Riesz Doma atya tavaly ősszel a Forrásponton tartott tanítást a reményről.
Riesz Doma atya, a Budapest-Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia káplánja volt a 2025-os Forráspont egyik fellépője. Az atya a reményről beszélt 3700 fiatalnak.
Riesz Doma atya tanítása:
A reményról van szó, amit gyakran keresünk a mindennapokban. Ezt a szót sokszor használjuk: reméljük, hogy jó lesz az idő, ha elmegyünk túrázni, vagy reméljük, ez a vizsga jól sikerül – és ezek a remények vagy megvalósulnak, így lesznek, vagy nem. Na de hol van olyan remény, ami tuti, hogy úgy lesz?
Hol van olyan remény, ami annyira szilárd, hogy akár az életünket is ráépíthetjük?
Hol van olyan remény, amibe a legnehezebb pillanatokban is kapaszkodhatunk?
hirdetésNéhány évvel ezelőtt Olaszországban egy csapat fiatallal elég reménytelen helyzetbe kerültünk az egyik este. Az történt, hogy a tengerparton voltunk, és este, amikor szerettünk volna hazautazni, kiderült, hogy leállították az egész közlekedést – ez arrafelé nem annyira ritka. Ott voltunk 30 kilométerre a szállástól, már sötétedett, a vasútállomást is bezárták – ott voltunk egy kietlen téren előtte, elég reménytelen helyzet volt. Be kell vallanom, hogy nagyon féltettem azokat, akik rám voltak ott bízva.
Mi lesz velünk? Hogy jutunk haza?
Aztán körbeálltunk, imádkoztunk, énekeltünk, kértük Isten segítségét – és hirtelen az a vasútállomás már nem is volt olyan kietlen. Ahogy ott körben álltunk, láttuk, láttam, hogy nem vagyunk egyedül: itt vannak emberek, akik nagyon fontosak nekem, itt van köztünk az Isten, akiről tudom, hogy fontosak vagyunk Neki.
Most szeretnék veletek 8 olyan szokást megosztani, ami segít abban, hogy az Isten reményét az életetekbe be tudjátok fogadni. 8 olyan szokást, ami segíthet bennünket abban, hogy reménnyel éljünk, olyan reménnyel, amit akár tovább is adhatunk másoknak.
Amikor 16 éves voltam, részt vettem egy vándortáborban, amelyben sor került egy szentségimádásra. Ezen a szentségimádáson, arra biztattak bennünket, hogy szólítsuk meg Istent, mondjuk el Neki mindazt, ami bennünk van, egész bátran és őszintén. Én ezt akkor meg is tettem, és az volt az érzésem, hogy valaki figyel rám. Hogy nem a levegőnek, nem a falnak mondom azt, ami bennem van, hanem van valaki a vonal túlsó végén.
Valaki nagy szeretettel.
Biztos vagyok benne, hogy ti, akik itt jelen vagytok, sok-sok terhet hordozhattok. Dolgokat, amelyek nyomasztanak benneteket, sebek, amelyeket hordoztok és lehet, hogy nem is tudjátok, hogy hogyan és miként fognak meggyógyulni. Olyan tapasztalatok, amik fájók, kétségek, bizonytalanság a jövővel vagy akár saját magatokkal kapcsolatban. És miközben van némi fogalmam erről, ha őszinte vagyok, azt kell mondanom, hogy nem tudom, hogy mit élsz át. Igazából nem tudom pontosan, hogy mi van benned, de azt tudom, hogy az
Isten tudja, hogy mi van benned, tudja, hogy mi az, ami nyomaszt, tudja, hogy mi az, ami újra és újra eszedbe jut, tudja, hogy mi az, ami elveszi az erődet, tudja, hogy mi az, ami szinte agyonnyom – és ezt őszintén elé viheted, mert számítasz Neki, mert figyel rád, mert hall téged.
Tulajdonképpen az első szokás, amit ide szeretnék hozni, hogy légy őszinte Istennel! Tölts Vele időt, légy Vele őszinte, mert számítasz Neki! 2000 éve egyszer úgy tűnt, hogy minden elveszett, elárulták a Mestert, a barátai elhagyták, kitaszították, elítélték, megkínozták és megölték, aztán sírba helyezték, a sír elé egy követ hengerítettek, elé még őrséget is állítottak. Éjszaka lett, sötét és reménytelen éjszaka, de aztán hajnalban történt valami.
Kő, őrség, sőt a halál sem lehetett akadály abban, hogy Jézus feltámadjon.
Ő feltámadt, él, ma is itt van velünk és miután feltámadt, az első dolga az, hogy elindul, hogy találkozzon a szeretteivel, a tanítványaival, ebben a találkozásban senki sem állíthatja meg. Te is képes vagy Vele találkozni, te is tudod érzékelni az Ő közelségét, tudsz figyelni Rá, hogy hogyan közelít, hogy mit üzen neked.
Akár a Szentírás szavain, vagy akár a szentségeken keresztül érezheted az Ő ölelését.
A szentségimádásban érezheted, hogy Ő figyel rád, az imádságod csendjében ott van veled és lehet, hogy valamit megindít benned, de lehet, hogy a legmeglepőbb pillanatokban fog rád találni.
Egy barátom mesélte, hogy az életével kapcsolatban egy nagyon fontos kérdés ott motoszkált benne már nagyon régóta. Az utcán sétált és akkor is ez a kérdés járt a fejében, és hirtelen az egyik emeleti ablakból kihallatszódott egy dal, és annak a dalnak egy sora tartalmazta azt a választ, ami aztán az ő életét megváltoztatta. Ez lenne a második szokás, amit a szívetekre kötnék:
figyeljetek arra, hogy mit üzen az Isten, hogyan közelít Ő felétek.
Amikor Szent Péter apostol Rómába indult és megérkezett oda, egy nagyon bizonytalan helyzet fogadta őt. Ott volt egy teljesen ismeretlen vidék, város, ráadásul egy egész ellenséges birodalom, ami szerette volna őt és Jézus minden követőjét eltüntetni, üldözte őt. Úgy tűnt, hogy eszköztelen, óriási bizonytalanság lehetett benne. Eltelt 2000 év, és ha most elmegyünk Rómába, azt látjuk, hogy ebből a hatalmas birodalomból, amely ellenséges volt, némi túlzással csak kövek, romok maradtak. És mi lett Szent Péterrel, az ő küldetésével? Elmegyünk Rómába, látjuk a Szent Péter-bazilikát és a pápát, a Szentatyát előtte, ahogy a pápamobillal furikázik a Szent Péter téren.
Ne feledd, hogy Isten hatalma a történelem hullámainál sokkal nagyobb!
Nincs olyan hullám, ami Őt elborítaná, és te pedig belekapaszkodhatsz, az Ő segítségét kérheted!
Reggelente, amikor felkelünk, nem tudom, kinek mi jut az eszébe, amikor a fürdőszobában először beletekint a tükörbe. De gyanítom, hogy nem mindannyiunknak az a gondolata minden reggel, hogy „de szerencsés a világ, hogy ma felkeltem!” Lehet, hogy vannak ilyen reggelek, de talán nem az összes ilyen. És mit mond az Isten?
„Drága vagy szememben, becses vagy és szeretlek téged.” (Iz 43,4)
Minden reggel, minden délben, minden este, egyfolytában – Ő így tekint rád. Az a kérdés, hogy téged ki határoz meg. Mi határozza meg, hogy te hogyan gondolsz magadra; azok a problémák, amelyek ott vannak előtted, kihívások, amelyekkel meg kell küzdened, mások véleménye – akár élőben, akár online -, vagy az Istennek a szava? A mindenható, mindent tudó Istené, aki azt mondja, hogy „drága vagy szememben, becses vagy, nagy szeretettel és ajándéknak teremtettelek erre a világra.” Ez lenne a negyedik szokás, amit idehoznék:
tekints magadra Isten tekintetével és ne engedd, hogy más határozzon meg, egyedül Ő.
Jézus az evangéliumnak egy drámai pillanatában megkérdezi a tanítványokat: „kinek tartanak engem az emberek?”. És őket is megkérdezi, minket is megkérdez: „ti kinek tartotok engem?”.
Rengeteg kérdés lehet bennünk saját magunkkal, a jövőnkkel, a világgal kapcsolatban, de ha megtaláljuk erre az első és legfontosabb kérdésre a választ, hogy „ki vagy Te, Uram?”, akkor az történhet velünk, mint az apostolokkal vagy Szent Péterrel. Azt látjuk, hogy ő megfogalmazza, hogy Te vagy a messiás, „Te vagy az élő Isten Fia” – és ez fordulópont Szent Péter életében, de ha megnézzük, az egész evangélium szerkezetében is ekkora változást tud elérni egy hitvallás. Ha te megfogalmazod, hogy igen, Te vagy az életem Ura, Te vagy a messiás, „Rád bízom magamat”, akkor a te életed is teljesen megváltozhat, mert onnantól kezdve a problémáid már nem pusztán a tieid, hanem Jézus és a te problémáid. Nem vagy bennük egyedül, nem kell egyedül boldogulnod, Ő lesz az életed fő vállalkozója, ha lehet így mondani. Ő utat mutat majd neked: a megfelelő pillanatban érkezik egy halk sugallat, vagy egy segítő kéz, megnyílik egy ajtó, érezni fogod az Ő erőt adó közelségét. Ő konkrétan szeretné vezetni a te életedet. Ez lenne az ötödik szokás:
bátran bízd az életed Krisztusra, legyen Ő az életed Ura! Ne aggódj túl sokat, hanem engedd, hogy vezessen téged!
Amikor én igent mondtam Isten papságra való meghívására, az volt életem legjobb döntése és sosem bántam meg! De ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek hullámvölgyek. A szemináriumban töltött időből, ahol évekig készültem a papságra, nagyon emlékezetemben él egy adventi reggel, amikor nagyon csalódott voltam és ezt az imádságot fogalmaztam a reggeli roráte után a szobámban, hogy „Uram, amikor Te engem papnak hívtál, akkor én azt hittem, hogy az egyház egy gyönyörű katedrális tele szentekkel meg angyalokkal – jó, itt-ott talán fel lehetne újítani, de hát ez egy szentekkel teli katedrális -, de most nem ezt élem meg. Most úgy érzem, az a közösség, ahova hívtál, maximum egy pajtának nevezhető.”
Ott voltam magamban ezzel a kérdéssel és érzékeltem a választ, hogy Jézus azt kérdezi tőlem:
„De Doma, jön a karácsony, én hova születtem?”
Mondom „egy istállóba, Uram.” Egy istállóba, az majdnem egy pajta. És azt kérdezte az Úr tőlem, hogy „Doma, hol szeretnél lenni? Az istállóban mellettem és azokkal, akik ott vannak körülöttem, vagy egy palotában Heródessel, Pilátussal, a császárral, vagy kivel?” És nem volt kérdés, hogy „persze, hogy Veled akarok lenni, Uram!” – ez fogalmaztam meg.
Az egyház végtelen értékét és szentségét az adja, hogy itt van köztünk Jézus.
Azért alapította ezt a közösséget, mert szeretett volna annak keretei között velünk maradni. Ez tulajdonképpen az Ő ajándéka nekünk, és mi is az Ő ajándékai vagyunk az egyháznak és a világnak, és teli van az egyház értékes emberekkel: ha most körbenéztek, sokat láthattok belőlük. Ez lenne a hatodik szokás: éld meg az egyházhoz való tartozást és tartozz közösséghez!
Ha elkezdjük követni Jézust, elkezdünk úgy élni, ahogy Ő hív meg bennünket, akkor előbb-utóbb azzal találkozunk – azt hiszem, hogy mindannyian, még a legnagyobb szentek is -, hogy kudarcot vallunk, hogy nem sikerül újra meg újra meg újra. Vannak olyan pillanatok az életben, amikor állunk és azt mondjuk, hogy Uram, Te akarsz még velem valamit kezdeni? Hát elrontottam, megint, ráadásul ezt, ráadásul hanyadszorra! Most mi legyen? Kellek még Neked? (idézőjelbe tenném) És mit mond az Úr? Hogy persze, hogy kellesz (idézőjelbe tenném) , hogy az Ő irgalma mindennél nagyobb! Nem tudunk olyat tenni, amivel elijesztenénk magunktól, mindig velünk van, mindig mellettünk van és az Ő irgalmához bátran fordulhatunk, nem számít, hogy éppen mit tettünk vagy milyenek vagyunk, Ő vár bennünket. Ez az örömhír, hogy nincsen olyan bűn, amit az Isten ne tudna megbocsátani, hogyha ezt kérjük Tőle. Lehet, hogy azok az emberek, akik Jézussal találkoznak, nagyon erős, nagyon terhelt múlttal rendelkeznek, de miután találkoznak Jézussal, már nem a múltjuk lesz a fontos; onnantól nem múltjuk lesz, hanem jövőjük! Ez a hetedik szokás, amit idehozok nektek, hogy bátran forduljatok Isten irgalmához újra meg újra.
Colombiére Szent Kolos azt mondja, hogy az Istennek semmilyen bűnünk nem fáj annyira, mint amikor nem hisszük el, hogy Ő meg tud nekünk bocsátani. Mert meg tud nekünk bocsátani, Nála a hazatérés öröme vár, a szentgyónás szentségében akár a mai napon is. Amikor Jézus felment a mennybe, a tanítványoknak tulajdonképpen egy lehetetlen küldetést adott, azt mondta annak a 11 embernek – meg akik még ott voltak körülöttük -, hogy „tegyetek tanítványommá minden népet!” (Mt 28,19) Huh, kösz, Jézus, erős küldetés… És mi történik? 10 napra rá eljön a Szentlélek, ott van a pünkösd, Péter beszél, 3000 ember megtér egy beszédre. És most azt látjuk, hogy eltelt 2000 év és több mint 2,5 milliárdan mondjuk azt, hogy mi Krisztus követői vagyunk, keresztények. Néhány ember, ha a Szentlélek vezeti őket, az egész történelmet megváltoztathatja – és ez azt jelenti, hogy egy-egy embernek a léte is rendkívül fontos. Ez azt jelenti, hogy te is tudod alakítani a világot és ehhez nem kell elmenni messzi földre – mint Szent Péternek -, és nem kell megtérítened még 3000 embert sem. Képzeld el, hogy mondjuk a jövő évben, mondjuk a következő Forráspontig 3 embernek reményt adsz, csak 3-nak. Azzal, hogy ott állsz mellettük a szereteteddel, kitartásoddal, segítségeddel, ha rászorulnak, hogy figyelsz rájuk, tanúságot teszel nekik Krisztusról és arról a reményről, amit Ő tud nekünk adni. Aztán egy év múlva ők is továbbadják 3 embernek, aztán akiknek továbbadták, ők is a következő évben 3-3 embernek… Kiszámoltam, 10 év alatt több mint 59 ezer emberhez juthat el az a remény, amit te befogadsz és továbbadsz. Ehhez nem kell óriási dolgokat tenni, elég, ha 3 embernek továbbadod, akik majd aztán továbbadják másoknak is. Az a legszebb ezzel kapcsolatban, hogy miközben a reményünkből adunk másoknak, nekünk nem kevesebb reményünk lesz, hanem épp ellenkezőleg, sokkal több. Így álmodta meg ezt az Úr. Ez lenne az a 8. szokás, amit szeretnék most idehozni: add tovább a reményt csak néhány embernek!
Hol találunk reményt ebben a világban, ami sokszor ellenségesnek tűnik, ahol annyi minden kiszámíthatatlan és bizonytalan, ahol olyan erők vannak hatással az életünkre, amelyekkel mi látszólag talán semmit nem tudunk kezdeni, ahol annyi fájdalom érhet bennünket vagy annyi sebet hordozhatunk vagy annyi teher van a vállunkon? Jézus azt mondja, hogy „gyertek hozzám mindannyian, akik fáradtak vagytok és én felüdítelek benneteket”. (Mt 11,28)
Hogy hogy találunk reményt? Figyelj, emlékezz, hogy az Isten figyel rád, lehetsz Vele őszinte, tölts Vele időt nap mint nap! Figyelj arra, hogy mit üzen Ő neked, hol közelít az életedben. Ne feledd, hogy az Ő hatalma a történelem minden hullámánál sokkal nagyobb! Tekints magadra az Isten szeretetével, az Ő tekintetével, és ne engedd, hogy más határozza meg, hogy ki vagy, egyedül az Isten! Legyen Ő az életed Ura, ne aggódj túl sokat, hanem engedd, hogy Ő konkrétan vezesse az életedet és gondoskodhasson rólad! Éld meg az egyházhoz tartozást, tartozz közösséghez! Bátran fordulj Isten irgalmához újra meg újra, nem számít, hogy éppen hol tartasz! Add tovább a reményt néhány embernek! Hogyha ezt megteszed, lesz reményed, olyan, ami hatással lehet akár tízezrek életére.
hirdetés
