Nem olyan világ lesz, amilyen technológiát, infrastruktúrát, gazdaságot építünk ma, hanem olyan, amilyen gyermeket nevelünk. Ehhez hasonló gondolatébresztő témákról beszélt Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója a TEDxUdvarhely előadásában.
„Negyvenéves koromra túl voltam már sok-sok olyan dolgon, ami másnak egy élet munkája. Hatalom, presztízs, vezetés, pénz, utazások, bukások, felállások. Évekig azon gondolkodtam, hogy vajon mivégre passzíroz át az élet ezen a gyorsított iskolán. De amikor a gyermekeim megszülettek, akkor jöttem rá, mi a férfilét értelme” – kezdte TED-előadását Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója. Szerinte férfiként is életet adni és életet hagyni a fő feladat. Életet hagyni azt jelenti, mit hagyunk magunk után a halálunk után. „Olyan gyereket kell nevelnünk, akinek olyan erkölcsi tartása lesz, amelyet tőlünk kap. Férfiként bele kell tennem magam, hogy ő egy jobb világot akarjon építeni. De az is a része, hogy vágyat ébresszek benne, hogy ő is akarjon majd családot. Ehhez viszont olyan családot kell építenem, amely azt mutatja, hogy ez egy jó dolog” – fogalmazott.
Életet adni és életet hagyni tehát a fő férfifeladat, a munkahely pedig ennek csak egy eszköze.
„Rájöttem, hogy e mellé a misszió mellé akarok állni, hátrahagyva az üzleti életet. Régen a férfi útjának a célja a családi felelősségvállalásra való felkészítés volt, de mára azt a munkahelyi felelősségvállalás váltotta fel. Csoda, ha nem találjuk otthon a helyünket?”
Ma nagyjából 80 százalék Magyarországon azoknak a férfiaknak az aránya, akik apa nélkül nőnek fel, vagy nagyon hiányos vagy kifejezetten káros apamintával. Bedő szerint ez két-három generáció óta így van, de most van az az idő, amikor észbe kell kapnunk.
Kell egy új generáció, amely az eddigi hiányosságokat bepótolja:
önfejlesztéssel, cselekvéssel, másfajta hozzáállással. „A férfiaknak és a nőknek újra össze kell fogni, olyan szövetséget kell alkotni, amely teremtő erővel bír, ebben pedig nekünk, férfiaknak kell elöl járni. Olyan értékeket kell átadnunk, amelyekből egy jobb világ keletkezik.”
Eddig azt hittük, a világ attól épül, ha fejlesztjük a technológiát, az infrastruktúrát, növeljük a gazdaságot – de valójában olyan világ lesz, amilyen gyermekeket nevelünk.
A teljes előadást megnézheted itt:
Még nem érkezett hozzászólás