Lipóczkiné Pulay Eszter aerobikedző a Nyitott Kapu Baptista Gyülekezet meghívásából beszélt arról, miért is van helye Istennek a testmozgás során is, valamint arról, hogyan tudunk megváltoztatni egy-egy rossz szokást az életünkben.
„Az a célunk Istenhívőként, hogy bármit teszünk, ott legyen Isten. Akkor miért pont az edzés legyen az, ahová ne hívnánk meg?” – tette fel a kérdést Lipóczkiné Pulay Eszter, aki a Full of Grace dicsőítőedzések megálmodója. „A test a lélek temploma, tehát amikor a test formálásával foglalkozunk, akkor meghívhatjuk abba Istent tudatosan is.”
Eszter arról is beszélt, hogy hívőként is fontos, hogy a testünkkel egészséges mértékig foglalkozzunk.
„Pontosan azért kell odafigyelnünk a testünkre, hogy sportoljunk, mozogjunk, egészségesen táplálkozzunk, mert
a testünket ajándékba kaptuk Istentől.
Hogyha ebből a szempontból közelítjük meg a dolgot, akkor nagyon fontos, hogy foglalkozzunk a testünkkel.” Eszter kiemelte, hogy imáinkban ezt a kérdést is Isten elé tudjuk vinni, és Ő útmutatást fog adni abban, hogy milyen határokat tartsunk be, mi az, ami már káros, vagy túlzásnak számít.
Eszter szerint, ha változtatni szeretnénk valamin, akkor azt fontos a családunk, környezetünk felé is kommunikálnunk.
„Amikor változásra van szükségünk és érezzük, hogy nem vagyunk jól, nem vagyunk kényelmesen abban, amiben vagyunk, akkor az első lépés az, hogy meg kell kérdeznünk magunktól, hogy mi is az, amire vágyunk? Mi a célunk, merre szeretnénk elmozdulni? Fontos ezt a környezetünk felé is kommunikálni, a családunk felé, hogy lássák, hogy most ez a helyzet, és nekünk valamilyen igényünk, szükségletünk van.”
Eszter azt is kiemelte, hogy a drasztikus változásokat nehezebben tudjuk betartani, mint amikor a fokozatosság elvét követjük.
„Ha változtatunk valamin,akkor azt érdemes a fokozatosság elvével csinálni.
Ha szeretnénk fogyni, egészségesebben élni, többet aludni, akkor érdemes először mindig egy szokást megváltoztatni egyszerre és nem mindent. Általában, ha túl sokat akarunk, akkor minden túl hamar kifolyik a kezünk közül, és összeomlik a vár.”
A beszélgetés végén Eszter egy számára nagyon fontos mondatot is megosztott, ami nekünk is segítségünkre lehet, ha változásokat szeretnénk elérni.
„Amire szegezed a tekinteted, az teszi pecsétjét a szívedre.”
„Ez a mondat engem annyira megfogott, mert nekem ez arra utal az én életemben, hogy ha én most lusta vagyok, kimerült vagyok, ha szomorkodom, akkor próbáljam meg megfogalmazni, hogy milyen szeretnék lenni. Örömmel teli szeretnék lenni? Bizakodó szeretnék lenni? Hogyha erre nézek és a szememet ezen tartom, akkor ez lesz az, ami átszövi a hétköznapjaimat, és ez fog engem a célra vezetni. Arra szegezzük a tekintetünket, ami előre visz!”
A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:
Még nem érkezett hozzászólás