2020. 04. 23.

“A pontos dátumot napokon belül rögzítjük” – Erdő Péter a NEK halasztásáról

A Szentszék körültekintően mérlegelte a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus elhalasztását – erről nyilatkozott Erdő Péter bíboros az M1-en.

Nem sokkal azt követően, hogy a Vatikán bejelentette a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus elhalasztását, interjút adott az M1-nek Erdő Péter bíboros:

“Ferenc pápa úgy döntött, hogy 2021-re halasztja a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, a helyszín marad Budapest. A szeptemberi hónap megmarad, a pontos dátumot néhány nap múlva rögzítjük. A Szentszék körültekintően mérlegelte, hogy célszerű-e ilyen szinten halasztani az eseményt: a saját egészségügyi szervezetével a nemzetközi járványügyi prognózist tanulmányozták,  majd olyan döntést hoztak, hogy a következő 2-3 év nemzetközi eseményeit úgy helyezik át, hogy ezután se kerüljenek egymással átfedésbe vagy konfliktusba. 

hirdetés

Ennek értelmében a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust áttették 2021-re, az akkorra tervezett Családok Világkongresszusa 2022-re került, ugyanígy az Ifjúsági Világtalálkozó is egy évet csúszik, 2023-ra helyezték át.  Reméljük, hogy egészségügyileg így már biztonságos lesz az események lebonyolítása, illetve hogy helyreáll addigra már a közlekedés is. Abban is bízzunk, hogy a lelkünk és az optimizmusunk is helyreáll, így szép események lesznek mind.”

BREAKING – Egy évvel elhalasztják a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust!

Fotó: Bodnár Patrícia

Hírek
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Németh Rezső 2020. 04. 23. 20:23

    Úgy néz ki nem NEK- ünk való ez.😉