Kocsis Fülöp érsek-metropolitával készült interjúnkban személyes élményeit osztja meg a frissen megválasztott XIV. Leó pápáról, akivel legutóbb a napokban találkozott a keleti egyházak vezetőinek szóló vatikáni audiencián. Felidézi a 2023-as budapesti pápalátogatást, ahol a még érseki rangban lévő Robert Francis Prevost csendes jelenléte kevésbé tűnt ki, ám most visszatekintve már világosan látszik elkötelezett és kedves személyisége. A metropolita szerint az új pápa missziós lelkületű, személyes istenkapcsolatából táplálkozó vezető, aki különös figyelmet szentel a keleti katolikus egyházaknak. Első hivatalos útja is ezt tükrözi majd: az ortodox pátriárkával közösen ünneplik meg a niceai zsinat 1700. évfordulóját. Kocsis Fülöp reménye, hogy ezzel új lendületet kap a krisztusi béke építése és az egyházon belüli egység előmozdítása.
Milyen első benyomást tett Önre Robert Francis Prevost akkori érsek, amikor 2023 áprilisában Ferenc pápa kíséretében Magyarországra látogatott?
Őszintén meg kell vallanom, nem emlékszem az első találkozásunkra pontosan. Sok más magas rangú egyházi vezetővel voltunk akkor együtt, akik között jelen volt ő is. Annyira csöndes, visszahúzódó volt, hogy a vele való találkozást sajnos nem tudom felidézni.
hirdetésAmi viszont megfogott benne, az a kedves személyisége.
Lehetősége volt személyesen beszélgetni vele? Ha igen, miről esett szó, és milyen légkörben zajlott a párbeszéd?
Inkább az akkori légkör az, ami fölidéződik bennem: az végig örömteli volt. Láthatóan nemcsak a pápára, hanem a magyar és külföldi egyházi vezetőkre is nagy hatással volt a 2023-as budapesti találkozó. Voltak közös események, esténként pedig közösen vacsoráztunk. Ilyenkor mindenki a legnagyobb örömmel mesélte az aznapi élményeit. Ráadásul ez nemcsak az egyházi személyekre volt igaz, hanem a szervezőkre, a világiakra is. Mindnyájunkban mély élményt hagyott Ferenc pápa, főként a második látogatása.
Ebben a forgatagban – nem tagadom – a jelenlegi XIV. Leó pápa, Robert Prevost személyére nem emlékszem különösképpen.
Látszott-e rajta már akkor valamilyen különleges érzékenység vagy figyelem a keleti katolikus egyházak iránt?
Már maga az is jó érzés volt, hogy többek között Robert Prevost is, aki akkor még érsek volt, fontosnak tartotta, hogy eljöjjön hozzánk a budapesti Rózsák terei templomunkba. Velünk imádkozott ő is. Bár igen érdekes, hogy ő a leghátsó sorban kapott helyet, csakúgy, mint a többi igen magas rangú személyiség is. Az első sorokat ugyanis a híveknek tartották fenn a szervezők.
Úgyhogy ott ült valamelyik hátsó padban a későbbi XIV. Leó pápa. (Lehet, majd egy táblával megjelöljük azt a helyet…)
Mit gondol, egy olyan püspök, aki korábban missziós területen is szolgált, milyen értékeket vihet be a római kúria központi munkájába?
Nagyon fontos szempont XIV. Leo pápa szolgálatában az, hogy ő fiatal pap korától kezdve missziós lelkületű szerzetes. Hiszen sokkal kényelmesebb egyház feladatokat is vállalhatott volna, de ő maga előbb a szerzetességet és ezen belül pedig a missziós tevékenységet választotta. Nyilván ezt mindig is a hivatásának érezte. Amikor ugyanis hivatást kapunk, akkor nemcsak nagy általánosságban, egy nagy gombócban kapjuk meg a feladatcsomagot.
A hivatás mindig személyre szabott.
Tehát ami vonzza az embert, amire fogékony, amire érzékeny, az része az Istentől jövő hívásnak. És ez az érzékenység, egyéni érdeklődés később sem múlik el. Úgyhogy egészen biztosan ebben az új szolgálatában is megmarad Leó pápánknak ez a missziós lelkülete. Persze, tegyük hozzá, hogy egy pápa nemcsak a saját elképzeléseit és a neki tetsző dolgokat viszi bele a szolgálatába, hanem nagyon sok minden egyéb dolgot is vállalnia kell, amire talán nem készült föl. Mégis igaz, hogy a személyes érzékenység szerepet kap abban, hogy hogyan áll helyt az ember a vezetői pozícióban. Hogy ez hogyan fog megmutatkozni az ő pápai szolgálatában, ezt nem tudom.
Minden bizonnyal a misszionáriusi szolgálatot is sajátos szemlélettel fogja majd képviselni.
Bár az Egyháznak a missziós feladata egyértelműen Krisztusra vezethető vissza, tehát kezdettől fogva nagyon élő és nagyon hangsúlyos, de hogy ebbe Leó pápa a maga személyes tapasztalatait, meglátásait és elkötelezettségét hogyan fogja érvényesíteni? Ez nagyon izgalmas dolog, majd meglátjuk.
XIV. Leó pápa első útja Törökországba vezet majd, hogy I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkával megünnepeljék a niceai zsinat 1700. évfordulóját. Milyen üzenettel bír ez a közös ünneplés Ön szerint? Mi lehet a fő üzenete?
Ez a találkozás szerintem óriási jelentőséggel bír. Ezen a héten a Keleti Katolikusok zarándoklatán vehettünk részt Rómában mi, magyarországi görögkatolikusok is. A pápával való találkozáson azt éreztük, hogy a keleti egyházak különösen is fontosak számára.
Sokszor hangsúlyozta – a szívünkre is hatva – hogy milyen fontosak vagyunk.
Persze ez nem csak az érzelmekkel való játék volt, hanem az egyház építésének, küldetésének nagyon jelentős eleme. Úgy vélem, a pápa kezdeti gesztusai, döntései nagyon sokat elárulnak. Különösen ez, hogy a legfőbb keleti egyházi vezetővel, a konstantinápolyi pátriárkával találkozik, ez egészen különleges jelentőségű.
Egyébként Bartholomaiosz pátriárka nagyon jó kapcsolatban volt Szent II. János Pál és XVI. Benedek pápával is. Találkozásunk során egyik alkalommal külön mutatta nekem azt a könyvet, amelyet a nyugdíjas Benedek pápa neki dedikált. És ez a jó kapcsolat megmaradt Ferenc pápával is. Ott volt Ferenc pápa temetésén is, úgyhogy az ő részéről is hatalmas nyitottság van, Istennek hála.
Emellett milyen szépen játszik a Gondviselés az eseményekkel, ha szabad így fogalmaznom. Hiszen XIV. Leó pápai szolgálatának kezdete is erre a jeles esztendőre esik. Nemcsak a jubileumi évre gondolok, hanem sokkal inkább a niceai zsinat 1700. évfordulójára.
A találkozásra nagyon jó alkalmat ad az évforduló, amelyet ily módon a Gondviselés csodálatosan készített elő.
Persze, ehhez szükség van XIV. Leó pápa elkötelezettségére, határozott szándékára is, a keletiek és az ökumenizmus, a más egyházakkal való együttműködés felé. Szintén hozzájárul ahhoz, hogy ilyen óriási lépések legyenek, jelentős döntések szülessenek katolikus egyházunkban.
Ha visszagondol a találkozásra, mit visz magával belőle – akár személyes, akár egyházvezetői szempontból?
Sokat fogjuk még emlegetni az első nagy találkozást, ami azért bír különös jelentőséggel, mert Leó pápa még beiktatása előtt fontosnak tartotta, hogy fogadja a keleti egyházak vezetőit és híveit. Óriási benyomást gyakorolt ránk, főként a tanítása, melyet ekkor fogalmazott meg. Az ilyen pápai kihallgatáson a püspökök általában személyesen válthatnak néhány szót a pápával. Ezen a ponton is kaptunk egy különleges lehetőséget a Gondviseléstől. Hadd meséljem el! A magyarországi zarándokcsoportban voltak szegediek is, akik közül az egyik tanítónéni gyermekrajzokat hozott, melyet a gyerekek a pápának készítettek. Az én feladatom volt, hogy átadjam ezeket a pápának. Láthatóan nagyon örült neki, még a saját személyes Instagram oldalán is megemlékezett erről a mozzanatról. Az egyik képre az volt ráírva, hogy
Szeretlek Leó pápa, a másikra: Ferenc pápa büszke lenne rád.
A gyermeki szeretet ilyen módon mutatkozik meg. Persze ezeket le is fordítottam a pápának, s nagyon tetszett neki.
Ön szerint mire van most a legnagyobb szüksége a katolikus egyháznak – akár globálisan, akár a keleti katolikus hagyomány szempontjából?
Elsősorban a hitben való elmélyülésre. Nyilván a diplomáciai tevékenységek is hasznosak, melyeket a legfőbb egyházi vezető a béke érdekében tehet, de én azt tartom legfontosabbnak, hogy a Mennyei Atyával, a megváltó Jézus Krisztussal, a megerősítő Szentlélekkel mindenkinek mély, személyes kapcsolata legyen.
Ez vonatkozik minden hívőre, papra, püspökre és persze a pápára is.
Ez az, amire legnagyobb szükség van. Egy missziós lelkületű pápa azt is tudja, hogy ez hogyan adható át. Hogy, amit ő személyesen megél az Istennel, azt hogyan lehet továbbadni, az ilyen élményekben hogyan lehet másokat is megerősíteni. Nagyon jó reménységünk van arra, hogy ebben Leó pápa nagyot fog majd alakítani, pontosabban rajta keresztül a Szentlélek.
A keleti katolikus egyházakban is erre a hitben való elmélyülésre van szükség.
Tudjuk, nagyon súlyos konfliktusok vannak nem csak országok, hanem némely egyházak között is. Meggyőződésem, hogy a közös lelki, teológiai örökség nyomán nyílik reménység ezeket megoldani. Erről nagyon hangsúlyosan beszélt Leó pápa is a keleti egyházakkal való találkozása alkalmával. Hiszem, hogy buzdítása nyomán nekünk, keleti katolikusoknak különleges szerepünk lehet a béke, a lelki megújulás terén, ebben fölerősödhet a mi szerepünk. S nem csak az ortodox és katolikus egyházak egymás felé való közeledésében, hanem az egyház általános és egyetemes küldetésében is.
Figyelnünk kell az idők jeleire, a Lélek szavára, hogy kire milyen feladatot bíz az Úr, hogy az Istentől akart béke és az egység megvalósuljon, vagy legalábbis, hogy ezen munkálkodjunk.
Ebben Leó pápa láthatóan nagy zászlóvivőnk lesz, érdemes lesz rá figyelni.
A kezdeti megszólalásai is mind-mind erre késztetnek és erre biztatnak bennünket. Az egyházon belüli béke nélkül a világban sem lesz béke, úgyhogy elsősorban ezen kell dolgoznunk. Emellett pedig, ami nagyjából ugyanaz: az emberek lelkében való krisztusi béke építésén is kell munkálkodnunk. Erről is nagyon világosan beszélt nekünk Leó pápa. Ezekre van a legnagyobb szüksége az embernek a XXI. században.
Álljunk helyt ott, ahol éppen vagyunk, XIV. Leó a pápai székében, ki-ki pedig a maga helyén építse a krisztusi békét! Így nemcsak a pápa, hanem mi is hozzájárulhatunk az egyház küldetéséhez.
