Milyen lehet jelképesen Krisztus keresztjét cipelve zarándokolni? Honnan eredt a keresztállítás? Miért fogtak neki páran, hogy kereszteket állítsanak a nagyobb hegyeinken? Miért fontos, hogy fából legyenek a felállítandó keresztek? Mennyire gyakori, hogy vandalimus áldozatai lesznek a keresztek és milyen lelki élményt ad egy ilyen esemény? Izgalmas hagyomány nyomába eredtünk.
A Szentimrevárosi Egyesület klubhelyiségében ülünk Török Tamással és Salacz Balázzsal, akik az egyesület lelkes és oszlopos tagjai, illetve a keresztállítás hagyományának megteremtői és ápolói is. Ugyanis a Szent Imre Plébánia gyülekezeti tagjaként 25 évvel ezelőtt még Tamás állt elő a keresztállítás ötletével, aminek – Balázs kezdeményezésére történő – újraindításának apropóján beszélgetünk.
Honnan ered, hova nyúlik vissza a keresztállítás hagyománya?
Török Tamás: Egy kifejezetten a keresztekről szóló nagy albumban azt olvastam, hogy a hegytetőkön való keresztállítás a 18. században jelent meg. A hagyomány szerint az emberek általában féltek a hegyektől, nem nagyon merészkedtek a tetejükre, de ez valamelyest megtört a 18. században, és ha már megmászták az ismeretlen hegyeket, jelképeket is akartak fent hagyni. Azt hiszem, Németországból indult, Magyarországon nem sok példa volt ilyen keresztekre, hegyekben picit szegényebbek is vagyunk, de a berendezkedésünk is – különösen az utóbbi 80 évben – ezt indokolja, alig-alig volt keresztállítási kezdeményezés.
Hogy született meg Önökben a gondolat, hogy itthon hagyományt teremtsenek ebből?
Török Tamás: A Szentimrevárosi Egyesület fejében fogant meg a gondolat 1996-ban, amikor egy nagy, a plébániával közös tábort szerveztünk, ami 4 évenként kerül megrendezésre, 300-400 fő részvételével. Én akkor vettem részt először a táborban, de nagyon birizgált, hogy valamit csinálni kéne – nemcsak részt venni, hanem egy maradandó ötlettel, programmal hozzájárulni a közösség ott töltött idejéhez.
Meggyőződésem, hogy a Szentlélek sugallata volt: egyszer csak bevillant, hogy mi lenne, ha egy keresztet állítanánk a táborban -,
ami 1996-ban a Bükkben volt, így adta magát, hogy hegytetőn állítsuk és az legyen a Bükk legmagasabb pontja.
Fotó: Török Tamás – Keresztkészítés
Mindenkinek rögtön megtetszett az ötlet. Úgy vágtunk neki, hogy a kereszttől kezdve az állítás műveletén át mindent magunk csináltunk, saját zsebből és munkából tettük össze, irtó lelkesek voltunk. Értelemszerűen az első keresztet – amiről akkor még nem tudtuk, hogy egy sorozatban az első – Szent Imréről neveztük el. Akkora sikere volt, hogy többen azt mondták, folytatni kell. Plébániai táborok csak négyévente voltak, az nem kerülhetett szóba, hogy annyit várunk a következő kereszttel. Folytatni akartuk a tábortól függetlenül, a plébánia és az egyesület közös programjaként.
Úgy hozta a sors, hogy minden évben állítottunk egy keresztet:
az elsőt Istállóskőn, a Bükkben 1996-ban, majd a Börzsönyben 1997-ben, rá egy évre a Pilisben a Prédikálószéken, 1999-ben a Mátrában, a Kékestető alatt, Sas-kőnél állítottunk keresztet. Majd a jubileumi évben – 2000-ben – a Nagy-Getén emeltük az 5. keresztet, Nagyboldogasszony tiszteletére. Folytatva a sorozatot, a Cserhátban, a Naszályon 2001-ben, majd 2002-ben a Vértesben állítottuk az utolsó keresztjeinket. Összeér a sor a Vértestől a Bükkig, lefedtük az Északi-középhegység és a Dunántúli-középhegység Budapesthez relatíve közeli hegységeit.
Fotó: Török Tamás – Szentimrevárosi Egyesület- a keresztek térképen
Mi alapján döntötték el, hogy hol álljanak a keresztek?
Török Tamás: A helyszínek kiválasztásakor elég erős szempont volt, hogy gyalogosan legalább 2-3 kilométert kelljen menni, autóval ne lehessen pár 100 méterre megállni a keresztektől, ez sikerült is.
Mindenhol hegycsúcson állnak a keresztjeik?
Török Tamás: Ez nem mindenhol valósult meg. Például a Börzsönyben a második keresztet a Nagy-Hideg-hegyen szerettük volna felállítani, de mivel ez ’97-ben volt, a különböző hivatalokban a vezető személyek még nem cserélődtek le, találtak indokot, hogy miért nem állhat ott kereszt. Ebben az esetben ez az volt, hogy ,,tájképvédelmi szempontból” nem felel meg…
Ezeken a helyeken előtte nem állt soha kereszt?
Török Tamás: Nem tudunk róla. Balatonfüreden, a Tamás-hegyen is állítottak egy keresztet 2006-ban. Tudtommal a legnagyobb hazánkban felállított fakereszt a Somló-hegyen látható, 1998 óta. Nógrád vármegyében pedig a Palócok Nagykeresztje 2005 óta áll. Ez a vasból készült kereszt 12 méter magas. Bizonyára más, kisebb hegyeken, amik kevésbé ismertek, vannak korábbi keresztek. Részünkről tehát ez egy felelevenített, de viszonylag friss ötlet alapján kibontakozó kezdeményezés volt.
Salacz Balázs: Kereszt sok helyen található, de tény, hogy Magyarországon hegytetőn kevés van. Általában az út mellett látja őket az ember, vagy erdőkben sok helyen. A kezdeményezésünkben az volt az újdonság, hogy
a nagy hegyeink nagy csúcsaira kerültek a keresztek.
Mi a jelentősége annak, hogy a keresztek milyen anyagból készülnek?
Balázs: Az anyag is egy újdonság volt. Látunk fém-, kő- és fakereszteket. Mi fakereszteket állítunk. Két dolgot is jelent a fa mint anyag: egyrészt Jézus keresztje is fából volt, másrészt ezt lehet vinni. Ugyanis nem úgy néz ki a keresztállítás, hogy kimegyünk egy elkészített kereszttel és csak felavatjuk, hanem
a hegy lábától a hívek, zarándokok a vállukon viszik, mint Jézus vitte a keresztjét, és a mise előtt közösen állítjuk fel mindenféle kötelekkel, egyebekkel.
Fotó: Török Tamás – A Nagyboldogasszony-kereszt felállítása
Maga az állítás – mint liturgikus elem, az akkor liturgikus térré varázsolt csúcson – nagy esemény. Az emberek szeretik, hogy ily módon részeseivé válnak, viszont az, hogy a vállukra vegyék, csak fakereszttel valósítható meg.
Tamás: Igen, és egy kőkereszt esetében – amiből százával, ha nem ezrével van az országban: szőlőkben, utak mentén, leginkább hálaadó célból – lehetetlen, hogy emberek állítsák fel, és általában fele akkorák, mint a mi keresztjeink, amik jellemzően 4 méter magasak. A kőkeresztek olyan 2,5 méteresek szoktak lenni. Az anyagválasztásnak az is egy szempontja volt, hogy fel lehessen állítani sok embernek.
Hogy tudnák összefoglalni a keresztállítás szakralitását, milyen lelki élményt kapnak az emberek?
Balázs: A hegy mindig egy misztikus dolog volt a Föld mindenféle lakója számára, függetlenül attól, hogy milyen helyen él vagy miben hisz. Így a hegyre mászás és a hegyen levés automatikusan azt jelenti, hogy ott közelebb vagyunk Istenhez. Nyilván a mai világban ez technikailag túlszárnyalható, de azért bennünk van, hogy
az ég felé törekszünk és fent állva, lenézve szabadabb a lelkünk.
Ez praktikusan, automatikusan akkor is megtörténik, ha csak felmászunk egy hegyre. A másik, ami emeli a szakrális tartalmát, az maga a keresztvitel és -állítás, és okvetlenül fontos, hogy aztán nem megyünk haza, hanem egy szentmisére is sor kerül. Ez az, amitől zarándoklattá válik egy egyszerű kiránduláson túl az esemény. Korábbi plébánosunk mondta, hogy
a zarándoklat egy minőségi turizmus, benne van a kirándulás eleme, de valódi vallási tartalmat kap.
Tamás: Talán még egy hit nélküli ember is, ha felmegy egy hegycsúcsra, óhatatlanul hálát ad. Még ha nem is az Istennek, de a saját teljesítményét valamiféle elismeréssel, hálával nyugtázza. Aki hívő, nyilván hozzáteszi, hogy Isten segítségével sikerült és milyen jó dolog, hogy itt, az Isten által teremtett környezetben feljutott erre a hegycsúcsra.
Azok a résztvevők tapasztalják meg igazán, akik vállukra veszik a keresztet, hogy
milyen érzés jelképesen Krisztus keresztjét néhány 100 méteren keresztül vinni,
érezni a súlyát és közben belegondolni, hogy most tizedmagunkkal visszük, Jézusnak pedig egyedül kellett. Minden alkalommal azt tapasztaljuk, amikor feltesszük a kérdést, hogy ki az, aki szívesen vinné a keresztet, hogy rögtön nagyon sok kéz a magasba lendül, váltják egymást, hogy aki csak szeretné, vihesse.
Fotó: Török Tamás – Keresztút, Prédikálószék
Az első keresztünket Szent Imre tiszteletére emeltük, aztán Szent István és Szent László tiszteletére, a negyedik pedig Szent Erzsébetről lett elnevezve a Mátrában, ahol kifejezetten nehéz volt a völgyből felvinni a keresztet, de amikor felértünk a hegygerincre, ami majdnemhogy vízszintes volt, akkor jelentkeztek a lányok, az asszonyok, hogy ők is szeretnék vinni a keresztet. Az már nem volt nehéz terep, odaállt 10 erősebb nő és az utolsó 100 méteren ők vitték a vállukon, nagyon klassz volt. Szóval az ebben való részvétel kifejezetten nagy vágy.
Balázs: A hegyről jellemzően szép kilátás adódik, és biztos vagyok benne, hogy ez nem hívő emberek számára is egy csoda. Akkor lát rá az ember, hogy mennyi alkotása van Istennek – mert mi hisszük, hogy az Övé, de más is elámulhat rajta.
Önök szerint a keresztekkel a nem vallásos emberek is megszólíthatóak? Evangelizációs hatásaik is lehetnek irányukba?
Balázs: Ezt nyilván nem tudjuk, de mindenképpen reméljük, hogy van hatásuk. Indirekten tudunk egy-két dolgot. Egyrészt nem véletlenül nagyon szép helyeken, a Kéktúra nyomvonalán, vagy közelében van az összes keresztünk, így viszonylag nagy forgalom van körülöttük, de egy-két kirívó esettől eltekintve hosszú éveken keresztül sértetlenül állnak.
Az emberek nem haragszanak a keresztre, sőt bontáskor, javításkor látjuk, hogy hiányzik nekik.
Csak pár hétig, jellemzően októberben, tehát a szezonon kívül tűnnek el a javítás miatt, de akkor is van mindig pár ember, aki hangot ad annak, hogy hova tűnt a kereszt. De például tudjuk, hogy turistasegédletként is használják őket. Úgyhogy azoknak a turistáknak, akik a Kéktúra során találkoznak velük, egészen biztos, hogy egy pozitív élményt jelentenek, még azoknak is, akiknek csak tudat alatt villannak be ezek a régi, ősi, hitbeli dolgok.
Tamás: Amit nagyon gyakran tapasztalunk, hogy a legtöbb keresztre nemzetiszín szalagot kötnek. Nem csak mécsest vagy virágot visznek. Ez pedig annak a visszatükröződése, hogy örülnek a keresztnek, akár hívők, akár nem.
Balázs: Tavaly, mikor október 23-án Prédikálószéken voltunk, ami egy komoly turistaközpont, így rengeteg turista is jelen volt, miközben felállítottuk a keresztet – ami nem ment olyan könnyen, csak harmadjára sikerült -, komoly támogatás, nézőközönség mellett tettük. A mise közben jöttek-mentek a turisták, volt, aki beállt, volt, aki elment, de nem zavarták meg, sőt amikor a Miatyánk elkezdődött, akkor kifejezetten csönd lett, leállt a forgalom, majd ment tovább a mise, ők meg folytatták a gyaloglást, de
az imánál megállt a levegő.
Fotó: Török Tamás – Szentmise a Saskőnél
Szoktak szervezetten zarándokolni az egyesülettel a keresztekhez?
Tamás: Igen, a jubileumok alkalmával. Idén a Nagyboldogasszony- kereszt október 23-ai újraállítása is egy jubileum volt, mert éppen 25 éves lett, de nem a jubileumot, hanem az újraállítást ünnepeltük elsősorban. A Szent Imre-kereszt Istállós-kőn 2016-ban volt 20 éves, akkor volt egy nagyobb, busszal szervezett utazás, megemlékezés. Jövőre lesz a Szent Imre-kereszt 30 éves, igazából minden évben egy vagy kettő jubileum van, mert 7 évet fog át a 7 kereszt állítása, tehát minden évben van egy 5-ösre meg egy 10-esre végződő jubileumi alkalom. Azért abból sem akarunk sportot űzni, hogy mindenképpen minden keresztnek minden kerek évfordulóját meg kelljen ünnepelni, de vannak kiemeltek.
Mennyire gyakori, hogy a keresztek rongálás áldozatai lesznek?
Tamás: Kicsit szubjektív megállapítás, de talán a helyszínek kiválasztása ezért is volt ennyire szigorú, hogy ne lehessen autóval könnyen megközelíteni, mert amikor nagyobb teljesítményre készül valaki, és legalább 2-3 kilométert kell menni felfelé, hogy a csúcsra feljusson, akkor ez egy kicsit szűri a turistákat, nem mindenki vállalkozik erre. Akik ezekre vagy hasonló csúcsokra felmennek, azoknak a természet iránti szeretete és megbecsülése talán nagyobb fokú.
Balázs: Abszolút. A Normafa például könnyen megközelíthető, bárki feljuthat, bulizó fiatalok is sütögethetnek ott. Poénból vagy meggyőződésből történhetnek rongálások. A mi keresztjeink valóban nehezebben megközelíthető helyeken vannak.
Fotó: Török Tamás – Szent László-kereszt, Prédikálószék
Keresztet nem állíthat akárki akárhol?
Balázs: Mikor kiszemeljük, szubjektív, hogy hol szeretnénk felállítani a keresztet. Minden területnek van egy tulajdonosa és kezelője, ezek erdők, természetvédelmi területek vagy Nemzeti Parkok általában, amiknek különböző hatóságai vannak. Mindnek hozzá kell járulnia ahhoz, hogy létesíteni lehessen őket. Ezenfelül, mivel a kereszt egy építmény, egy építési hatóságnak is engedélyeznie kell. A következő szegmense az engedélyeknek a feljutáshoz kapcsolódik, mert az előkészítő munkákhoz jellemzően terepjáróval megyünk fel. És persze magának a rendezvénynek mint természetvédelmi területet érintő eseménynek a megtartásához is engedélyeztetésre van szükség. Például a Nagy-Getén való újraállítás 7 vagy 8 engedély beszerzését tette szükségessé, pedig az már egy meglévő kereszt volt.
Mi csak engedéllyel állítunk, és azt tapasztaljuk 20 évvel a legutóbbi kereszt állítása után, hogy partnerek a hivatalok, gyorsítják a folyamatot, nem kekeckednek.
A keresztállításhoz, vagy ahhoz, hogy egy-egy szentről nevezhessék el őket, az Egyháztól kell bármilyen engedély?
Tamás: Nem, de éppen most, az újraállításnál fordult elő először, hogy az egyik hatóság bekérte az Egyház hozzájárulását. Kicsit mosolyogtunk rajta magunkban, hogy valószínű, hogy az Egyház nem fogja elutasítani, hogy keresztet állítsunk újból ugyanazon a helyen…
Ha nem is rongálják meg, mennyi a keresztek ,,szavatossága”?
Tamás: Mindegyik keresztünk vörösfenyőből készült, ami igen kiváló tulajdonságokkal bír, nagyon időtálló építőanyag – nem is tartozik a legolcsóbbak közé. 20-25 évet bírnak.
Mi alapján döntöttek a keresztek neveiről? Tartottak egy szavazást esetleg az egyesületen belül?
Tamás: Miután az egésznek az ötletgazdája, szervezője és folyamatos őrzője voltam és vagyok, ezért nem volt kérdés, hogy egy következő keresztállításnál én már rögtön hozzárendeltem azt is, hogy kinek a tiszteletére állítsuk. Az én „kottám” a magyar szentek sora. Próbáltunk végigmenni a legismertebb magyar szentek nevein. Két eltérés van, az ötödiket a jubileumi évben Nagyboldogasszony tiszteletére emeltük. Ez valójában közös elhatározás volt, aminek az evangelizációs üzenete az, hogy
hazánk Nagyboldogasszony oltalma alatt áll.
Illetve a hetedik, az utolsó esetében olyan lelkes volt a környezet, hogy a helyszínt is mások javasolták, én nem is ismertem a Zuppa-tetőt személyesen, de a résztvevőktől érkezett az a javaslat is, hogy az ismeretlen magyar vértanúkra emlékezzünk vele, így eltértünk a szentektől.
1996 és 2002 között évente állítottak új keresztet, miért szakadt meg a hagyomány?
Tamás: Ennek volt egy olyan oka, hogy a hatodik, Szent Margitról elnevezett keresztet az állítás után néhány hónappal teljesen ledöntötték. Sokan mellém álltak, hogy ne keseredjek el, újra kell állítani, ez nem kérdés. Újraállítottuk, eltelt másfél év, akkor lefűrészelték, eltelt három év és újra lefűrészelték. Az a szegény Szent Margit-kereszt nagyon sokat szenvedett, de mindannyiszor megjavítottuk, kicseréltük, megerősítettük. Már szinte több vasat tartalmazott, mint fát. Ez kicsit visszavetett minket, elsősorban az energiáinkat, mert
komoly feladatokat adtak a rongálások, majdnem annyit, mint egy komplett új kereszt felállítása.
Fotó: Török Tamás – 2. rongálás
Ez volt talán a döntő szempont abban, hogy nem gondolkodtunk egy nyolcadik meg egy kilencedik kereszt felállításában. De ennek van egy praktikus szempontja is, hiszen a Vértestől a Bükkig már minden hegységben volt egy keresztünk. Azt az elvet biztos, hogy nem adtam volna fel – mint ötletgazda és főszervező -, hogy ha lesz nyolcadik, az egy új hegységben álljon; ahol már van, ott ne duplázzuk meg, hanem menjünk tovább. Jöhetett volna mondjuk a Bakony célszerűen, a Zemplén nagyon messze van, a Kőszegi-hegységről nem is beszélve. Ezek szóba sem jöhettek; az ápolás, odafigyelés Budapestről egy ilyen kis szervezetnek, mint az egyesület, nem könnyű feladat. Ez is visszafogott bennünket, megálltunk és egy kicsit csak a karbantartással foglalkoztunk. De nem is volt bennünk olyan vágy, hogy világcsúcsot döntsünk a keresztállítással,
hét kereszttel hihetetlenül elégedettek voltunk.
Most újra jobban előtérbe került a téma. Mi ennek az apropója?
Balázs: A legtöbb dolog, amit említettünk, 20 évvel ezelőtti történés, egy szép széria. Eltelt 20 év, generációk jönnek és mennek a plébánián, és egy viszonylag új plébános szerette volna aktivizálni a 40-es, 50-es korosztályt. Összehívott egy beszélgetést, hogy milyen akciókat lehetne csinálni, amivel visszavonzhatnánk a korosztályom. Az egyik ötlet, amit én dobtam be akkor, hogy folytassuk, elevenítsük fel a keresztállítást. Ez 3 éve volt. Nagyon szeretek kirándulni, ott voltam a Nagy-Getén fiatalon, ismertem Tamást korábbról, de akkor újra felfedeztük egymást. Új lendülettel, új koncepcióval:
a nagy karbantartást zarándoklattal összekötve indult újra ez a program.
Jó fogadtatása volt a plébánián, a cserkészcsapatunknak is tetszik, összekötik a kirándulásaikkal. Tehát kimondottan egy olyan területbe tapintottunk bele, amire az emberek nyitottak.
Nem terveznek újabb kereszteket állítai, hanem a meglévők renoválását kötik össze egy nagy eseménnyel?
Balázs: Igen, nyilván definiálni kellett az új keresztállítás irányát, ennek én vagyok az egyedüli felelőse. Most egyértelműen a meglévő keresztek tudatban, a hívők fejében tartása a cél.
Melyik a következő kereszt, ami felújításra vár, s így zarándokokra számíthat?
Tamás: Kettő van, ami még eredeti: Az Szent Imre-kereszt 30 éves lesz, ez az egyik lehetőség, a másik a Mátrában a Szent Erzsébet-kereszt. Ez a kettő az, ami idáig csak átfestve volt.
Balázs: Igen, ezek igényelnek nagyobb felújítást, viszont mind a kettő magasan van, messze Budapesttől, így ez az ,,egy nap alatt felkerekedik 100-200-300 ember, felmegy, felállítja, visszajön” – ebben a háromévenkénti koncepcióban biztosan nem megvalósítható. De ha egyszer készen leszünk a felújítással, ami még évek, akkor merülhet fel, hogy amíg 20 év megint el nem telik és nagy felújítás alá nem kell helyezni őket, addig állítsunk-e új kereszteket, és ha igen, akkor hol. Erre még van időnk, bőven elég feladatot adnak a meglévő keresztek.
Fotó: Török Tamás – Nagy-Gete 2025
Tamás: Gondolatcsíráink vannak, ha valaki letámad bennünket, hogy tessék, itt egy zsák pénz meg az engedélyek, akkor meg tudnánk mondani, hova lehetne új keresztet tenni, de egyelőre még nem tartunk ott, hogy ebbe belevágjunk, így jó hagyományfolytatásnak látszik, hogy rendbe tesszük mind a 7 keresztet.
Ezt igazolja az is, hogy a legutóbbi, október 23-án újraállított kereszt zarándoklatára sokan elmentek.
Tamás: Igen, ezt egy picit vonzóbbá is teszi más eseményekhez képest az, hogy sokan gondolhatják, hogy valami keveset ők is hozzátesznek a művelethez. Amikor például ezt a keresztet felállítottuk, abban 16 ember vett részt: hatan kötelekkel húzták, másik hat rudakkal tolta és még további 4-5 ember kézi erővel próbálta emelni, komoly csapatmunka volt. Meggyőződésem, hogy akik ebben részt vettek, azok nagy lelki élménnyel mentek haza.
Mit ad önöknek személyesen ez? Mi a legmaradandóbb keresztállításhoz kapcsolódó emlékük?
Tamás: Nekem mindegyik keresztállítás egy műszaki feladat is, hogy sikerüljön, ne legyen semmi fiaskó, nehogy bárki megsérüljön. Ez tud nyomasztani. Mindent előre át kell gondolni, itt nem szakemberek dolgoznak, hanem hívők, akik közül keresztet még egyikük sem állított. Vannak álmatlan éjszakáim előtte, hogy mindent átgondoltam-e, így ez elviszi a lelki töltődés egy részét. Sajnos nem tudom teljesen különválasztani.
Fotó: Török Tamás – Szent István-kereszt, Rakodó-nyereg, 1997
Balázs: Nekem a kereszt mint szimbólum nagyon sokat jelent. Én az átlagosnál jobban szeretek és többet kirándulok, így előnyben részesítem azokat az útvonalakat, ahol fellelni a keresztjeinket. Illetve ebből a kezdeményezésből a legtöbbet az kapja, aki csinálja. Többször felmegyünk páran külön, például a bontáskor vagy egy eseményre való készülés során hatszor-tízszer vagyunk fent.
A szervezése ad különösen sok élményt és lelki töltetet, a beszélgetések, az együttlét.
Mert aki többet ad bele, az többet is tud kivenni.
Tamás: De arra is gondolunk, hogy nem mindenki tud eljönni. Három vagy négy alkalommal a felállítandó keresztet bevittük a templomba az esemény előtt három héttel, és a mellékoltárnál vagy az előcsarnokban ki voltak állítva. Ennek fő célja az volt, hogy akik szívesen eljönnének, de nem tudnak, mert már idősek, azok legalább a templomban lássák a keresztet.
hirdetés
