Vallásos családból származom, mindig mentünk a szüleimmel szentmisére, részesültem a szentségekben, közösségbe jártam/járok. Mégis a böjtöm valahogyan mindig üres volt, tartottam a kötelezőket, húsmentesség és hasonlók. Idén ez teljesen megváltozott. De mégis mitől lett több ez az idei nagyböjti időszak?
Talán két éve hallottam először az Exodusról és annak női verziójáról, a Fiatról. Mindig is nyitott voltam az ilyen „kihívásokra”, ám sosem kezdtem bele. Utólag visszagondolva nagyon jól tettem, hogy vártam vele, hiszen amíg csupán „challenge”-ként tekintettem rá, addig nem igazán lett volna lelki töltete az ilyesfajta lemondásoknak.
Idén a 777 oldalán találkoztam a Fiat40 lelkigyakorlatos felhívásával, s egy barátnőm példáját követve jelentkeztem. Bevallom, megszeppenve nyitottam meg újra és újra a lemondások listáját, előre féltem, hogy mi lesz, ha nem megy és fel akarom adni. Majd elérkezett a hamvazószerda, ezzel pedig elindult a böjt. Talán az egyik, ha nem legnagyobb erőforrás volt számomra, hogy nem egyedül kellett vállalnom a lemondásokat, csapatban csináltunk mindent, vasárnaponként osztottuk meg egymással a nehézségeket és örömöket.
hirdetésNekem már egészen hamar akadtak problémáim, nehéz volt a lemondás, de hihetetlen megerősítő volt, hogy a társaim miket élnek meg hasonlóan, hogyan kezelik a kísértéseket, ezekből erőt kaptam.
Számos dolgot vállaltunk, háromszor étkeztünk, mellőztük a cukrot, a nassolást. Nőként kifejezetten nehéz volt a vége felé már megállni a vásárlást, hiszen kijöttek az új, tavaszi kollekciók a csinosabbnál csinosabb szoknyák. Lemondtunk a sorozatokról, a filmekről és a közösségi médiáról. Azt hittem ez lesz a legnehezebb, nem pörgetni az Instagrammot, nem készíteni BeRealt, ha érkezik az értesítés. Hirtelen eltűntek ezek az ingerek az életemből, és láss csodát, sokkal kiegyensúlyozottabbá váltak a napjaim. Nem találtam magam szembe mindennap a tökéletes emberek, tökéletes mindennapjaival.
Egyre kevésbé éreztem, hogy az én életem értéktelenebb, kevesebb volna másokénál, csak mert nincsen luxus autóm, nem mehetek minden hónapban nyaralni, mert nem vagyok sztár énekes és sorolhatnám.
A lemondásokon kívül voltak plusz vállalásaink. Elköteleztük magunkat, hogy igyekszünk legalább fél órát az Isten jelenlétében tölteni mindennap. Ehhez voltak napra lebontva meghatározott olvasmányaink, amik segítették az elmélkedést. Őszintén szólva a rohanó hétköznapokba, még úgy is, hogy a minimumra csökkentettem a képernyőidőmet, nagyon nehezen találtam időt erre a fél órára. Gyakran összevissza, mikor éppen a buszon eszembe jutott, vagy munka közben egy üres tíz percben igyekeztem az Istenre fókuszálni. Mégis elmondhatom, az imaéletem kiegyensúlyozottabbá vált, az Isten jelenléte sokkal jobban átszőtte a mindennapjaimat.
Megtanultam értékelni az apró, egyébként pedig mindennapos dolgokat, hogy mennyire luxus, hogy bármikor ehetek csokit, rendelhetek egy pizzát, vagy hogy egyáltalán annyiszor és azt eszek, amit csak szeretnék. Mindig nagy fejtörést okozott, hogy vasárnaponként mit oldjak fel, s a vége felé pedig addig jutottam gyakran, hogy valóban semmit nem szeretnék feloldani, nincs bennem szükségérzet.
S mi volt a legnagyobb tanulság?
Nos, az egyik biztosan az, hogy ki lehet bírni vásárolgatás nélkül a negyven napot. De a viccet félretéve, a legszebb felismerésem az volt, hogy az Isten úgy is szeret, ha elbukom egy vállalást. Nagyon nehéz volt ez számomra, többször előfordult, hogy edzés vagy különféle okok miatt be kellett iktatnom egy plusz étkezést, vagy nem tudtam tartani a pénteki kenyér-víz böjtöt. Ilyenkor hihetetlen gyengének éreztem magamat, az volt bennem, hogy nem vagyok méltó a megváltásra, ha ennyi áldozatot nem vagyok képes meghozni Krisztusért. Sok időbe telt mire rájöttem, hogy az Isten nem számolgatja az áldozataimat. Neki az a fontos, hogy én vállaltam a lemondásokat és ember mivoltomhoz képest, a képességeimnek és korlátjaimnak megfelelően tartom őket.
A böjtömnek nem a hústól való tartózkodás, vagy egyéb vállalások a lényege, hanem, hogy többet tudjak az Isten lába előtt ülni, figyelni és jelen neki számára. Az Isten a határaimmal együtt szeret.
Most a böjti időszak végére megtanultam elfogadni és igyekszem átölelni ezt az embermivoltot, amely gyönge, esendő, melynek nem sikerül minden, de amely a Megváltóra emelt tekintettel áll fel újra és újra.
Mi lesz a böjt után?
Ma, nagyszombat estéjén, a vigíliát követően véget ér a lelkigyakorlat. Bevallom, hiányozni fog, na persze nagyon jó lesz újra nassolni, elmenni meginni egy kellemes fröccsöt, vagy vásárolni egy jót. Mégis hiányozni fognak a kötöttségek, amik által sokkal csendesebbé vált a böjti időszak. Elmondhatom, hogy vannak bizony dolgok, amik szokássá váltak bennem a böjt alatt, ilyen például a napi ima, a Biblia olvasása, de bízom abban is, hogy ezentúl a közösségi médiát is képes leszek mértékletesebben használni. Nagyon jó keretet adott a mindennapjaimnak a Fiat40, rendszerezettebbé váltak a napjaim általa. Kifejezetten jó volt, hogy minden este a horgonytársammal folytatott beszélgetés során át tudtam gondolni a napomat, rápillantottam az örömeimre és a nehézségeimre. Szerintem ez nagyon hasznos a böjti időszakon kívül is.
Mindenesetre jó lesz visszacsöppeni a „teljes” hétköznapokba, ugyanakkor egy más lelkületben megélni azokat. Bátorítom a kedves olvasókat, hogy a következő böjtben kezdjenek bele egy Exodus, vagy Fiat lelkigyakorlatba, hiszen nagyon sokat gyarapodik általa az ember lelkeikben.
