Boldog Pier Giorgio Frassati. Ha a szívünkre tesszük a kezünket, akkor szerintem sokan bevallhatjuk, hogy keveset tudunk az életéről. Pedig vasárnap avatja szentté Carlo Acutissal együtt XIV. Leó pápa a 24 évesen elhunyt életvidám és lángoló hitű férfit. Íme néhány gondolat az életéről, amelyek segíthetnek bennünket az életszentség felé vezető úton!
Isten kegyelméből mély hit alakult ki benne
Pier Giorgio Frassati 1901 április 6-án született Torinóban egy jómódú családban. Bátor, derűs, szilárd hitű, nyitott fiatalember, aki nem bonyolította túl a vallást, hanem egész egyszerűen tettekre váltotta Jézus szeretetparancsát. Szent II. János Pál pápa a nyolc boldogság emberének is nevezte Frassatit.
Felfedezte saját talentumait, hitét és ahol a leginkább szükség volt rá, ott segített a rászorulókon. Az életszentséget pedig Isten kegyelméből mindössze 24 év alatt elérte, akárcsak Lisieux-i Kis Szent Teréz. Szeretett hegyet mászni és gépészmérnöknek tanult, ahol bányászatra szakosodott.
hirdetésA bányászok között is szerette volna hirdetni Jézus örömhírét.
Bár sportos, jóképű megjelenéssel volt megáldva és egy diplomata gyereke volt, nővére tapasztalatai arról tanúskodnak, hogy mindig a társaság legkevésbé tisztelt tagjához lépett oda. Különös szeretettel fordult oda az elnyomottakhoz, elesettekhez. Egy alkalommal iskolát látogatott a nagypapájával és egy tálból evett egy súlyos bőrbetegségben szenvedő fiúval. Nagy figyelemmel volt a szenvedők felé gyerekkorától kezdve, amelyet alátámaszt az, hogy amikor észrevette, hogy a gondnok szomorú, megkérdezte, hogy miért. Kiderült, hogy meghalt a fia, majd egy év múlva pontosan emlékezett a dátumra és elmondta az apukának, hogy felajánlotta érte a Szentáldozását és imádkozik érte.
Megismerkedett a jezsuita és a szalézi lelkiséggel, illetve nagy tisztelője volt Páli Szent Vincének is. Csatlakozott is a szentről elnevezett Társasághoz. 20 éves kora körül pediga Szent Domonkos rendbe kérte felvételét mint harmadrendi szerzetes.
A Szentlélek öröme hatotta át mindennapjait a kereszt viselése közben
Derűs lelkületére nagyon jó példa, hogy barátaival megalapították a Gyanús Alakok Társaságát. Szeretett viccelni, de figyelt arra, hogy a szeretet nevében tegye ezt.
Ő megélte a Szentlélek ajándékát, az örömöt. Nem félt kimutatni a belső derűjét, amely így szintén egy eszköz volt arra, hogy Krisztusra mutasson.
Ám életében rengeteg nehézséggel nézett szembe.
Saját leveleiből kiderülhet, hogy mennyire küzdött a lelki életben, a tanulmányaiban, a családi életében és a társadalmi kérdések kapcsán is.
Sokat imádkozott, de sokszor nagyon nehezen ment neki, amely azt mutatja, hogy nagy lelki harcai voltak, de hűséggel kitartott az Istenhez vezető úton.
Bár okos volt, olyan karon tanult tovább, amely nehezebben ment neki, így itt is akadtak nehézségei. Ám mindeközben ott volt az életében a szüleivel való kapcsolata, amelyben annyira sokszor kitűnt az, hogy Pier más, mint a többiek. Illik rá a mondat, amelyet maga Jézus fogalmaz meg, hogy: „A prófétának csak hazájában, rokonai körében, a saját házában nincs becsülete.” (Mk 6,4)
Fotó: Magyar Kurír
A szegények iránt töretlen segítségnyújtás jellemezte
Már gyermekkorától kezdve gondolt azokra, akiknek kevesebb van és az ajándékba kapott pénzösszegeket, a gyűjtött bélyegeket, és az ezüstpapírokat is mind szétosztotta. Még szintén gyerekként egy édesanya kopogtatott a házuk ajtaján, karján egy kisgyerekkel, akinek még cipője sem volt. Pier fogta és odaadta a saját zokniját és cipőjét, mielőtt bárki megakadályozhatta volna.
A szíve sosem ragaszkodott az anyagi javakhoz, nem akart földies dolgok rabjaként élni, hanem a Lélek szabadságával akarta szolgálni a beteg, szegény embereket.
Később is komolyan vette a rászorulók iránti elköteleződését, egyetemistaként sem használta a tömegközlekedést, hanem gyalog vagy biciklivel járt, hogy a jegy árát is odaadhassa másoknak. Volt olyan is, hogy a kilakoltatottak holmijaival megrakott szekeret húzott maga mögött és így járt a szegények között, hogy a leginkább rászorulókban is Jézust szolgálja.
Életéből följegyezték, hogy egy hideg téli napon odaadta egy koldusnak a meleg téli kabátját. Amikor édesapja rákérdezett, hogy miért tette ezt, csak annyit mondott, hogy „De hát fázott!”. Egyre több emberhez jutott el – akár a Páli Szent Vince Társaságban is – és szerepet vállalt a szerzetesi és politikai körökben is.
Sosem a saját érdekét helyezte előtérbe, hanem igyekezett úgy tenni, ahogy Jézus tenne.
Igyekezett a társadalmi konfliktusokban is békítő szerepet vállalni, hogy érvényesüljön az igazságosság a kizsákmányolással szemben! Látta, hogy a jótékonykodás mellett fontos a társadalmi változás is, de elsősorban ezt otthon kell elkezdeni, hogy odahajolunk a szenvedőkhöz.
Semmivel sem tett bonyolultabbat, mint Jézus, egész egyszerűen követte a Mesterét, akiben szilárdan hitt.
Hegyek, és magaslatok, ima a Szűzanyához és egy mottó
Lelkiségét jól leírja az a híressé vált mondata, amelyet egy hegymászás során készült kép hátuljára írt: „Verso l’alto”, azaz a magasba.
Szenvedélyesen szerette megmászni a magaslatokat, ahol egy barátjának írt leveléből kiderül, hogy a Teremtő nagyságát szemlélte.
Sokszor zarándokolt el az Oropa–szentélyhez, az Oropai Fekete Madonnához, amely a nagyszülei lakóhelyéhez esett közel. Valahányszor meglátogatta nagyszüleit felment azon egy kilométeres meredek szakaszon, hogy a Szűzanyához imádkozzon. Szent II. János Pál pápa is a boldoggá avatás előtt buzdította a fiatalokat: „A hegyeken átkelve évszázadok óta zarándokok jönnek ide, hogy tiszteljék a Szűzanyát, és a szentélyben a béke és az elmélkedés helyét keressék. Kedves fiatalok, akik engem hallgattok, fedezzétek fel ti is, mint Pier Giorgio, a kegyhelyhez vezető utat, induljatok el egy olyan lelki útra, amely Mária vezetésével egyre közelebb visz benneteket Krisztushoz.”
Fotó: Szaléziak.hu
Betegsége és az utolsó napok, mielőtt a Mennyországba indult
1925 nyarán Pier Giorgio beteg lett, ám csak egy gyors lefolyású kórnak gondolták. Egy idő után a korábban sportos test, egyre vékonyabb lett. Családja annyira nem figyelt rá, hogy az utolsó előtti földi napján eszméltek rá, hogy a fiú deréktól lefelé le van bénulva.
Súlyos állapota láttán a család megkért egy orvost, hogy vizsgálja meg, aki megállapította, hogy egy ritka, járványos gyermekbénulás fertőzte meg.
Giorgio még halála előtt is a Páli Szent Vince Társaságban lévő barátjának küldött üzenetet instrukciókkal, amelyek a rászorulókról szóltak, hogy kinek mit szeretne adni.
Bár életében a szülei nem látták meg, vagy nem értették meg a rajta átragyogó Krisztust, de a temetésen Isten megmutatta, hogy mennyien szerették Piert. Nagyjából 50 000 ember gyűlt össze, amit a rokonok nem értettek, hogy miért van itt ez a sok, számukra ismeretlen ember. A fiatalok már ekkor elkezdték „szentként” emlegetni.
Boldog Pier Giorgio Frassati kedvenc bibliai idézete Szent Pál szeretethimnusza volt. Ezek közül is, amely számomra most kiemelkedik: „Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.” (1Kor13, 3).
Ez a fiatal fiú egészen az élete odaadásáig szerette mindenekelőtt a jó Istent, és ezáltal az embereket, különösen azokat, akiket legkevésbé méltattak figyelemre. Ő fogta és elvitte hozzájuk Krisztus fényét, örömmel, hittel és szeretettel!
Boldog Pier Giorgio Frassati könyörgj értünk, hogy merjünk mi is odalépni örömmel azokhoz, akik a leginkább rászorulnak Jézus szeretetére! Ámen
hirdetés
