Donald Trump amerikai elnök kedden teljes körű kegyelemben részesítette Jon Pondert, akit annak idején bankrablásért ítéltek el. Ponder a börtönben megtért, majd létrehozott egy nonprofit szervezetet a rabok lelki segítésére. A ceremónián az az FBI ügynök is részt vett, aki annak idején letartóztatta.
Kedden, az amerikai republikánusok konvencióján vetítették le azt a videót, amelyen Donald Trump elnök a Fehér Házban – közvetlenül a konvenció kezdete előtt – teljes körű kegyelemben részesítette Jon Pondert, akit bankrablásért ítéltek el.
Ponder a börtönben megtért, és miután a nevadai hatóságok az idei év elején szabadlábra helyezték, nonprofit szervezetet hozott létre a börtönbüntetésüket töltők lelki segítésére. A történet egyik váratlan fordulata, hogy szabadulása után kopogtattak Ponder ajtaján, és az az FBI ügynök állt előtte, aki annak idején letartóztatta. Rich Beasley különleges ügynök így kezdte mondanivalóját:
„Azt akarom, hogy tudd, imádkoztam érted.”
A két férfi kapcsolata innentől kezdve barátságba fordult, Beasley ügynök még a kegyelemben részesítési ceremóniára is elkísérte Pondert, és beszédet is mondott, amelyben kifejezte, hogy mennyire büszke Ponderre és szolgálatára.
Ponder elmesélte, hogy nemrég még abból állt az élete, hogy folyamatosan menekülnie és bujkálnia kellett a rendőrség elől. De ma, Istennek hála, tele van reménnyel és büszke amerikai állampolgárnak tartja magát, akinek megadatott egy második esély.
„A börtönben odaadtam az életemet Istennek, és megígértem neki, hogy életem hátralévő részét azzal fogom tölteni, hogy segítek a hozzám hasonlókon” – mondta Ponder.
Az afroamerikai férfi könnyezve vette át a teljes körű kegyelemről szóló elnöki dokumentumot, amely mentesíti őt minden priusztól.
Forrás: MTI/The White House YouTube
Még nem érkezett hozzászólás