Kétségek az imában, hitkülönbségek a házasságban – vajon mit tehetünk, amikor a hitünk meginog, vagy amikor a családunk nem osztozik benne? Szilágyi Szabolcs és Gájer László válaszaiból kiderül: az ima nem vész kárba, még a bizonytalanság idején sem, és a hitet a leginkább szeretetteljes, türelmes jelenléttel lehet továbbadni. Reményről, kitartásról és a családi egység kereséséről szól az e heti Életed kérdései.
Márta: Ha egy adott ponton nem tudunk hittel imádkozni (például mert olyan lehetetlennek tűnik a helyzet), az úgy falra hányt borsó? Vagy a Jóisten azokat az imákat is meghallgatja?
Szilágyi Szabolcs atya:
Kedves Márta! Kétségtelenül vannak nagyon nehéz helyzetek, amikor az ember hite igencsak próbára van téve, és az is felmerül benne, hogy van-e így értelme imádkozni. Vagy azon gondolkozik, hogy amiért imádkozok, azt egyáltalán meghallgatja-e a Jóisten.
Jézus többször tanít az imáról. Tanításából két alapvető dolgot állapíthatunk meg. Az egyik, hogy az ima elsődleges célja az imádás és nem más. Jézus ezt mondja: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: »Atyánk, szenteltessék meg a te neved«” (Lk 11,2). Isten nevének a megszentelése, az Ő dicsőítése, az Ő imádása az első. Ezt fejezi ki a magyar nyelvünk is: imádkozunk, azaz imádjuk az Istent. Az ima a hódolatról, az imádásról szól, ami mellesleg az imádkozónak is nagyon jó, hiszen ima közben kerülök igazán a helyemre:
Isten lesz az Isten az életemben, én meg még inkább azzá válok, akinek Ő teremtett.
A másik, amit Jézus az imáról tanít: „Kérjetek és kaptok” (Mt 7,7). Eszerint lehet és jó kérő imát mondani, viszont ennek az imafajtának is megvannak a megfelelő szempontjai. Az egyik a hit. Jézus az elszárad fügefa kapcsán mondja: „Bármit kértek hittel az imádságban, megkapjátok.” (Mt 21,22). A hitem által azt fejezem ki, hogy Istennek van hatalma megtenni, amit kérek. Ugyanakkor a hitem a bizalmam aktusa is, ami által azt mondom: „Bár tudom, hogy van hatalmad megtenni, amit annyira kérek Tőled, de azt is tudom, hogy te jó vagy, és tudod, hogy mire van igazán szükségem. Ezért bízom benned, és hiszem, hogy azt, akkor, és úgy adod meg, amire, amikor és ahogyan szükségem van.” És lehet, hogy mindezek után sem történik meg, amit kértem, azaz látszólag falra hányt borsó az ima, de valami mégis történt: épült az Istennel való kapcsolatom.
Azaz a legnagyobb dolog történt, ami történhetett: közelebb kerültem Hozzá, és ilyen értelemben meghallgatást nyert az imám.
Viszont van, amikor még ennél is nehezebb a helyzet: nagyon nehézkes magunkat kifejezni, vagy már kedvünk sincs Istenhez fordulni. De még ekkor is megtehetem, hogy azt mondom el Neki, ahogyan éppen vagyok, és hozzáteszem: „Nézd Uram, most ennyire voltam képes. Fogadj el így, tekints rám így!” Van, hogy a kételyeim látszólag már legyőzték a hitemet, de akkor is fölkiálthatok úgy, ahogyan a megszállott fiú apja kiált Jézusnak: „Hiszek Uram! Segíts hitetlenségemen!” (Mk 9,24). És van, hogy látszólag minden elveszett, és már semminek sincs értelme. De még ekkor is fordulhatsz hozzá és kérheted, hogy dicsőítse meg magát ebben a nagy nehézségben: „amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban” (Jn 14,13).
Azt is fontos látni, hogy azok az imák, amik nem egyeznek meg Isten lényegével, nem is fognak teljesülni, mint a jól ismert résznél: „Jakab és János felháborodtak: ‘Uram, ha akarod, lehívjuk az égből a tüzet, hadd pusztítsa el őket!’ De ő hozzájuk fordult és rájuk pirított.” (Lk 9,54-55). Hogy ezekkel az imákkal mi lesz, azt nem tudom, de a folyamatosan meg nem hallgatott imák mindenképpen meghívnak bennünket arra is, hogy kérjük az Úrtól az istenképünk tisztulását.
Gájer László atya:
Nagyon sokszor eszembe jut egy gondolat, amit magam is sokszor idézek, illetve önmagamnak is ismételgetek, és amit a pünkösdi lelkipásztor, Bill Johnson (Bethel Church) egyik könyvében találtam. Johnson azt írja: “Tartozol Istennek azzal, hogy meghallgassa az imáidat”. Ez a mondat elsőre szokatlanul hangzik. Nem inkább Ő tartozik nekem azzal, hogy ha imádkozom, meghallgasson? – kérdezhetnénk. Feltételezhetnénk, hogy a szerző elrontotta a gondolatot. De nem! Valóban így van: Mi tartozunk neki azzal, hogy meghallgasson bennünket. Az életünk ugyanis tele volna meghallgatott imákkal, ha valóban az Úr szívéből kérnénk. Amikor imádkozunk, az egyben egy folyamat. Egyre több időt töltünk vele, és egyre haosnlatosabbakká leszünk hozzá. Hosszú-hosszú érlelődési folyamat ez. Amikor időt töltünk vele, megismerjük őt, és hasonlók leszünk hozzá. És idővel észrevesszük azt is, hogy már egészen másként kérünk: Nem a kis rövid távú érdekeink körül forgunk, hanem kiléptünk az önzésből, és elkezdtünk megnyílni Isten felé. Így a kéréseink is nagyobb távlatokra nyitnak meg bennünket, mert Isten szívével kezdünk gondolkodni. Akkor… tele lesz az életünk meghallgatott imákkal.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy te rosszul csinálod, vagy rosszul kérsz Istentől. Egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy a te imád rossz volna. Inkább buzdítani szeretnélek arra, hogy folytasd. Az ima egyik legfontosabb szabálya ez: Folytatni, folytatni, folytatni kell. (nónapokig, évekig, évtizedekig… akkor is, ha látszólag semmi értelme az egésznek.) Mert ez egy tanulási, érlelődési folyamat, melynek során te is több leszel. Folyamatosan tanulod Isten ritmusát, Isten léptékét. A látszólagos meg nem hallgatott imák arra hívnak, hogy járj tovább Istennel egy titkokkal és meglepetésekkel teli belső úton.
Meg fogod ismerni őt, ha bízol benne és folytatod az imát.
Ajánlom továbbá azt, hogy az imáid ne csak a kéréseid, kérdéseid körül forogjanak. Én gyakran úgy végzek közbenjáró imát, vagyis úgy helyezek kéréseket Isten elé, hogy az imádságom elején röviden elmondom neki a szándékaimat (fél percben), majd teljesen csendben maradok egy órára. Nem kérek és nem kérdezek többet az imaidő alatt. Csak ott vagyok vele. Időzöm a jelenlétében. Pazarlom rá az időmet. Ilyenkor ugyanis tudom, hogy ő “vette az adást”. Értette, amit kértem, és nem kell sulykolnom a kéréseimet. És nem egyszer előfordul, hogy az ima végére konkrét válaszokkal rendelkezem, jóllehet nem is gondoltam a kéréseimre és a kérdéseimre, csak egyszerűen időztem Istennel.
Mert a csendben egyszerűen megszülettek a válaszok, megszülettek bennem a változások, megszülettek az imameghallgatások.
Javaslom neked is, hogy időzz Istennel. Ne csak a kéréseid járjanak a fejedben. A szívedben engedd át azokat Istennek, és tedd azt, ami minden kérdésnél sokkal fontosabb: Maradj Istennel a rejtekhelyen, a szív csendjében. Meglátod, tele lesz az életed meghallgatott imákkal.
Enikő: A férjem nem hívő, én viszont az vagyok. Szeretném, ha a gyerekeink járnának hittanra és misére, de ő ezt feleslegesnek tartja. Mit tegyek, ha a családon belül nincs egység a hit kérdésében?
Gájer László atya:
Minden ember szíve egy nagy titok. A hit kérdését tekintve ez különösen is igaz. Hogy valaki mikor jut hitre, mikor éri el a kegyelem, az néha teljesen kiszámíthatatlan és meglepő. Az igaz emberek szívében is vannak elakadások, gátak. Mindannyiunk szívében vannak ilyenek. Még akkor is, ha már hívők lettünk. Amikor valaki nem tud hitre jutni, és nem tudja a szívébe fogadni Jézust, akkor legtöbbször nem valamilyen gonosz, kárhozatra vezető szándék vezérli őt. Egyszerűen csak nem látta még Jézus ragyogó arcát, ezért nem is tudta őt a szívébe fogadni. Valamilyen hamis képet ismer róla, azt pedig jogosan utasítja el. Aki egyszer találkozik Jézussal, az biztosan befogadja őt, mert ő olyan tiszta, olyan ragyogó.
Imádkozzunk érte, hátha egyszer eljön az áttörés, és leomlanak a falak.
A hitetlenség oka tehát egy-egy hamis előítélet. Éppen ezért a hitre nem jutott, kereső emberekkel óvatosan, tapintatosan kell bánnunk. Nem erőltethetjük rájuk a meggyőződésünket, mert az néha még nagyobb ellenállást vált ki bennük. A figyelmes, érzékeny jelenlét ilyenkor sokkal fontosabb. A férjed mellett is így kell jelen lenned. Figyelmesen, érzékenyen, tapintatosan. És legfőképpen imádkozva érte. Isten irgalmából bármikor átbillenhet, és hitre juthat. De az is lehet, hogy ezt a folyamatot nem látod meg. Mert nem következik be ezen a világon. Miközben minden apró imának, figyelmes jelenlétnek jelentősége van. Egy ilyen helyzetben a folyamatokat is értékelnünk kell, nem csak a végeredményt. Maradj tehát csendes odaadottságban, szeretetben a férjed mellett.
Egy ilyen hozzáállással biztosan abban is meg tudtok egyezni, hogy a gyermekeitek miként járjanak veled szentmisére, és miként menjenek hittanórára. Ezt ki kell munkálnotok valamiképpen. Azért, hogy a gyermekeiteknek legyen esélye megismerni a hitet. Bízom benne, hogy ebben a férjed nem ellenséges, és nem tiltja meg ezt. Az persze ugyancsak egy izgalmas kérdés, hogy a gyermekeitek – a legjobb szándék ellenére is – hitre jutnak-e és megmaradnak-e a hitben. Az már az élet további titka, és a jövő rejtelmes útjaira vezet. Mert ahogy a férjed szíve, úgy a növekvő gyermekek szíve is titok. A gyermekek gyakran elfordulnak a gyermekkorban kapott hitüktől: Lázadnak, vagy éppen a rossz, gyenge minták ellen fordulnak. Ilyenkor megint nem tanácsos veszekedni, vitatkozni velük vagy erőltetni valamilyen hitgyakorlatot, amit te jónak tartasz. Sokkal inkább jelen kell lenned számukra, ahogy a férjed számára is. Meghallgató, bölcs jelenléttel.
Így, szépen lassan, sok imával kísérve tudod terelgetni őket az Isten Országa felé.
Tapintatos, hiteles és ilyen módon határozott jelenlétet javaslok tehát a számodra. Légy ott. Tudniuk kell, hogy elérhető vagy, és hogy igaz, bölcs ember vagy. Akkor fordulnak hozzád tanácsért, és akkor fognak a hited felől érdeklődni. Kérdezd meg néha magadtól, de őszintén és mélyen: Látszik-e rajtam, hogy Jézus tanítványa vagyok? Erre a kérdésre csak pironkodva tudunk felelni. De ha Isten előtt tanítványként meg tudsz állni, akkor a családod előtt is menni fog. És akkor nagy változások kiindulópontja.
Szilágyi Szabolcs atya:
Kedves Enikő! Sajnálom, mert az általad leírt helyzet nehéz lehet a mindennapok megküzdései mellett. Valószínűleg a gyerekek hitbeli nevelésének kérdése már az esküvő előtt is felmerült. A jegyesoktatáson elvileg elhangzott, hogy a gyermekek hitbeli nevelését a szülők támogassák, legalábbis engedjék meg. Valamint házasságkötésnél a katolikus félnek feltette az eskető pap a kérdés: „Ígéred-e, hogy Krisztusnak és az ő Egyházának törvényei szerint neveled őket?” amire a válasz: „Ígérem.” Mindebből kiindulva beszélgethetnél a férjeddel, és felidézhetnéd, amit megígértél Isten és az Egyház színe előtt. Az identitásunk részét képezi a korábban jól meghozott döntéseinkhez való ragaszkodás, így az is, amit megígértél a hitbeli nevelés terén. A férjed tarthatja ezt feleslegesnek, de tisztelhet annyira, hogy megengedi mindezt.
A legtöbb, amit tudunk adni a másik embernek, az a Jóisten, valamint annak a megtanítása, hogyan lehet beengedni és viszonozni Isten szeretetét. Erre kiemelten törekszünk azoknál az embereknél, akiket különösen is szeretünk, és ilyenek a gyermekeink. Ha a gyermekünknek Istennel élő és mély kapcsolata lesz, akkor mindene meglesz, ami igazán számít az életben, itt és odaát egyaránt. Ha ez nem lesz meg az életében (ami csak részben a te felelősséged), akkor másban fog „boldogságot” találni és előfordulhat, hogy az igazi boldogságot itt és odaát is elveszíti.
Amit a direkt nevelésen túl tudsz tenni, az a személyes és vonzó példa. Ha azt látja a férjed és a gyerekek, hogy nagyobb szabadság, szeretet, és béke van benned és ezáltal körülötted a Jézusba vetett hited és az Egyház tanításának megélése nyomán, akkor az meghívja őket arra, hogy ők is ezen az úton járjanak.
Mindenki önmagáról fog odaát számot adni, de azért valamennyire felelősséggel tartozunk egymás iránt is.
Végül a gyakorlati szempontjaim a témával kapcsolatban. Felajánlhatod a fájdalmat, ami a férjed hitetlenségéből fakad, akár pont őérte, és ezáltal értelmet adhatsz a nehézségeknek. A történelemben sok szentéletű asszony példája található, aki kiimádkozta férje megtérését. Lehet követni őket, és kérni a közbenjárásukat, ilyen volt Szent Mónika, Szent Klotild, Skóciai Szent Margit, Szent Hedvig, és a többiek. Valamint megoszthatod a nehézségedet olyan hiteles feleségekkel, akik hasonló helyzetben vannak, és tanácsot is kérhetsz tőlük. Viszont amiben a gyerekekkel és akár a férjeddel közösen meg tudjátok élni a hitet, abban éljétek meg bátran: esti gyertyagyújtás, kis ének és ima. Az egyházi évkörhöz vagy a gyerekek korához kapcsolódóan ki lehet találni olyan dolgokat, amik a hithez vezetik őket közelebb – elég széles a tárház, ami rendelkezésre áll.
Végezetül és vigasztalásul azt tudom neked mondani, hogy hidd el: Jézus személyesen a te férjedet is hívja, várja, vonzza magához, és tesz az ő megtéréséért; ahogyan Jézus a te gyermekeidnek is a megváltója, és ha úgy alakul, akkor hittan nélkül is meg tudja, és meg is akarja ismertetni magát velük.
Ez a rovat a ti kérdéseitekből áll össze. Várjuk kérdéseiteket a kerdes@777blog.hu címre, vagy a Facebook / Instagram oldalunkra privát üzenetben!
hirdetés
