„Az Ázsia expressz forgatásának végén, Guatemalaváros főterén, egy hatalmas, kivilágított kereszt lábánál letettem az összes terhem, és a megkönnyebbülés lett úrrá rajtam” – mesélte Kucsera Gábor, kétszeres olimpiai 4. helyezett, világ- és Európa bajnok kajakos a River Rádióban. Az olimpikon őszintén mesélt a hitéről, az emberi számítások szerint menthetetlen házassága csodával határos módon való rendeződéséről és arról is, hogyan jutott arra a felismerésre, hogy a kiváló sporteredménye nem kizárólag a saját érdeme, hanem Isten keze is benne van.
„Én a megtérést úgy fogalmaznám meg, hogy Isten tanítása szerint, a Biblia szerint kezdünk el élni. Én egy éve igyekszem úgy élni, ahogy Isten várja tőlem, próbálom minél szorosabban Vele együtt élni az életem, azok nélkül a hibák nélkül, amik régebben jellemeztek” – mondta a River Rádió Istenkép című műsorában Kucsera Gábor világ-és Európa-bajnok kajakos.
Kucsera Gábor az Ázsia expressz című tévéműsor során tért meg, amelyet Guatemalavárosban forgattak. Erről így mesélt a sportoló: „A befutó egy hatalmas keresztnél volt, egy hegy tetején. Bennem akkor már sok küzdelem volt, én azért is vállaltam el a műsort, hogy kiszakadjak az itthoni dolgokból. Akkoriban ment tönkre a házasságunk és a média nagyon keményen szétszedett. Sokáig tartottam magam, de a műsor végén, a kivilágított kereszt lábánál letettem az összes terhem, és akkora megkönnyebbülés lett úrrá rajtam! Kiszakadt belőlem minden, és egy óriási kő esett le a szívemről.
Az összes terhet, gondot, ami addig bennem volt, ott én átadtam az Úrnak, és teljesen felszabadultam!
Ott akkor ezt én még nem tudtam, hogy mi, de nálam ott kezdődött el a megtérés folyamata.”
A kajakosnak már korábban is volt kapcsolata Istennel, imádkozott a versenyek előtt és után, rózsafüzért hordott magánál, de a 2008-as olimpiai negyedik helyezést, amikor nem sikerült a dobogót elérni, nagy veszteségként élte meg és ez eltávolította Istentől. „Tudtam, hogy van Isten, és hittem is benne, de csak a magam módján. Templomba nem jártam, de néha imádkoztam. A 2008-as eseményeket valóban kudarcként éltem meg, mert belénk azt nevelték, hogy csak az első hely számít, semmi más. Én akkor elég mélyre kerültem, és nem voltak körülöttem akkor még keresztények, akik visszaránthattak volna” – mondta Kucsera. „Azóta viszont megkeresztelkedtem, bűnvallást tettem, és gyökeresen megváltozott az életem. Az is sokat jelentett, hogy a lelkészemmel kendőzetlenül tudtam beszélni minden gyarlóságomról, amit korábban elkövettem és nem a haragot vagy a megvetést láttam a szemében, hanem az együttérzést. Új szemszögből mutatta meg nekem a világot.”
Kezdetben úgy érezte, hogy minden sportsikert magának köszönhet, hiszen rengeteg időt és energiát tett az edzésekbe, felkészülésbe. Idő kellett, hogy felismerje, a tehetségét és az akaraterejét viszont Istentől kapta. „Az ego nagyon rossz irányba tudja elvinni az embert és makacs tud lenni, nekem is sok idő kellett, mire elfogadtam, hogy a kajak igenis közös projekt volt Istennel, nem csak az én érdemem.
Látom milyen az életem most Istennel, és látom milyen volt nélküle – és oda nem szeretnék visszakerülni.”
A régi életéről azt mondta, mindent egyedül akart megoldani és nem ismerte be a hibáit, de ma már sokkal könnyebben kér segítséget és felvállalja a gyengeségeit.
2013-ban kötött házasságot Tápai Szabina korábbi kézilabdázóval, tehát sportolók házasságáról van, szó, amit kezdetben a rivalizálás, a folyamatos versengés jellemzett. A házasságuk egy idő után teljes válságba került és Kucsera Gábor úgy fogalmazott, nulla esélyt adott annak, hogy a kapcsolatuk helyreáll. Isten azonban közbeavatkozott. „Már külön költöztünk és külön éltünk, annyira megromlott a kapcsolatunk. Nekem ott minden csőstül jött, a családi életem is megromlott és anyagilag is megzuhantam. Már megvoltak a válási papírok is, de valahogy sosem jutottunk oda, hogy be is adjuk. Aztán miután elkezdtem beszélgetni a lelkipásztorommal, Bibliát olvastam, imádkoztam, keresztény közösségbe jártam, az életem elkezdett helyreállni. Sokat böjtöltem és imádkoztam a házasságunk helyreállásáért, de kezdetben látszólag nem történt semmi. Aztán egyszer csak mondta Szabina, hogy ő érez valamit belül, hogy haza kell jönnie. Megtörtént az áttörés, újra elkezdtünk találkozni, beszélgetni, mindketten megváltoztunk és formálódtunk Isten által. Tavaly májusban aztán egyházi esküvővel ünnepeltük meg, hogy újra egymásra találtunk és nem kellett elválnunk.
Már nem ketten, hanem Istennel hármasban kötöttünk szövetséget, olyan alapon, ami új, erős és szilárd.
Beigazolódott, hogy Isten munkálkodik a színfalak mögött is” – mesélte Kucsera Gábor a podcastban.
A teljes adást ITT meghallgathatod.