A nyár folyamán sokan értesülhettetek egy szörnyű katasztrófáról, amikor Budakeszin két család otthona lakhatatlanná vált egy villámcsapás okozta tűzvész következtében. Szilágyi Szabolcs atya két testvérét és családjaikat érintette a tragédia, amelyben különös csodák, furcsa történések és megnyugtató bizonyítékok derültek ki.
Szilágyi Szabolcs atyát sokan ismerhetitek, néhányaknak onnan is ismerős lehet a neve, hogy a családját nemrég súlyos katasztrófa érte. Június 27-én éjjel Budakeszin az atya két testvérének házába egyszerre csapott villám. Az egymás szomszédságában élő fivérek otthonai lakhatatlanná váltak. A tűzeset híre bejárta a közösségi médiát, az emberek felkarolták a károsultakat, akik így támaszra leltek ismerősökben, ismeretlenekben egyaránt. A tragédia távolról sem sejtetett átlagos tűzesetet, főleg miután Szabi atya egy, az ügyben írt levele nyilvánosságra került, melyben számos érdekes „véletlent” villantott fel. A sajtó számtalan megkeresést intézett a Szilágyi családhoz, de ők úgy döntöttek, a 777-et tisztelik meg bizalmukkal. Interjúnkban mesélnek a tragédiáról, csodákról, isteni és ördögi szándékokról, a család összetartásáról, bizonyságokról.
Szilágyi Szabolcs atyával, ikertestvérével, Szilágyi Özsébbel és felségével, Szilágyiné Hetényi Líviával, illetve Szilágyi Balázzsal és feleségével, Szilágyi Petrával beszélgettem.
A képen balról jobbra: Szilágyi Balázs, Szilágyi Petra, Szilágyiné Hetényi Lívia és Szilágyi Özséb
A Szilágyi szülők otthonában – ami átmenetileg Balázsék lakhelye is lesz – egy végletekig letaglózó, egyben felemelően hittől csordult beszélgetésnek lehettem részese. Hirtelen egy nagy család körében ülve hallgattam a történtekre való visszaemlékezéseket, okfejtéseket – pont úgy, ahogy minden bizonnyal már az elmúlt két hónapban és mostantól időről időre mindig szóba kerül majd ez a tragédia közöttük.
De vajon tényleg tragédia, ami történt, vagy esetleg egy bizonyosság Isten véghetetlen szeretetére és irgalmára?
Ennek jártam utána, de kezdjük a legelején!
hirdetésTöbb, mint két hónapja, június 27-én ütött ki a tűz az egymás szomszédságában álló családi házakban, Budakeszin. A tűzesetben – hála Istennek – senki nem sérült meg, ami már önmagában is csodák sorozatának tulajdonítható.
„…minthogyha bombát dobtak volna a házra”
A tragédia estéjén Szilágyi Özsébék nem voltak otthon, négy gyermekükkel elutaztak. Balázst, Petrát és három kisgyermeküket viszont az éjszaka közepén otthonukban érte a villámcsapás. Emberi szóval elmondhatatlan durranásként írták le a becsapódást, fel sem fogták, hogy ez velük történik: „…minthogyha bombát dobtak volna a házra. Egyből kiugrottunk az ágyból és átmentünk a gyerekekhez. Itt ért minket az első csoda: Bendegúz fiunk már a becsapódáskor ott állt az ajtóban, hogy kivigyem” – emlékezett vissza Balázs. A második csoda akkor történt, mikor felesége, Petra, Julcsi lányukért sietett, akinek szobájában már terjedni kezdett a tűz. „Nem láttam semmit, csak hogy a világos lambéria az ütéstől összetört és lehullott sorjában beterítve a gyerekágyakat. Hívtam Julcsit, legalább négyszer, mire hirtelen, minden motoszkálás nélkül a karjai átöleltek és levittem az emeletről.
Két furcsa dolog futott át az agyamon: miért vannak ilyen szép sorban a lambériák és hogy lehet, hogy egyszerre a semmiből a kezemben van a lányom” – emlékezett vissza Petra.
Fotó: Szilágyi Család
Egy ilyen sokk persze csak idővel engedi összeállni a képet, de tény és való, hogy a gyerekek előbb kerültek ki az ágyból, mint ahogy maga a becsapódás történt. Ez hihetetlen, tekintve, hogy hajnali háromkor mind aludtak. „Kiemelte őket az őrangyaluk, vagy megérezték? Nem tudjuk” – gondolkoztak hangosan a szülők, akik később a tűzoltóktól azt is megtudták, hogy
Julcsi és Bendegúz mellett, tőlük két és fél méterre csapott be a villám, aminek értelmében szerintük a gyerekeknek rögtön, a helyszínen meg kellett volna halniuk.
A becsapódás utáni atmoszférát Balázs megélése szerint ijesztő, démoni érzés jellemezte: „Érezni lehetett a sátán jelenlétét, ami rendkívül nyomasztó, nagyon nehéz elmondani. Még soha nem éreztem ilyet.”
Fotó: Szabó Csaba
„…mi nem jöttünk volna ki élve, ha otthon vagyunk”
Özséb és Lívia kicsivel később értesültek a katasztrófáról, melynek – visszamenőleg – előzményének tekinthető Lívia egy héttel az események előtti ijesztő álma, amelyben a házukból menekültek, egyik kisfiukat pedig ölben vitte ki, miközben azt mondogatta: „nem él, nem él.” Gyorsan elhessegette a rémálmot, nem is sejtve, hogy egy hétre rá – részben – bekövetkezik a katasztrófa.
Özsébék elutazása után pár órával ütött ki a tűz. A villám a szülők, illetve említett fiuk szobájába csapott be. Petra nem tudja, mi lett volna a kisfiúval, ha otthon van a család, mert náluk még a füstérzékelő sem sípolt, mire viszont kimenekültek, már látták, hogy a szomszéd házban lobognak a lángok a kisfiú szobájában. Ott pillanatok alatt hatalmas tűz gerjedt. Ennek tudatában Lívia korábbi rémálma még különösebben szívszorító, aki hozzátette: „azt mondta több tűzoltó, hogy mi nem jöttünk volna ki élve, ha otthon vagyunk”.
Fotó: Szabó Csaba
Az viszont, hogy Özséb és családja nem tartózkodott a házban a katasztrófakor, szintén csoda, ugyanis bár Tokajba indultak volna, sokáig nem sikerült megszervezni az utazást. „Szerdán akartunk elindulni, nem sikerült, végül csütörtök délben derült ki, hogy mégis el tudunk menni.
Én ilyen késztetést, hogy elmenjünk otthonról, még soha nem éltem meg.
Például megfogadtuk, hogy nem utazunk este a gyerekekkel, akkor mégis hét órakor elindultunk, tízre értünk oda” – mondta Lívia, majd férje vette át a szót: „Lefeküdtünk és Balázs 3 óra 51-kor hívott azzal, hogy ég a két ház. Akkor már nem tudtunk aludni, megvártuk a reggelt és indultunk haza. Félelmetes érzés volt, az ember fel sem fogja, hogy ég a háza.”.
Özséb a telefonban megnyugtatta testvérét. Az első gondolatuk az volt, hogy semmi nem számít, csak hogy mindenki túlélte a katasztrófát: „volt bennünk egy nagyon nagy isteni, mély hála, hogy élünk”.
„…én pogány vagyok, de itt valami történt”
Szabolcs atya csak később tudta meg, mi történt, ugyanis este mindig kikapcsolja a telefonját. Reggel Balázstól értesült a bajról. „Felöltöztem és azonnal beültem az autóba. Odafelé felhívtam egy barátomat, hogy elmondjam neki, mi történt, kértem, hogy imádkozzon a családunkért. Eltelt egy óra és küldött egy sms-t ezzel: „elmondtam egy fájdalmas rózsafüzért a családodért és kértem egy igét nektek”. Ő egy karizmatikusabb személyiség és szokott néha igét kérni – most a következőt kapta: „Látjátok, milyen nyomorúságban vagyunk. Jeruzsálem a romokban hever, kapuit tűz emésztette meg. Gyertek, építsük fel Jeruzsálem falát, és többé nem gúnyolnak bennünket miatta.” (Neh 2,17).
Ez megrendítően rímelt a család helyzetére, akik az első felocsúdás után, mikor leültek imádkozni, Szabi atyától hallották ezeket a sorokat, benne a reménnyel, amit kaptak általuk.
Szilágyi Szabolcs atya, aki végig a testvérei mellett volt a nehézségekben, elmesélte, hogy a tűzoltóparancsnok a végén odament hozzájuk és azt mondta: „nézzék, én pogány vagyok, de itt valami történt”. Majd megfordult és elment.
A reakciója már csak azért is érthető, mert a két házba egy villám csapott be, ami középen kettévált és mindkét kéménybe szimultán belecsapott – vagyis nem átterjedt egyikről a másikra –, ez viszont lehetetlen a tűzoltók állítása szerint.
Ahogy arra sincs magyarázat, hogy a gyerekek, akiknek közvetlen közelében csapott be a villám, hogyhogy nem hamvadtak el azonnal.
Fotó: Szabó Csaba
A házakon ugyan nem volt villámhárító, a környező otthonokon igen, így a tűzoltók azt is érthetetlennek tartották, hogy miért nem azok nyelték el a becsapódást.
Szabolcs atya felhívta a figyelmet egy érdekes egybeesésre is: “Aki ismer papként, az tudja, hogy elég racionális ember vagyok, de ez a katasztrófa Jézus Szíve ünnepének hajnalán történt, 3 órakor, ami a sötétség órája. Ez az ellentéte a délután 3-nak, az isteni irgalmasság órájának.”.
Ez annak fényében vált még különösebb egybeeséssé, hogy a családoknak a biztosítás miatt be kellett kérniük adatokat az Országos Meteorológiai Szolgálattól, mely szerint nem volt aznap hajnalban villám Budakeszi felett. Ezzel szemben viszont több ember hallotta és látta a villámlással járó zaj- és hanghatásokat is.
Egy újabb – Istentől érkező – válaszra sem kellett sokat várni. A katasztrófa utáni második vasárnapon a következő evangéliumi rész hangzott el:
„Láttam a sátánt: mint villám, úgy bukott le az égből”. (Lk 10,18)
Megdöbbentő, mennyi furcsaság és részlet világít rá arra, hogy ez az eset nem egy átlagos természeti katasztrófa folyománya. Balázs számára akkor állt össze a kép, amikor az atya ezt a részt felolvasta az evangéliumból, válasznak tekinti Istentől a miértekre.
Fotó: Szabó Csaba
Özséb a történtek után beszélt egy idősebb budakeszi domonkos nővérrel, akinek különös éjszakája volt a katasztrófa történtekor. Aznap éjjel nem tudott aludni, lefeküdt, de csak nézett ki a teraszajtón. A távolban kis fényeket és villámokat látott, de a dörgés már nem ért el hozzá.
Imádkozott és közben váratlan gondolata támadt: megáldja Budakeszit.
Egy atyától kapott kis szenteltvízzel meg is hintette a várost és kérte a Jóistent, hogy áldja és óvja meg a gonosztól a vidéket. Ahogy ezt kimondta, jött a hatalmas dörrenés óriási fényességgel – amiről sokan beszámoltak a későbbiekben –, ugyanis jelentős világosság töltötte be Budakeszit. Az apáca ezután azonnal elaludt, pedig egészen addig álmatlanság gyötörte. A nővérnek és Özsébéknek is megdöbbentő eseményként marad meg ez a történet.
„Papként tanultam abból, amit rajtuk láttam…”
A tragédia híre gyorsan terjedt, a családokért összefogott a közösség, ismerősök, ismeretlenek egyaránt, gyűjtés indult. A költözésben 40 ember segített, a bontáshoz is rengetegen jelentkeztek. A bajbajutottak számára nagyon váratlan volt, hogy ennyi ember mellettük termett.
Miután a katasztrófa híre elterjedt a Facebookon, gyakorlatilag két napon keresztül megállás nélkül e-mailekre, hívásokra válaszolt Szabi atya, Emese húguk és az ő férje, három laptopon és három telefonon. Végül annyi üzenet és hívás érkezett, hogy inkább írtak egy minden információt tartalmazó emailt és kialakítottak egy rendszert, ahova be lehet írni, hogy ki milyen tárgyi, személybeli felajánlást tud tenni, anyagi segítséget hova tudnak utalni az adakozni vágyók.
„Egy nap alatt száz ember ajánlott fel tárgyi segítséget, a komatál egy hónapra betelt pár óra alatt. Az emberek anyagilag is nagyvonalúan támogatták mind a két családot”
– vázolta fel Szabolcs atya a pár hónappal ezelőtti helyzetet. Egy nap 50-60 levelet kaptak, de olyan emberektől is, akiket nem is ismernek. ,,Isten jelenlétét abban lehetett érzeni, hogy írtunk egy emailt és egyből itt volt vagy száz ember. A közösségben tényleg ott van a Jóisten, és a másik ember által érezni Őt óriási dolog” – állította Balázs, és ehhez Özséb is csak csatlakozni tudott: „Bennem már az elejétől fogva egy nagy hála, bizalom, nyugalom van.
Ezt köszönhetem a Jóistennek és a vallásos hátterünknek, ami egy nagyon nagy megtartó erő.
Istenkapcsolat nélkül ezt végigvinni lehet, hogy lehet – alkohollal, cigivel, droggal, kötéllel a villanypóznán -, de Isten, család és ilyen hatalmas, jó keresztény közösség nélkül baromi nehéz lehet.”.
Fotó: Szabó Csaba
Szabolcs atya számára rengeteget adott látnia testvérein és sógornőin, hogy milyen erős hitük van: „Papként tanultam abból, amit rajtuk láttam, megerősítő volt. Iszonyatos erő van a családunkban és a körülöttünk lévő közösségben”.
“Nem kérünk és mégis kapunk.”
A Szilágyi szülők házában beszélgettünk, Balázsék leendő átmeneti otthonában. Ők ugyanis most egy ismerősüknél laknak, de az ősz folyamán a szülők házában, az emeleti lakásban szállásolják el magukat, amíg nem tudnak visszamenni saját otthonukba. Özsébék pedig Lívia testvérééknél egy kis faházban vészelik át a visszaköltözésig szükséges időt.
A házak menthetőek, vissza fognak költözni a felújítás után. A bontás lezajlott, sokan ajánlották fel szakmai segítségüket is, ennek a megszervezése, illetve a biztosítási ügy zajlik jelenleg.
Az az összefogás, ami kíséri őket, elegendőnek bizonyul az újrakezdéshez.
“Nem kérünk és mégis kapunk. Ez a Gondviselés. A Jóisten pontosan tudja, hogy mire van szükségünk”– mondta Özséb.
„A jó-rossz harcának közepében voltunk…”
Szabolcs atya egzorcista is, a történtek fényében megfogalmazódott benne a gondolat, hogy vajon ő-e ennek az ördögi támadásnak az egyik oka, hiszen az majdhogynem normális, ha az „ördögűző családját vegzálja az ördög”. Az atya is elfogadja, hogy ebben a katasztrófában van egy démoni szál, hisz túl sok rá a bizonyíték.
Ezek közül a legfőbb egy fénykép, amit az égő házakról készült képek között fedeztek fel. Az esetről Szabi atya egy belső levelezőlistára írt két levelet tanúságtételként, a második hamar nyilvánosságra került.
Ehhez kapcsolódott az ominózus kép is, amelyen az emelet ablakában a lángokból az ördög feje rajzolódik ki.
A családban nem volt kétely, hogy ki látható a lángokban, bár nem is ők vették észre ezt a hátborzongató momentumot, hetekkel később bukkantak csak rá, megütötte őket a felfedezés.
Fotó: Szilágyi család
A család úgy vélekedik a történtekről, hogy Isten meg tudta volna állítani a katasztrófát, de nem akarta, hanem engedte, hogy megtörténjen, mert feladatuk van ezzel a nehézséggel. Isten eszköze is lehetett ez a helyzet:
„minket megerősített, és ha csak egyvalaki is megtér a történet hatására, akkor volt értelme”.
Arra a kérdésre, hogy ez a tragédiába oltott istenélmény mennyiben tényleg istenélmény és mennyiben ördögélmény számukra, azt felelték, hogy mindkettő, de Isten felülemelkedik: “Hiába néz ki az ördög az ablakon, már nem tud megijeszteni, mert ki győzött? A jó” – vallja Lívia.
A gyerekek korukhoz mérten változóan élik meg a helyzetet: „A 10 éves nagylányunk felébredt az éjszakai telefonhívásra és megkérdezte, hogy mi történt. Hirtelenjében annyit mondtam neki: ég a házunk. Nálunk a nagyok fogták fel, nehezebb volt számukra, a kicsik viszont könnyebben kezelik, de már mindenkin látjuk, hogy minden rendben lesz. Az, hogy újra lesz otthonunk, sok erőt ad” – bizakodik Özséb felesége.
A katasztrófa szellemi, esetenként démoni hátteréről nem igazán beszélnek a gyerekek előtt, erről Szabi atya szerint is ráér majd később rálátást adni számukra, viszont a gondviselő Isten képét erősítik bennük. Akár olyan szentírási részekkel is, ahol Isten ura a természeti erőknek. A két család figyel arra, hogy a gyerekek szintjén az esti imában, hálaadásban, tudati szinten beléjük ivódjon Isten gondviselő szeretetének ténye. „Azt mondjuk nekik, hogy a gonosz műve volt a villámcsapás, de Isten ennél hatalmasabb.”
Mindenki azt kérdezi a családtól, nincs-e bennük neheztelés Isten felé a történtek miatt. Lívia szerint, ha az eset máshogy végződött volna és valamelyikük nem éli túl, akkor valószínűleg ez az egész nem így csapódott volna le. Viszont így megerősítette őket a katasztrófa. „A jó-rossz harcának közepében voltunk, de mindannyiunk él és ennél fontosabb nincs.” „Szeret minket a Jóisten, annyira, hogy megmentett. De nemcsak minket, hanem mindenkit ugyanennyire szeret.
Ezt átélve nincs min aggódni, ezek után egy házat újjáépíteni semmi”
– jelentette ki Balázs, és Özséb is megerősítette ebben: „hogyha kimarad az életedből Isten, az a tragédia, ez nem az”.
Fotó: Szabó Csaba
„Isten örök, Isten szent, és ami szent, az örök”
Különös csoda, hogy bizonyos tárgyak sértetlenül kerültek ki a tűz martalékából. A házakban ugyanis számos szentelmény épségben maradt. Azt kijelenteni, hogy kivétel nélkül megmenekültek a megszentelt tárgyak, nem lehet, ugyanis sok közülük nem került elő. Ám mégis ez a legmegerősítőbb tény Líviáék számára. Vegyük őket sorra: megmenekült egy Gyerekbiblia, elégtek dobozok, ám bennük a skapulárék megmaradtak, illetve szentképek is átvészelték a katasztrófát. Például Pio atya és Boldog Özséb szentképein túl – amelyek égett papírok közül kerültek ki sértetlenül – rábukkantak egy olyan képre is, amiről nem is tudják, hogy kerülhetett a házukba:
a romok között találtak Szent Borbála képmására, aki ráadásul a villámkárosultak védőszentje.
Fotó: Szabó Csaba
Továbbá kulcstartóra felakasztott, Máriát ábrázoló szentképre nyomtatott imák is megmenekültek:
„amikor megláttam, hogy a kulcstartón a napszemüvegek, a kulcsok elolvadtak, de ennek a 10 darab papír szentképnek csak az első lapjának műanyagja olvadt el, a többi maximum picikét megpörkölődött, megdöbbentem”
– mesélte Lívia, aki szeretett kis fa betlehemük minden darabját is megtalálta épségben.
Fotó: Szabó Csaba
„Volt egy bölcsőnk, amiből semmi nem maradt meg, csak egy kereszt. Pont az, amit a nagylányunk keresztelőjére készítettem: egy kis feszület Jézussal, amit átneveztem missziós keresztnek” – mesélte Özséb, aki ötvösként dolgozik. Ékszereket készített a világi piacra, három hónapja hagyta ott munkahelyét és kezdett teljes állásban egyházi megrendeléseket teljesíteni. Kegytárgyakat készít, otthonról dolgozik.
Szerinte valószínű, hogy a sátánnak ez nem tetszett.
Nagy bizonyosság és kegyelem az is, hogy a műhelye – és így a család kenyérkeresete is – megmenekült a tűztől.
Fotó: Szabó Csaba
Petra viszont kicsit szkeptikus a témában, náluk az új Biblia és a rózsafüzér is elégett, bár ez azzal magyarázható, hogy ezek nem voltak megszentelve.
Különös, de nem először hallunk arról, hogy a szenthez köthető dolgok csodával határosan átvészelnek katasztrófákat. Hogy ez minek tudható be, Szabolcs atya ezzel magyarázta: „Isten örök, Isten szent, és ami szent, az örök. Ami a szenthez kötődik, az mindörökre megmarad – ez nyilván elsődlegesen az emberekre értendő. Azonban, ha az egyház nevében megszentelünk valamit, az szentelmény lesz, így bizonyos értelemben a szenthez tartozik.”.
Az atya szerint tanúságtétel céljából maradnak meg bizonyos tárgyak, továbbá az is elképzelhető, hogy az Úr ezeken keresztül is megmutathatja, hogy ha tárgyakról így gondoskodik, akkor ránk, emberekre még jobban gondot visel.
Ezenkívül pedig olyan olvasat is elképzelhető, miszerint az ördögnek ezek felett nincs hatalma, és ha felismeri őket, fél tőlük.
Szabolcs atya viszont kiemelte, hogy nem ezek megmaradásában kell hinni, hanem Istenben, akinek ez csak egy eszköze.
„Nem tetszett a gonosznak”
Megemlítendő, hogy a két család közösen, bő fél éve egy ima keretében Szent Benedek-érméket ásott el a két telek sarokpontjaira. Ez része a területszabadításnak, ami nemigen ismert fogalom itthon, bár Magyarországon is vannak, akik csinálják.
„Nyilván, nem maga az érme véd meg, hanem az Istenbe vetett hit, amit úgy is kifejezek, hogy ezt is megteszem azért, hogy védelmet kapjak”
– tisztázta az atya, aki az ima erejét is kihangsúlyozta, ugyanis a katasztrófa estéjén hajnali egytől kettőig,- a villámcsapás előtt egy órával – szentségimádáson volt, és mikor reggel eljutottak hozzá a hírek, rögtön arra gondolt, hogy milyen jó, hogy előtte éppen Jézussal volt a szentségi kápolnában.
Fotó: Szabó Csaba
Ehhez kapcsolódóan Petrának is meghatározó élményben volt része. Ő a tragédia bekövetkeztekor már 30 napja mondta a pompeji rózsafüzért – egy nemes szándékért -, ami akkortájt váltott át kérő imából a hálaadó részbe, vagyis onnantól már úgy tekint az ember az imaszándékára, hogy meghallgattatott. Mivel egy olyan lélekért imádkozott, akinek közel a halál és nagyon kételkedik abban, hogy üdvösségre jutna, így ezzel is kapcsolatba tudta hozni az ördög támadását: „Nem tetszett a gonosznak. Igazolva éreztem az ima erejét”.
Sokunkban felmerülhet az a kérdés is, hogy szentelmények megmaradása helyett Isten miért nem mindig emberéletek megmentésében dicsőíti meg magát, mint ahogy a Szilágyi család esetében tette. Vagyis a visszatérő érthetetlen dilemma: miért halnak meg emberek és mások miért élnek túl? Ez a felvetés a családot is foglalkoztatja, főleg annak fényében, hogy nemrégiben egy kisfiú vesztette életét egy tűzesetben Budakeszin, illetve a közösségükben egy másik hirtelen haláleset is történt. Líviának nehéz volt ezzel dűlőre jutnia.“Lehet, hogy ők pont jobbak voltak, mint mi”– kezdett bele Szabi atya.
,,Szeretném hinni, hogy Isten mindenkit akkor szólít magához, amikor a legközelebb van Őhozzá, és ebben az olvasatban ők valószínűleg jobbak voltak, mint mi.
Lehet, mi azért maradtunk, mert még van feladatunk, jobbá kell válnunk, tanúságot kell tennünk.”
„Az életünk legyen egy léleképítés”
Bár nem ők választották és nem szeretnek reflektorfényben lenni, éreznek felelősséget és feladatot a történtekkel kapcsolatban, viszont Balázs szerint nem kell nagy dolgokra gondolni. Meghívást éreznek arra, hogy tanúságot tegyenek, hogy beszéljenek az örök valóról, Istenről, mennyországról, az oda való igyekezetről. „Az életünk legyen egy léleképítés” – fogalmazott Özséb.
Fotó: Szabó Csaba
Megindító volt megtapasztalni, hogy minden baj ellenére nem egy összetört család ült velem szemben, a történetükből rengeteg erő, mély hit és a gondviselő Isten irgalmas szeretete tükröződött vissza. Közelebb kerültek a nehézségben Istenhez. Özséb szerint előtte is megvolt a kapcsolat közte és az Úr között, ennek építésére a csöndre való törekvést emelte ki, hiszen abban tud hozzá szólni Ő. Balázs is többet olvassa a Bibliát az események óta. Petra pedig megtapasztalta, hogy kézzelfoghatóvá és ösztönzővé vált számára az ima ereje, de abban is bízik, hogy gyermekeik istenkapcsolatának kiépítésében ez a történés segít majd és megtartó erő lesz számukra.
Fotó: Szabó Csaba
Lívia egyértelműen érzi a változást korábbi istenkapcsolatához képest: „Jobban tudok bízni Benne. A szentelmények megmaradása nagy bizonyság nekem arra, hogy Isten gondoskodik, megtart, amikor nehézség van.
Hirtelen elmúltak a kételyeim, hogy magam akarjak megoldani mindent. Ez a katasztrófa nem elbizonytalanított, hanem nagy megnyugvást adott nekem.”.
Balázs számára azzal a rengeteg segíteni vágyó emberrel való találkozás jelentett sokat, akiken láthatta, hogy élő kapcsolatban vannak az Úrral. Olyan emberek imádkoztak értük, akikről el sem tudták képzelni; érezhető, hogy ez a katasztrófa sokakat közelebb vitt a Jóistenhez.
„Mosolygunk, de azért nagyon-nagyon nehéz”
A szellemi harc részének tekinthetőek a történtek, hiszen egyértelmű küzdelem folyik a lelkeinkért. „Az ördögnek sok módszere van, még annál is több, mint gondolnánk, ez egy elég konkrét volt közülük” – mondta Szabi atya. Itt ugyanis az elbizonytalanítás módszerét alkalmazta a sátán, mert amennyiben egy ilyen katasztrófa csalódást kelt az emberben Isten gondviselése felé és szembefordul az Úrral, a gonosz nyer.
Hogy jelen esetben mi lehetett az ördög célja, pontosan nem tudhatjuk, de számtalan oka lehetett tettének. Az ördög céljait – általánosságban – három részre lehet bontani: „Az elsődleges és legfőbb célja, hogy az embert leválassza Istenről, a másodlagos, hogy a leggyengébb pontodon támadjon – az ördög ugyanis nagyon intelligens, jól tud következtetni arra, hogy neked mi az a pont. A harmadik szándéka, hogy rosszat okozzon, hogy fájjon, ilyen, amikor nincs semmi racionális magyarázat arra, hogy miért történik valami.”.
Fotó: Szabó Csaba
„Az ördög mindörökre elbukott”
A gonosz egyik megnevezése a diabolosz, ami szétszóratást, megosztást jelent. Bár – hála Istennek – ez a nehézség nem bontotta meg a család egységet, sőt, azért megviseli az érintetteket. ,,Mosolygunk, de azért nagyon-nagyon nehéz” – vallotta be Balázs, de testvére szerint úgysem kapunk olyan keresztet, amit ne tudnánk elhordozni. „Megkapja az ember a Jóistentől a kegyelmet és az erőt.”
Hogy félelem van-e a Szilágyi család tagjaiban? Lívia szerint megkapták a kegyelmet arra is, hogy ne féljenek.
Persze „félelmetes volt a gonosszal szembesülni” – tette hozzá Petra, de Balázs szerint, ha kijutottak élve egy olyan épületből, ahova becsapott a sátán, akkor már nincs mitől tartaniuk,
főleg mert ,,ha félsz, akkor ő nyert: elveszíted a szabadságodat” – figyelmeztetett Szabi atya. Özséb szerint ezért is fontos tudatos istenkapcsolatot felépíteni: ha „erős leszel Istennel, nehezebben férkőzik hozzád a gonosz”.
Fotó: Szabó Csaba
Bár például Lívia számára kezdetben, sötétben, egyedül nyomasztó érzés volt a házaknál lenni, ez az idő múlásával feloldódott benne. Nem félnek visszatérni otthonaikba, mert meg lesznek szentelve.
„Gyertek, építsük fel Jeruzsálem falát…” (Neh 2,17)
A miértek fejtegetése az isteni szándék megértése, tervének felfedezése és a saját szerepük betöltése végett foglalkoztatja a családot. Eszköznek érzik magukat, meglehet, hogy azért engedte meg ezt a katasztrófát az életükben Isten, mert tudta, hogy ők nem roppannak meg a súly alatt. Ha a történtek hatására valaki megtér, akkor – állítják, hogy – megérte.
Balázs szerint a Jóisten hirdetni szeretné magát általuk.
Úgy véli, ha az emberek egy katasztrófa túlélőitől azt látják, hogy mosolyogva beszélnek Isten szeretetéről, az hatásos lehet.
Tanúságot kell tenniük, hogy aki kételkedik, kicsit mégis elinduljon Isten felé, mert Ő „olyan erőt ad az élethez, ami minden nehézségen átvezet”.
Fotó: Szabó Csaba
Az ördög viszont csak „egy plagizátor, Isten majma. Ez ebből az esetből is látszik, hiszen akart valami nagyon rosszat és abból valami nagyon jó sült ki.
Tehát szerintem ő most dühösebb, mint bármikor máskor” – véli Szabi atya.
,,Mindenki és minden meg van váltva. Az ördög mindörökre elbukott. Ezek utóvédharcok a részéről és csak azt teheti meg, amit Isten megenged neki; és Isten minden rosszat egy nagyobb jó – a saját dicsősége és az emberek üdvössége – érdekében enged meg” – fejezte be végül Szabi atya.
Hiába hathat ijesztően ez a történet, félnivalónk nincs, Isten tenyerén vagyunk, csak ragaszkodjunk Hozzá. A Szilágyi családban mély, igazhitű embereket ismertem meg, akik tragédiája Isten országának épülését szolgálja. Kilátogathattam a katasztrófa helyszínére. A kormos házoromzat éles, de megnyugtató kontrasztban állt a kert szélén álló homokozóban heverő gyerekjátékokkal: van remény, van jövő, mert van kikért, és van Kivel.
A képre kattintva galéria nyílik!
hirdetés
