2021. 11. 07.

Felemelő történetek – a járvány pozitív társadalmi tanulságai

A koronavírus-járvány újabb erősödő hullámával fontos, hogy ne csak a negatív híreket lássuk magunk körül. Ezért egy jó kezdeményezés a Felemelő történetek bemutatása, amelyek országos tévécsatornákon is láthatóak lesznek.

A koronavírus-járvány pozitív társadalmi tanulságaira koncentráló rövidfilmeket mutat be a Médiaunió Alapítvány az országos tévécsatornákon a Felemelő történetek című pályázata keretében – közölte az alapítvány kommunikációs ügynöksége.

Még 2021 júniusában hirdették meg a pályázatot, amelyben a koronavírus-járvány következményeinek társadalmi hasznosságát bemutató példákat vártak. Eddig két rövidfilmet forgattak le. Ebből az egyik egy masszőrként dolgozó, kislányát egyedül nevelő édesapáról szól, aki a támogató közösség erejével tudott kilábalni a járvány okozta nehéz helyzetéből.

hirdetés

A másik elkészült kisfilm egy Balatonalmádiban létrejött adománybankról szól, amelynek segítségével az emberek tárgyi, vagy egyéb támogatást, például fűnyírást, főzést ajánlhatnak fel a rászorulóknak.

A zsűri további hat történetet is kiemelt. Ezekkel köztéri plakátokon, újságokban és online felületen lehet majd találkozni.

Érdemes körül néznünk nekünk is, hogy környezetünkben milyen pozitív társadalmi hatásai lehettek a járványnak, és ezekből (is) táplálkoznunk a hétköznapokban, amikor olvassuk a híreket.

Forrás: MTI

Borítókép - Fotó: Heritage Pictures | Dreamstime.com
Hírek
hirdetés

1 Komment

  • Válasz F 2021. 11. 08. 13:31

    És mi köze ennek a szánalmas propagandának a kereszténységhez?
    A járvány (pontosabban a járványkezelés) alapvető társadalmi hatása a digitális világ félelmetes térnyerése, a tech-cégek (és tulajdonosi köreik) hatalmának a nagyarányú növekedése, és a digitális személyi igazolvány bevezetésének a kézzelfogható közelségbe kerülése, és mindezzel egy nem is olyan távoli (10-20 év) globális okosdiktatúra bevezetésének a lehetősége.

    Ezek mellett bármiféle pozitív hatás (pl. jobban lehetett közlekedni a városban, meg delfinek úszkáltak Velencében, meg többen jöttek nyaralni a balatoni szállodákba) nevetségesen aránytalan.

    Arról nem beszélve, hogy ami úgy kezdődik, hogy Média-, vagy hogy TV, azt, keresztény ember eleve jobban teszi, ha két lépés távolságból, és gyanakvással kezeli.

    Ez kb olyan, mintha azt mondanánk, hogy a Tanácsköztársaságnak is volt pozitív oldala, mert pl. május elsején ingyen virslit osztottak a szegény munkásoknak. Amúgy nem tudom, de lehet. De ha igen, akkor mi van? változtat ez a lényegen?