2020. 04. 01.

Programsorozatot hirdettek Szent II. János Pál pápa születésének 100. évfordulójára

2020-ban a világegyház a történelem egyik legnagyobb alakjára, Szent II. János Pál pápára emlékezik, születésének 100. és halálának 15. évfordulójára.

II. János Pál, a fiatalok pápája elevenen él a hívők emlékezetében, szívében. Azonban éppen a Z generáció, az útját kereső fiatal nemzedék nem őriz a pápával kapcsolatban semmi személyesen átélt emléket. Ők már csak úgy tekintenek rá, mint aki az új évezredbe az Egyház hajóját kormányozta és emblematikus alakja volt a kommunizmus ledöntésének.

1920-ban a lengyelországi Wadowicéban látta meg a napvilágot Karol Józef Wojtyła, a későbbi II. János Pál pápa. A 20. század szörnyűségeit megélt (világháború, népírtás, kitelepítések, kommunista diktatúra) egyházfő, akit a hívők közössége nagyon közel érzett a szívéhez, egy volt közülünk – mondták. Az 1978-as megválasztását követően hatalmas változásokat hozott az Egyház életében. Mosolya, közvetlensége, az ifjúság szeretete máig irányadó az őt követő pápáknak. 1991-ben és 1996-ban hazánkba is ellátogatott, kifejezve ezzel is barátságát, közelségét a magyarsághoz.

hirdetés

A tiszteletére létrehozott programsorozat több fontos elemből áll. A szervezők igyekeztek megszólítani minden korosztályt, hogy a versenyeken, programokon keresztül bekapcsolódjanak a pápa életútjának, tanításának megismerésébe.

A koronavírus betörése miatt azonban több program időpontját módosítani kellett, azonban van olyan, amit különösen is a pedagógusok és a fiatalok figyelmébe ajánlunk. Ilyen a rajzpályázat, amit az online tanításba be lehet illeszteni.

Bátorítjuk az érdeklődőket, hogy keressék a programokat és a részleteket a Kelet-Európai Fiatalokért Egyesület oldalán.

Fotó: katolikus.ma

Programajánló
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás