„Minden kapcsolatban és családi dinamikában vannak elképesztő mélypontok, ezeket az Istenre hagyatkozás nélkül nehéz lenne áthidalni” – vallja Héjj Ákos és Héjj-Csizmazia Gyopár, akik közel 25 éve házasok és hét gyermekük van. Mint mondják, hit, őszinteség, rugalmasság és sok-sok beszélgetés nélkül nem menne. Beszélgettünk arról, hogy miért érdemes megtanulni nevetni magunkon, hogyan lehet életben tartani az intimitást a házasságban és mikre érdemes figyelni az ismerkedéskor. Gyopár pár- és családterapeutaként is megosztotta velünk a tapasztalatait. Egy felemelő és humoros beszélgetés, nem csak a házasság hetére!
Kezdjük az elején! Hogyan ismerkedtetek meg egymással?
Héjj Ákos: Ez egy nagyon jó történet. Közös barátainknál költöztettünk, de úgy, hogy nem ismertük egymást előtte. Én vállaltam, hogy megszervezek egy teherautót, a költöztető barátokat pedig ők verbuválták. Gyopár is ott volt, aki felkeltette az érdeklődésem, olyannyira, hogy már aznap beültünk együtt egy cukrászdába. Az egyik költöztetős srác meg is jegyezte a többieknek, hogy „hát, ha ezek nem jönnek össze, akkor senki”. Aztán egy hónappal később találkoztunk, én nagy nehezen megszereztem a telefonszámát – akkor még ugye más világ volt. Nem sokra rá összejöttünk…
Héjj-Csizmazia Gyopár: És rá egy évre összeházasodtunk. Most lesz lassan 25 éve.
hirdetésAkkor egyértelmű volt, hogy ebből házasság lesz? Ma a fiatalok közül sokan küzdenek azzal, hogy nem mernek elköteleződni, mégis stabil párkapcsolatra vágynak.
H. Á.: Nagyon intenzív volt a kapcsolatunk, gyakorlatilag az első naptól kezdve minden áldott nap találkoztunk. Tehát ez nem egy laza valami volt, hogy hébe-hóba összefutunk. Azért bennem volt egy kis félelem, mert volt egy előző házasságom, amiből frissen, egy fél évvel korábban kerültem ki, és az volt bennem, hogy most már nincs több dobásom, ezt azért jól meg kell gondolni.
H-Cs. Gy.: Minden barátja óva intette, hogy a következő kapcsolatba semmiképp ne ugorjon bele.
H. Á.: Fél év elteltével már azért körvonalazódott, hogy szeretnénk összeházasodni.
Gyopár, te az elejétől biztos voltál benne, hogy Ákost szeretnéd párként?
H-Cs. Gy.: Amikor Ákos elhívott találkozni, emlékszem, hogy mondtam egy lánynak, akivel akkoriban együtt jártunk futni a Margitszigetre, hogy szerintem ez valami tök más, mint idáig bármikor. Elég gyorsan összeállt bennem a kép.
Fotó: Nagy Dorina Noémi
Mi az a hozzáállásbeli vagy gyakorlati dolog, amitől jól működik a házasságotok?
H-Cs. Gy.: Azt hiszem, mi nagyon jó kezekbe kerültünk ott a legelején, mert a Családok Jézusban Közösség jegyesoktatására jártunk. Ennek Gorove László és Kriszta a vezetői, és nekik az a jelmondatuk, hogy heti egy este töltsünk időt kettesben. Alapvető, hogy
ha azt szeretnénk, hogy egy kapcsolat, egy bármilyen élő organizmus ne pusztuljon el, akkor azzal foglalkozni kell, azt táplálni kell.
Én pár- és családterapeutaként is azt látom, hogy ez annyira hiányzik a párok életéből!
H. Á.: A másik, ami szerintem nagyon fontos, hogy sosem hagytunk semmilyen konfliktust elmérgesedni. Ha valamin összevesztünk, azt nem söpörtük a szőnyeg alá, ha problémánk volt, azt nem elhallgattuk, így nem maradt meg bennünk tüskeként. Főleg az elején Gyopár volt, aki abszolút élen járt abban, hogy mindent egyből tisztázzunk, én még simán tudtam volna egy jót aludni, hogy jó, majd másnap megbeszéljük, de ezt ő nem hagyta. Aztán én is egyre jobban belejöttem, hogy rendezzük a konfliktusokat, ha kellett, bocsánatot kértünk egymástól. Nem kifelé ventilláltunk egymásról a barátainknak, hanem egymással beszéltük meg a dolgokat.
Nagyon sokszor éltük azt meg, hogy egy-egy ilyen konfliktus után egy picivel erősebb lett a kapcsolat, mert sikerült valamit megoldani.
Ez a bocsánatkérés egymástól könnyen megy?
H. Á.: Nem, ez sosem megy könnyen.
H-Cs. Gy.: Szerintem Ákosnak könnyebben ment mindig. Sokat formált rajtam az ő ebben való nagyvonalúsága.
Fotó: Nagy Dorina Noémi
Mi az, amiben ezen kívül az évek során még formálódtatok egymás által?
H-Cs. Gy.: Nagyon nehéz ezt belülről megállapítani. De nekem megdöbbentő volt az a pont, amikor rájöttem, hogy már több ideje vagyok Ákossal együtt, mint amennyit nélküle töltöttem. Mi a heti egy esték mellett elmentünk minden évben egy házaspáros lelkigyakorlatra is, ahol sokat fejlődtünk együtt.
H. Á.: Én azért látok konkrét változásokat. Az egyik az, hogy mostanra Gyopár könnyebben tud bocsánatot kérni. A másik meg, hogy nem bántódik meg annyira.
H-Cs. Gy.: A gyereknevelésben is sok mindenben változtunk, ahogy egyre többet hallottunk, tanultunk. Azt szoktam mondani a családi rendszerekre, hogy az egyetlen állandó a változás. Végre beáll mondjuk egy kisgyerekes rendszer, és közben a legnagyobb gyereknek már más szükségletei vannak. Ehhez állandóan rugalmasan kell alkalmazkodni, és szerintem ez nekünk – nyilván döccenőkkel, de – jól megy.
Óriási kihívás a legtöbb szülőnek, hogy nagyjából 20 év energiáját, idejét, pénzét, mentális jelenlétét, mindenét beleteszi a gyerekei nevelésébe, és utána szinte láthatatlan folyamatként hagyni kell őket felnőni és már semmibe nem beleszólni, de azért ott lenni. Valahogy a gyerek-szülő kapcsolatból átváltani felnőtt-felnőtt kapcsolatba.
A hét gyereketek közül nektek is vannak már nagykorúak. Velük sikerült ez az átváltás?
H-Cs. Gy.: Két olyan gyerekünk van, aki már nem lakik itthon, mert egyetemisták, és mind a kettőt arra motiváltuk, hogy hagyják el a szülői házat, de bármikor visszajöhetnek.
H. Á.: Vannak, akik ilyenkor ijedten visszakérdeznek: ennyire rossz volt a kapcsolatunk velük? De egyáltalán nem, sőt, még jobb a kapcsolat ettől, mert amikor hetente egyszer hazajönnek, akkor még nagyobb öröm együtt lenni. Közben meg az, hogy már nem velünk laknak, nagymértékben segíti a leválást, az önállósodást.
Fotó: Nagy Dorina Noémi
Említettétek a rugalmas alkalmazkodást, ezt hogy kell elképzelni?
H. Á.: Annak, hogy nálunk sok gyerek született és ebbe nem őrültünk bele, tényleg kulcseleme a rugalmasság. Mondhatjuk, hogy minden pillanatban más történik, mint ami szándékolt volt, folyamatosan alkalmazkodni kell. Újratervezni. De nem félévente, vagy háromévente, hanem tízpercenként.
H-Cs. Gy.: A gyereknevelés néha egy sötét luk, az embernek fogalma nincs, hogy ebből mi fog kijönni, csak teszi bele, dobálja bele a dolgokat. Főleg a kamaszoknál nehéz eldönteni, hogy mikor kell határt húzni, és mikor kell együtt nevetni az ő kihágásaikon. Nekünk az az alapelvünk, hogy a veszélyesebb dolgoknak inkább teret adjunk a családi környezetben, mint tiltsuk. Mondjuk azt, hogy a gyerek otthon koccinthasson a szüleivel. Valahogy igyekszünk megtanítani őket kulturáltan szórakozni.
Voltak egyébként olyan dolgok, amikben alapvetően eltért a nézetetek a gyereknevelést illetően?
H. Á.: Ez is egy óriási dolog, amit utólag láttunk, hogy nagyon nagy részben hasonló a megközelítésünk. Ez egy különleges isteni kegyelem, mert ha alapvetően máshogy gondolkodik az apa meg az anya arról, hogy mi legyen az adott helyzetben egy-egy reakció, az nagyon megnehezíti a mindennapokat.
H-Cs. Gy.: Van egy mondás, hogy
az a legboldogabb ember, aki tud magán nevetni. Szerintem ebben Ákos világbajnok.
Volt, hogy a gyerekek lehetetlen beceneveket adtak neki, meg piszkálódtak vele, de valahogy nagyon át van ez is itatva szeretettel, és ettől közvetlen kapcsolat maradt velük. A felnőtté válás küszöbén jellemző a szülői érvénytelenítés. Ahhoz, hogy a felnőtté váló gyerek egy önálló entitás tudjon lenni, szüksége van arra, hogy valamennyire megkérdőjelezze, meg elvágja magát attól, amit kapott, hogy saját magára rátaláljon. Mivel Ákos ezt jól meg tudta nekik engedni, nagyon közeli, szinte cinkos baráti kapcsolat maradt velük. Ennek az egyik jelentős bizonyítéka, hogy tavaly nyáron a két nagylányunk elhívta őt via ferratázni az egyetemista barátaikkal.
H. Á.: A karrierem csúcspontja. (nevet) Nekem óriási élmény volt, a Dolomitokba mentünk.
Fotó: Nagy Dorina Noémi
H-Cs. Gy.: Ugyanígy élvezzük a mindennapokat a többiekkel is. A hét gyerekünk közül a legkisebb 10 éves lesz, az utána következő 11, aztán 16, 18, 19, 21 és a legnagyobbunk 23.
H. Á.: A nagyokkal mostanában estébe, sőt éjszakába nyúló beszélgetéseink vannak. Régen azt hittük, hogy amikor már nem kell pelenkázni meg etetni őket, meg rájuk adni a pizsamát esténként, akkor majd mennyivel több időnk lesz ketten esténként, de ez pont fordítva van. Egyébként ez nem teher, hanem egy különleges folyamat részeseivé válunk így, nagyon izgalmas témák szoktak előjönni.
Mondtátok ezt a heti egy este kettesben töltött időt, de ahogy jöttek a gyerekek, ezt mennyire lehetett fenntartani, megoldani?
H. Á.: Amíg kisebbek voltak a gyerekek, addig könnyebb volt ezt megoldani, mert jött a gyerekvigyázó, mi meg elmentünk. Nekünk ez nem jelentett nehézséget.
H-Cs. Gy.: Inkább neked nem jelentett nehézséget. (nevet) Ebben Ákos sokkal elkötelezettebb volt, hogy ezt a heti egy közös alkalmat tűzön-vízen át kell vinni, bármi is van. Nekem nagyon nehéz volt az anyai lelkiismeret-furdalást legyőzni, hogy amikor külön vagyok a gyerekektől, ki tudjak kapcsolni, agyban is jelen lenni. De azt mondhatom 24 év távlatából, hogy ez nagyon megérte. Én azt látom, hogy pont amikor kirepülnek a gyerekek, akkor komolyan megdöccenhet a pár, merthogy az a „közös projekt”, ami minket idáig összetartott, gyakorlatilag kirepül a házból, és akkor mi lesz az, amitől ez a kapcsolat működni fog? Folyamatos jelenlét kell, hogy megmaradjon a kíváncsiság egymás felé, legyen valamilyen közös hobbi vagy cél, csak hogy tudjunk együtt időt tölteni.
Mi a hit, illetve Isten szerepe a házasságotokban?
H. Á.: Az egész közös életünk, amit közösen vállaltunk és elindítottunk, az Isten által megáldott, az Isten kegyelméből tud működni. Szóval az alapja mindennek. Azt a tényleg nagyon sok energiát, amire szükségünk van, máshonnan nem tudnánk meríteni. Úgy érzem, hogy isteni kegyelemben van részünk, és az, hogy ilyen szeretetben tudunk lenni egymás iránt, meg a gyerekek iránt is, és ezt a légkört tudjuk megteremteni, mind ebből fakad.
H-Cs. Gy.: Minden kapcsolatban és családi dinamikában vannak elképesztő mélypontok. Ezeket az Istenre hagyatkozás nélkül nagyon nehéz lenne áthidalni.
Az, hogy Hozzá fordulhatunk, nagy erőt ad.
A kapcsolatunk elején voltak imaformák, amiket csináltunk, de ez is egy olyan dolog, ami állandó megújulást kíván. Most is keressük, hogy mi az a forma, amely által a legjobban tudunk együtt Istenhez fordulni.
Ez a közös Istenhez fordulás kettőtöket jelenti, vagy akár a gyerekeket is bevonva történik?
H. Á.: Ez szerves része az életünknek, gyakran összeülünk a gyerekekkel, legutóbb vasárnap is kilencen voltunk itt az asztal körül.
H-Cs. Gy.: Az esti imák mintha mélyebb rétegét nyitnák meg a léleknek. Sokszor az imában tudjuk egymást beengedni jobban, pedig mondjuk előtte beszélgettünk a konyhában, de ott nem jött elő az, ami az ima során igen. Ezt egyperces imának is szoktuk hívni, mert mindenki egy percet kap, hogy hálát adjon, vagy kérjen valamit, és így nem húzódik el az egész hosszúra, erre jobban kaphatóak a gyerekek is. Ez arra is kondicionálja őket, hogy merjenek megszólalni, merjék megosztani a belső világukat, szóval nagyon sok rétege van egy ilyen közös imának.
Fotó: Nagy Dorina Noémi
Ha nagyobb perspektívából nézzük, akkor szerintetek mi az, ami egy hívő házasságot megkülönböztet egy világitól?
H-Cs. Gy.: Akármikor megkérdeztek minket, hogy mi számunkra a legfontosabb a kapcsolatunkban, mindkettőnknél első helyen szerepelt az őszinteség. Ebben nekem benne van az istenhit is, de azt nem mondhatom általánosságban, hogy minden keresztény házaspár őszinte. Mondok egy példát az őszinteségre. Amikor valamilyen más férfival álmodom, nekem nagyon fontos, hogy én azt elmondhatom a férjemnek, hogy belőlem ennek a rossz érzése ki tudjon menni.
Emellett van sok olyan nagyobb döntés az életünkben, amikor
arra jutunk, hogy menjünk el egy misére, kérjünk valami jelet az Úrtól, mert úgy érezzük, hogy mi magunk ehhez kicsik vagyunk. Ilyenkor tudjuk ezt a háromszöget megélni, hogy Isten ugyanúgy ott van a kapcsolatunkban.
H. Á.: Szerintem ez abban érhető tetten, hogy tudunk más módon jelen lenni és odafordulni akár a házastárs, akár a család felé. Nagyon sokan jönnek hozzánk vendégségbe, itt alszanak, változó, hogy éppen fiatalok vagy idősebbek, de számtalanszor visszajelezték, hogy annyira jó itt lenni, meg olyan jó a légkör. Ez nem a mi erőfeszítésünkből származik, hanem kapunk ehhez egyfajta isteni hátteret, támogatást, hogy itt emberek jól tudják érezni magukat.
Gyopár, család- és párterapeutaként milyen témákkal, elakadásokkal keresnek fel jellemzően?
H-Cs. Gy.: Nagyon színes a paletta, de igazából
szinte az összes elakadást a pároknál vissza lehet oda vezetni, hogy azt élem meg, hogy a másik nem ért meg.
Az a feladatom, hogy eljuttassam oda a párt, hogy tényleg meghallják egymást, és át tudják élni, érezni azt, amiben a másik van. Ez szokott egy óriási megkönnyebbülést hozni a kapcsolatokban. Van olyan pár, amelyik már úgy jön el hozzám, hogy be akarják fejezni a kapcsolatot, olyanok is jönnek, akik már külön vannak költözve, de úgy érzik, adnak még a kapcsolatuknak egy utolsó esélyt.
Ami nagyon izgalmas ebben a munkában, hogy nekem van egy erkölcsi mércém és megközelítésem, ami rám vonatkozik. Ebből merítkezve sok mindenben tudom támogatni őket, de ezt nem szabad egy ítéletként vagy egy elvárásként másra kiterjeszteni. Többször mondták olyanok, akik tudták rólam, hogy katolikus vagyok, hogy „még a világi barátnőimnek sem mertem ezt elmondani, és annyira jólesett az a fajta nyitottság, hogy nem éreztem a megvetést benned és a tekintetedben”. Jézus valami ilyesmit kért tőlünk, amire igyekszem törekedni, hogy a bűnöst elfogadni és a bűnt elvetni.
Érdekes, hogy most mindenféle új szelek jönnek, a nyitott házasság, meg a gender, hogy most éppen ez vagyok, aztán az vagyok. De a legizgalmasabb az, hogy
amire minket Jézus tanított, igazából attól lehet boldogan élni.
A világ elavult konzervatív nézeteknek hívja, amikben mi hiszünk, de összességében a „szabadnak” tűnő utak bizonytalanságot visznek az ember életébe, a boldogsághoz pedig a jézusi út vezet el.
Fotó: Nagy Dorina Noémi
Mit tanácsolnátok azoknak, akik még házasság előtt állnak? Mikre érdemes figyelni a párválasztás során?
H. Á.: Beláthatatlan, hogy kinek milyen életútja lesz, nagyon nehéz ezt megmondani 20 évesen, hogy mi lesz mondjuk 30 év múlva. Olyan váratlan dolgok következhetnek be akár húsz év házasság után is, csak nézünk, hogy te jó ég. Ez tényleg egy hatalmas ugrás az ismeretlenbe, amihez bátorságra van szükség, meg Istenre hagyatkozásra.
Nincs tuti recept?
H-Cs. Gy.: Nagyon nincs. Ráadásul sajnos ez a mobilos, közösségi médiás világ, ha valamire, akkor arra nem tanítja meg a fiatalokat, hogy jól beszélgessenek egymással, pedig ez az egyetlen dolog, ami tud segíteni.
Ne az legyen, hogy az anyáé a gyereknevelés, az apáé a pénzkeresés, hanem hogy egységben tudjanak maradni, és ehhez rengeteg beszélgetés és közös élmény kell.
Nagyon sok időt kell együtt tölteni, de nem együtt sorozatot nézni például, ami most nagyon divatos. Önmagában a sorozatnézéssel sincs baj, hogyha ugyanannyit utána arról beszélgetnek, hogy szerinted mi történt; téged ebből mi érintett meg; neked ez miért nem rokonszenves; te hogy csinálnád? Nagyon sok kártyacsomag is van már, amik segítik a beszélgetéseket, olyan témákat is felvetnek, amik eszünkbe sem jutnának, és sok fontos dolgot megtudhatunk önmagunkról és a másikról is. Egymás valódi megismerését nem lehet megspórolni.
Szilágyi Anna
hirdetés
