A lemondás által a húsvét megünneplésére készülnek a keresztények a nagyböjt során. E bűnbánati cselekményt új szintre emelték a paulánus szerzetesek, amikor a szilárd ételről mondtak le, hogy kizárólag sört fogyasztva böjtöljenek a szent negyven nap alatt.
A Legkisebb Testvérek Rendjének tagjai, a minimiták – más néven paulánusok – Dél-Olaszországból érkeztek Münchenbe. A Paolai Szent Ferenc által alapított szerzetesrend jellemzője a Megváltó szenvedésének kiemelt tisztelete. Ennek egyik megnyilvánulása az örökös böjt, melyre az engedelmességen, tisztaságon és szegénységen kívül negyedikként fogadalmat is tesznek.
„A paulánusok szigorú aszketikus életet élő koldulórendi szerzetesek voltak, nem fogyasztottak szilárd táplálékot nagyböjt idején, ezért kezdtek bele egy szokatlanul erős sör főzésébe. A jelmondathoz hűen
„a folyékony kenyér nem töri meg a böjtöt”.
Amikor azonban a szerzetesek elkezdték a sört a nyilvánosság számára kínálni, esetenként alamizsnaként, a világi sörfőzdék felhördültek és panaszlevelet írtak a müncheni önkormányzatnak. Ez az 1634-ből származó levél tekinthető a Paulaner sörfőzde úgymond születési anyakönyvi kivonatának” – mondja Martin Zuber, München legnagyobb sörgyárának, a Paulaner sörfőzdének sörmestere a vállalat honlapján megjelent videóban.
hirdetésNéhány évvel ezelőtt J. Wilson iowai férfi megfogadta, hogy a bűnbánati időszak alatt követni fogja a szerzetesek példáját. Naponta négy pohár körülbelül 3,5 deciliter barna sörből álló diétát folytatott 46 napon keresztül, szilárd ételt nem fogyasztva.
A müncheni paulánus szerzetesekhez hasonlóan Wilson saját maga főzte doppelbock típusú sörét, amely édesebb, erősebb és sötétebb, mint az átlagos lager, ráadásul tele van tápanyagokkal, ezért „folyékony kenyérnek” nevezik.
A doppelbock az 1600-as évek végén kapott pápai jóváhagyást. A legenda szerint azért, mert amikor a paulánusok egy hordó sört küldtek Rómába, az az Alpokon át vezető hosszú út során megromlott, így amikor a pápa megkóstolta a savanyú folyadékot, úgy döntött, hogy
bármi, ami ennyire förtelmes, az jót tesz a bűnbánatnak.
Wilson az elmondása szerint átalakító tapasztalatairól a Diary of a Part-Time Monk („Egy részmunkaidős szerzetes naplója”) című blogjában írt.
„Nem kérünk sokat a testünktől, pedig sokkal többre képes, mint azt sokan gondolnánk. Képes hegyet mászni, maratont futni, és igen, képes hosszú ideig étel nélkül is működni” – mondta a kétgyermekes családapa, aki felesége jóváhagyásával és kollégái támogatásával kezdte el a felkészülést a megpróbáltatásra. Bár projektjét egyesek feltűnősködésnek minősítették, őt komolyan foglalkoztatták a folyamat spirituális vonatkozásai. A szerzetesek mélyebb megértése érdekében elolvasta a bencések és a ferencesek reguláit is, valamint értekezett szándékáról a helyi katolikus pappal is. A böjt ideje alatt Wilson rendszeresen járt orvosi ellenőrzésekre és heti rendszerességgel találkozott lelkivezetőjével.
A böjt első napjaiban nagy éhínség sanyargatta, de egy idő után az éhséget felváltotta az összpontosítás. „A tisztánlátás olyan síkján találtam magam, amilyet még soha nem tapasztaltam. A szerzetesek nagyon is tudatában lehettek saját emberiességüknek és tökéletlenségeiknek. Nem csak azért vállalták ezt a megpróbáltatást, hogy áldozatot hozhassanak, hanem azért is, hogy hangsúlyozzák és felfedezzék saját hiányosságaikat, hogy tökéletesítsék magukat annak érdekében, hogy újra Istenre összpontosíthassanak.”
„Az Egyesült Államokban a sörre, az alkoholra nagyon negatívan tekintenek bizonyos keresztények. Van egyfajta új tilalmi mozgalom. Szerintem ez nagyon sajnálatos, mert itt van ez a gazdag történelem, amit ezek az emberek egyszerűen figyelmen kívül hagynak. Úgy gondolom, hogy a söröző embereknek van mit tanulniuk Istentől és Istenről, e folyamat során pedig a keresztényeknek is van mit tanulniuk a sörről.”
Források: Catholic Herald, Catholic News Agency, Magyar Katolikus Lexikon
