Az elmúlt időszakban két magyar tragédia is rámutatott arra, hogy a közösségi médiában zajló események nem maradnak következmények nélkül. Egy fiatal fiú öngyilkosságát élőben közvetítette, míg egy édesanya súlyos sérüléseket szenvedett, miután egy elvesztett online fogadás miatt felgyújtotta magát – szintén élő adásban, gyerekei szeme láttára. Az asszonyt kórházba szállították, de életét már nem tudták megmenteni.
Az utóbbi hetekben két tragikus hír is bejárta a magyar sajtót: egy 18 éves fiatalember Budapesten élőben közvetítette az öngyilkosságát, és senki nem hívott segítséget. Nem sokkal előtte pedig egy Szolnok környéki, kétgyermekes édesanya vesztette életét, miután egy TikTok-kihívás miatt élő adásban gyújtotta fel magát, gyerekei pedig végignézték ezt.
Nehezen tudom felfogni, hogyan lehetünk olyan közömbösek egymás iránt, hogy csak nézzük, ahogy szemünk láttára történik meg egy tragédia. Kommentelünk, szórakozunk rajta, még bátorítjuk is a másikat – de nem nyújtunk segítséget. Nem hívjuk a rendőrséget. Nem szólunk a családnak. Nem teszünk semmit.
Pedig mennyire kevés is elég lenne néha! A Rendészeti Államtitkárság Facebook oldalán olvashatjuk, hogy a Pest vármegyei rendőrség egy másik esetben meg tudott menteni egy férfit, aki patkányméreggel akarta megölni magát – csak mert volt egy ember, aki vette a fáradságot, hogy jelezze.
Közömbösség helyett vállaljunk felelősséget!
Az internet korában szinte mindenki életébe egy kicsit belelátunk – egy kép, egy videó, egy bejegyzés vagy akár egy élő adás által – és hirtelen ott találhatjuk magunkat egy tragédia küszöbén. De nem mindegy, hogy nézők maradunk, vagy felelősséget vállalunk.
A Biblia világosan szól arról, mi a dolgunk egymással:
„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen.” (Kolossé 3:13)
„Aki tehát tudna jót tenni, de nem tesz, bűnt követ el.” (Jakab 4:17)
Ez nemcsak egy ősi tanítás, hanem ma is kőkemény útmutató: nem elég nézni, nem elég sajnálni a másikat, cselekedni kell. Nem mondhatjuk, hogy „nem az én dolgom”. Dehogynem! Ha látom, hogy valaki bajban van – akkor az már az én dolgom is.
Mit tehetünk, ha látunk egy bajba jutott embert?
Nagy különbség van aközött, hogy csak egy közönyös kommentet hagyunk egy bejegyzés alatt, vagy tényleg megpróbálunk segíteni. Ha valaki öngyilkossággal fenyegetőzik, élőben kárt tesz magában, azonnal értesíteni kell a 112-t. Ha ismerjük a személyt, hívjunk fel egy családtagot, barátot! Ha nem ismerjük, írjunk neki közvetlenül, próbáljunk időt nyerni!
Bátran hívható a 116-123, a Lelki Elsősegély vonala – ingyenesen, éjjel-nappal. Nem szégyen hívni őket, ha úgy érezzünk, segítségre van szükségünk, sőt, ez bátor dolog.
Mit üzen mindez nekünk, keresztényekként?
Ezek a tragédiák figyelmeztetnek minket: nem azért vagyunk itt, hogy csak nézzük, ahogy ezek megtörténnek másokkal, hanem hogy testvérként álljunk egymás mellett. Krisztusban egy test vagyunk – hordoznunk kell egymás terheit. Pál így fogalmaz:
„Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét.” (Galata 6:2)
Legyünk hát éberek, figyeljünk egymásra! Ne maradjunk csendben, ha baj van! Legyünk jelen a barátaink, ismerőseink, a családunk életében – igazán.
És ha magunk is elcsüggedünk, jusson eszünkbe: Isten sosem hagy magunkra.
„Ne félj, mert veled vagyok,ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek, megsegítelek, és felkarol győzedelmes jobbom.” (Ézsaiás 41:10)
Ha Ön, vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a
116-123
ingyenes lelki elsősegély számot!
