Az Egyesült Államokban 26 szövetségi állam törölheti el a nők abortuszjogát, miután kiszivárgott a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása, amely szerint a művi terhességmegszakítás az egész országban érvényes, alkotmányos jog. A hírre több nagyvárosban tüntetések indultak meg.
Még nincs meg a döntés, de a tüntetők már kész tényként kezelik: a konzervatív bírói többségű amerikai Legfelsőbb Bíróság visszavonja a Roe kontra Wade ügyben született 1973-as precedenst, amely értelmében az abortusz alkotmányos szabadságjog az Egyesült Államokban.
Az abortusz témája immár fél évszázada osztja meg az amerikai közvéleményt: a Pew Research Center tavalyi kutatása szerint az amerikaiak 59 százaléka szerint az abortusznak minden vagy a legtöbb esetben legálisnak kellene lennie, míg 39 százalékuk minden vagy a legtöbb esetben tiltaná azt – írja a Reuters.
Épp ezért amint napvilágot látott az a törvénytervezet, melyhez a Politico jutott hozzá – bár valódiságát nem tudták eddig megerősíteni -, az abortusz mellett és ellen tüntetők egyaránt ellepték az amerikai utcákat.
Az abortuszjog nemcsak az Egyesült Államokban, de különösen ott a múltban is erőszakos szembenálláshoz vezetett az úgynevezett pro-life, életpárti és a nők saját döntési joga mellett kampányolók között.
A Legfelsőbb Bíróság száznál is több oldalból álló állásfoglalás-tervezete, illetve annak kiszivárogtatása bombaként robbant a héten az amerikai médiában. Több nemzedék óta ez a leginkább vitát kavaró potenciális döntés. Ez azt is jelentené a gyakorlatban, hogy bezárnának a nők fele által használt terhesség-megszakító klinikák.
Egyes, már kész tanulmányok szerint
a tiltások bizonyos államokban 20 százalékkal csökkentenék az abortuszok és 4 százalékkal növelnék a születések számát.
„Az abortusz a születésszabályozás lényeges eleme és még azokra is kihat, akik most esküsznek, hogy soha nem élnének vele” – mondta Nisha Verma, az Amerikai Szülészek és Nőgyógyászok Kollégiumának tagja.
Az Egyesült Államokban jelenleg évente 860 ezer művi terhességmegszakítást végeznek el.
A téma azért került a Legfelsőbb Bíróság elé, mert Mississippi állam arra készült, hogy a terhesség 15. hetétől tilalmat vezessen be az abortuszra. A Politico beszámolója szerint a bírósági többség hajlik arra, hogy helybenhagyja Mississippi abortusztilalmát. A hivatalos döntés június vége előtt várható.
Néhány napja tettünk közzé interjút egy életvédővel, aki a Partizen egyik vitaműsorába is meghívást kapott. Ő mondta a következőt: “Az a tétel, hogy az élet a fogantatástól kezdve értékes és védendő, és ez azt jelenti, hogy a fogantatástól kezdve nincs jogom elvenni valakinek az életét semmilyen körülmények között, ez egy szélsőséges véleménynek számít.”
Forrás: Infostart, Reuters
1 Komment
Ne reménykedjetek, legális marad az abortusz természetesen! :-))))