„Tudjátok, hogy statisztikailag mennyi esélyem volt nekem családtörténetem, majd ifjúkori életem döntései után arra, hogy boldog családom legyen? Szinte semmi. Ma mégis háromgyermekes édesapaként és férjként olyan boldog családban élhetek, melyet gyerekként sosem tapasztaltam, nem láttam, melyre vágyni sem mertem és amit nem érdemeltem meg. De Jézus – a barátom – valami oknál fogva megadta nekem.” Benkovics Péter felemelő tanúságtétele a Forrásponton.
„Mikor kisfiú voltam, egyik éjjel apám majdnem megfojtotta anyámat. Akkoriban az életem úgy telt, hogy napközben megpróbáltam eljátszani egy normál kisfiú átlagos életét. Délután megírtam a házi feladatot, aztán este lefeküdtünk, de nem aludtunk, hanem kezdődött a rettegés. <<Vajon apám mennyire részegen jön haza?>> Abból, hogy a kulcsot hányadik próbálkozásra sikerült a zárba illesztenie, már lehetett sejteni, hogy mi jön. Általában valami jelentéktelen dolgon felhúzta magát, aztán hajnalig tombolt, mi pedig édesanyámmal és testvéremmel összekapaszkodtunk és féltünk. Később a szüleim elváltak és még gyerek voltam, amikor apukám meghalt. Aki volt már ilyen helyzetben, az tudja, hogy minden mélységnél van lejjebb.
Én mire felnőttem, elvesztettem a hitemet. Elvesztettem a bizalmamat abban, hogy az élet és annak szerzője jó. Úgyhogy mikor felkerültem Budapestre a Műegyetemre, belevetettem magam a nagyvárosba, hátat fordítottam az egyháznak, úgy döntöttem, hogy megpróbálok úgy boldog lenni, ahogy a világ kínálja. Ez nem bonyolult recept, három összetevő kell hozzá: gyönyörök, pénz és hírnév. Néhány év alatt sikerült elég jól kimaxolni mindhárom kategóriát. Buliztam, csajoztam és bulikat is szerveztem, emiatt meglehetősen népszerű is lettem a köreimben és kényelmesen éltem anyagilag is. Igen ám, de legnagyobb meglepetésemre egyre kevésbé voltam boldog. Nem értettem, mert ez az élet mindenekelőtt szabadságot ígért, de én azt éltem meg, hogy egyre több mindennek vagyok rabja.
Hiába próbáltam egyre jobban taposni a gázpedált, a lelkemben lévő üresség egyre jobban tátongott.
Boldogságterveim befuccsoltak, úgyhogy váltanom kellett. Elkezdtem olvasni a Bibliát. De nem igazán értettem, úgyhogy beiratkoztam egy teológiai főiskolára, amit el is végeztem, diplomás teológus lettem. Felnőtt megtérésem őszinte volt, de kicsit farizeusi jellegű: sok agymunka, kevés szív. Az ilyen vallásosságnak elég erős korlátai vannak, vissza-visszaestem régi életembe, sokszor még mélyebben, mint korábban – de most már bűntudatom is volt. Bár fejben már láttam, hogy a bulizós élet rossz, a szívem még szerette, és Isten soha nem változtat meg az akaratunk ellenére.
Kértem Jézust, hogy formálja újjá a szívemet, mert láttam, hogy nincs más megoldás.
Elindult egy egészen új dolog az életemben: elkezdett épülni egy személyes kapcsolat Jézussal. Ez a kapcsolat is ugyanúgy épül, mint bármilyen kapcsolat az életben: időt töltünk együtt, beszélgetünk és együtt csinálunk dolgokat. Barátság épült köztünk. És ez a barátság volt az, ami 12 éve végül kivezetett a bulizós életből, ami miatt elvesztettem az addigi ismerőseim 80 százalékát. De nem baj, mert ez a barátság minden lépéssel épül, és bármekkora ára van, mindig többet ad.
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Ezek a szavak közel húsz éven át nem hagyták el a számat. Számomra a katolikus hithez való hazatérés a szabadság új dimenzióját nyitotta meg. Pál apostol szavaival: Krisztusban szabad életre vezetett. Érdekes az az ellentmondás, hogy amit a világ szabadságként árul, az rabsághoz vezet, és ami a hitéletben megkötöttségnek tűnik, az vezet el az igazi szabadsághoz. A szentgyónás például sokak szerint bolondság, de én, aki sok éven át nem gyóntam, tapasztalatból tudom, hogy a szabadság felé vezető út gyóntatófülkékkel van kikövezve. Számos olyan dolgot csináltam régen, amiben simán meghalhattam volna, mondjuk nyolcvannal, a kocsi tetején, visítva, részegen – és ezeknek az emléke nagyon sokáig gyötört. Ezek az emlékek be-betörtek a gondolataimba, és szüntelenül vádoltak, azt mondták, érdemtelen vagyok a boldogságra, ha egyszer ilyen hülye tudok lenni. Ettől nem tudtam megszabadulni, egészen az életgyónásomig. Amikor ott meggyóntam és feloldozást kaptam, egy éles határvonal lett meghúzva aközött, aki voltam és aki leszek.
Én a katolikus egyházban a keresztény hit teljességét találtam meg – és most éppen katolikus teológiát hallgatok az egyetemen. A szabadsághoz csak egyetlen út vezet. Jézus maga mondja a Szentírásban, hogy <<én vagyok az út, az igazság és az élet>> és azt is, hogy <<megismeritek az igazságot és az igazság szabaddá tesz titeket>>.
Ha van eddigi életemnek tanulsága, akkor az ez: dicsértessék a Jézus Krisztus. Tudjátok, hogy statisztikailag mennyi esélyem volt nekem családtörténetem, majd ifjúkori életem döntései után arra, hogy boldog családom legyen? Szinte semmi. Ma mégis háromgyermekes édesapaként és férjként olyan boldog családban élhetek, amit gyerekként sosem tapasztaltam, nem láttam, melyre vágyni sem mertem és amit nem érdemeltem meg. De Jézus – a barátom – valami miatt megadta nekem. Dicsértessék a Jézus Krisztus, mert
Isten a mélységben is velem volt, és soha nem hagyott magamra.
Én tudom, hogy történnek szörnyű dolgok, velem is történtek. De egy dologban biztos vagyok. Ha csak egy picit nyitottá tudsz válni arra, hogy Jézus belépjen az életedbe, Ő ezt megteszi, a barátod lesz, és ez a barátság felépíti benned is azt a hitet, hogy az élet jó és hogy az élet szerzője jó.”
A teljes tanúságtételt itt megnézheted:
hirdetés
