Minden ember életében eljön a pont, amikor valamilyen fájdalommal találja magát szembe, mindenki átéli valamikor a gyász folyamatát. Jézus is gyászolta Keresztelő Szent Jánost, Ő is volt szomorú. Éppen ezért nem szabad félnünk ezektől az érzésektől, még akkor sem, ha egészen mély fájdalmat élünk át a lelkünkben… Akár haláleset, akár egy szerelmi kapcsolat elengedése miatt.
Néhány napja én is szembe találtam magam a gyásznak egy formájával. Hála Istennek nem haláleset kapcsán, mégis megélem az elengedés különböző részeit. Például a fájdalmat, hogy aki a mindennapjaim része volt, már nem az. Vagy hogy fáj, ha eszembe jut egy a másik emberrel megélt emlék… Meggyászolom a közös helyszíneket, zenéket, illatokat is. Búcsúzom a beszélgetésektől és a találkozásoktól. Ilyenkor átéli az ember, hogy olyanról is eszébe juthat a másik, amiről korábban nem is feltétlenül gondolta volna.
Tudunk is – és kell is – azért tenni, hogy minél hamarabb feldolgozzuk és ne gyűrjön le minket a szomorúság! Jó, ha hálát adunk Istennek olyankor is, amikor épp nagyon nehéz, hiszen mindig van okunk Őt dicsérni!
Mégis lesz néhány óra, nap, hét, amikor egyszerűen fáj az embernek, hogy akivel addig sokat találkozott, hirtelen már nem része a mindennapjainak.
hirdetésÚgy érezhetjük, egészen belül sajog valami.
Természetes a sírás, és a kérdések is. De fel kell dolgozni azt is, hogy Istennek ezekkel is terve van. Ő nem hagy ok nélkül szenvedni minket. Túrmezei Erzsébetnek van egy versfordítása, melynek címe: „Nem ejt hibát”. Ajánlom, ha épp nehezebb pillanatokat él át az ember.
A gyász folyamatának megélése közben feljött bennem többféle érzelem is az Istennel való kapcsolatomban. Egyrészről bevontam Őt is ebbe az időszakba, másrészről nem értettem, miért kellett ennek most így történnie. Miért kell elbúcsúzni a másiktól? Miért jó most ez a fájdalom? Mert először nagyon fájt. Volt bennem dac, düh, szomorúság és – őszintén szólva – nem tudtam magamat megszabadítani ezektől. Küzdhetünk ellene, de igazi szabadságot nem tudunk magunknak hozni. Lépni viszont tudunk mindannyian Jézus felé, és kérhetjük Őt, hogy hozzon igazi szabadulást a fájdalmainkból.
Ahogyan a vérfolyásos asszony is megérintette a ruhája szegélyét, mert bízott abban, hogy 12 évnyi szenvedésből Isten Fia meg tudja gyógyítani!
És lássunk csodát, tényleg megszabadult a betegségéből!
Fotó: dreamstime.com
Mi ezt az imában (is) meg tudjuk élni. Én a Szentlélek indítására a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony templomba mentem, ahol ki van téve az Oltáriszentség reggel 9-től kb. este 6-ig. Leültem a Szentség elé, ott újból elkezdtem sírni, de hálás voltam Istennek, mert pont egyedül voltam Jézussal a helyiségben. Feljött bennem az, hogy vajon annak hogy és mikor lesz vége, hogy így rám jöhet a könnyezés, mert aznap nem az volt már az első alkalom. (Habár nem tartott sok ideje a folyamat.) Miközben ott ültem Jézus előtt, sírtam és azt éreztem, nem tudok mit csinálni azonkívül, hogy Isten elé hoztam a problémámat.
Majd egyszer csak azt éreztem, hogy Jézus megérint. Elveszi ezt a mély fájdalmat és behegeszti a nyílt sebet a bensőmben.
Ez egy csodálatos fordulópont volt a gyász megélésében. Tényleg úgy éreztem, mintha azt mondaná az Úr, hogy: „Mostmár elveszem a fájdalmadat, ne sírj!”. Ott ülve kaptam egy választ is arra, ami bennem volt.
Isten elé vinni a fájdalmainkat a legjobb módszer. Az Élő Szeretet minden sebet bekötöz és meggyógyít.
Nem csak kicsit gyógyít, tökéletes gyógymódot ad! Isten mindenkit egyéni módon és személyesen, gyengéd szeretettel ölel át és gyógyít. Lehet, hogy hozzád csöndesen szól, vagy épp a zenén keresztül, de lehet, hogy másokon át… szuverén módon és ezerféleképpen tud cselekedni, csak hívjuk be az életünkbe. Szent Péter írja: „minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok”. (1Pt 5,7)
És miért tud a javunkra válni, hogy ilyen fájdalmat élünk át? Mert a lélek ilyen mélységekben megadja magát Istennek. Mert megtanuljuk, hogy az Úr végtelenül hűséges. Átéljük, hogy tényleg Istenben bízunk teljes szívünkkel és elménkkel! A legmélyebb helyekre is utánunk jön és a nevünkön szólít minket, hogy felismerjük, mi igazán Hozzá tartozunk! Isten megérintett a fájdalomban és megszólított, hogy tudjam, Vele minden fájdalom elmúlik és majd eljön az öröm ideje is. ,,Ne félj, mert megváltalak; neveden szólítalak: az enyém vagy. Ha tengereken kelsz át, veled leszek;és ha folyókon, nem borítanak el.” (Iz 43,1-2)
Nem hagyott engem egyedül, hanem azt is átélhettem a kegyelméből, hogy
mennyi ajándékot kapok az emberi kapcsolataimból is, amelyek Jézusban gyökereznek! Mennyire tud az Úr rajtuk keresztül is vigasztalni, szólni hozzánk.
Fontos, hogy legyenek körülöttünk emberek, akik közvetítik felénk az Atya szeretetét, és hogy mi se hanyagoljuk el embertársainkat a mindennapokban!
„Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba! Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne zárkózz el testvéred elől! Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged. Előtted halad majd igazságod, és az Úr dicsősége jár a nyomodban.” (Iz 58, 7-8)
És a másik, amit megtapasztaltam, hogy lehet Tőle kérdezni. Lehet Vele is érzelmeket megélni. Isten nem gép.
Mindemellett Mária példamutatása is nagyon fontos, hogy bár kérdezünk, mindig legyünk készek elfogadni az Ő akaratát, illetve meghallani a válaszát.
Ahogyan egy házasságban is kérdezünk és hallgatunk. Milyen kapcsolat lenne az, ahol állandóan csak kérdezek, de nem hallgatom meg a másik véleményét, ötleteit? Sokkal szegényebb az életünk, ha csak a saját ötleteinket hagyjuk érvényesülni. Úgyhogy minden imát kezdhetünk vagy zárhatunk égi Édesanyánk szavaival: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38). És ne feledjük: ne hagyjuk elhatalmasodni a szomorúságot magunk felett, hanem hívjuk Jézus nevét segítségül, aki minden helyzetet a javunkra tud formálni és kész megajándékozni minket az Ő örömével!
hirdetés
