgozók – mind az életpártiak, mind az abortuszklinika dolgozói – empatikusan viselkednek. Érdekes a klinikai protokoll: a fogadópultnál ülő nő rengeteg kérdést tesz fel, amelyekre pontos választ vár; távolságtartó, mert valójában nem érdeklik a válaszok, csupán a statisztikák. Az egyik legerősebb érzés pedig, amely a filmből átjön, az a lány óriási magánya. Bár többen próbálnak segíteni neki, senki sem képes igazán közel férkőzni hozzá. A „Hogy vagy?”, „Minden rendben?” sablonos kérdésekre sablonosan, fásultan válaszol, s nem derül ki, valójában mi játszódik le benne. Ami nyomasztóvá teszi a filmet, az a sok hallgatás: mindez leképezi azt a csöndet, dermedtséget, amely sokszor ma is körülveszi ezt a témát egy családban, egy ismerősi körben, az érintettek között.
Fotó: PANNONIA ENTERTAINMENT
Szeretettel állni és jelen lenni a kálváriánál
Megjelennek olyan szereplők is a történetben, akik látszólag passzívak: az imádkozó, Mária közbenjárását kérő szerzetesek és hívek a klinika előtt. Rájuk nem helyeződik túlzottan nagy hangsúly: nem akadályozzák meg az abortusz végrehajtását, ám kitartó ottlétük mégis sokat jelent. Nem ítélkeznek, nem bántanak senkit, hanem szeretettel állnak és jelen vannak a kálváriánál – nemcsak a megfogant, de abortuszra ítélt baba, hanem a fiatal anya kálváriájánál is, mert ő ezt nem jogainak ünnepélyes kiteljesedéseként, hanem fájdalmas történésként éli meg, amit rezignált, bénult fásultsággal vesz tudomásul. És az imádkozók ottmaradnak – nem tudni, mert a film nem mutatja, hány Autumn útját nézik végig, ugyanakkor hány ilyen nőt és gyermeket, esetleg hány klinikai dolgozót mentenek meg attól, hogy részesei legyenek az abortusznak. Azt gondolom,
nem lehet eléggé hangsúlyozni ennek az imádságos, szeretetteljes jelenlétnek a fontosságát, és amikor emberileg már minden kilátástalannak látszik, ez az az út, amely a keresztények előtt nyitva áll.
Hol a gyermek apja? Hol vannak Autumn szülei?
A film alatt és után végig nyitva marad az emberben két égetően fontos kérdés: Hol a megfogant gyermek apja? Hol vannak Autumn szülei? Az első kérdésre egyáltalán nem kapunk választ, legfeljebb sejtetést. A szülőket pedig a film elején láthatjuk: a lány édesanyját és apját (pótapját?), akivel eléggé problémás a kapcsolata. Ezek a családi kapcsolatok nem szorosak, nem nyújtanak szeretetteljes hátteret. Nincs meg a melegséget adó családi fészek – sem a kismama, sem a benne fejlődő új élet számára. Jellemző erre a helyzetre az is, hogy amikor Autumn elutazik több napra egy másik államba, senki sem keresi őt a családjából. Szomorú képet ad társadalmunkról az, ahogyan a női-férfi kapcsolatok megjelennek a filmben:
szétzilálódó viszonyok ezek, ahol nincs valódi kötődés. Inkább kihasználás, bántalmazások fordulnak elő.
A film tanulságos oldala, hogy miközben szenvtelenül bemutatja a történéseket, rávilágít arra, mi zajlik egy válságterhes nő drámai döntésének hátterében, s arra, mennyire végzetes következményei lehetnek annak, ha a család és a nő párja magára hagyják őt egy nehéz helyzetben. Remélem, hogy ez a film segít megérteni a válságba került nők állapotát, ezáltal együttérző segítségnyújtásra ösztönöz. Remélem, hogy sikerül megtörni a hasonló helyzetben szenvedők dermedt magányát. És azt is remélem, hogy egyszer eljön az az idő, amikor a családtagok és a társadalom képes lesz valódi segítséget nyújtani minden nő számára, és képes lesz meghaladni az abortuszt.
Szász Bernadette
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás