„Tudtam, hogy ez nem lehet más, csak Isten” – egy huszonéves lány tanúságtétele

„Nem lett tökéletes az életem, de értelmet nyert” – így meséli a megtérése utáni tapasztalatait Bognár Panna. A huszonéves diáklány azt is megosztotta egy videóban, milyen élete volt azelőtt, hogy megismerte Istent, és hogyan formálta őt az, hogy átadta az életét.

„Ha egy szóval kéne jellemezni a gyerekkoromat, akkor azt mondanám, hogy kaotikus. Még egészen kicsi voltam, amikor apukám sajnos rákos lett, és nem adott lehetőséget a gyógyulásnak, végül ő döntött úgy, hogy elveszi magától az életét. Mondanom sem kell, hogy darabokra törtünk, és nagyon nehéz volt ebből felállni. Anyában hihetetlen erő volt, mindig felállt, és mindig a legjobbat akarta nekünk, és mindig mindent megtett értünk. Csak azt akarta, hogy legyen egy jó életünk, és hogy helyreálljanak a dolgok.

Viszont láthatóan nagyon el voltunk veszve. Reményünk igazából nem volt.

Nem éltünk Istennel való életet. Igazából a reményünk az ő új párkapcsolatában, vagy egy új házban, egy új munkahelyben volt. Folyamatosan költöztünk. Egyszer összeszámoltam, szerintem kilencszer mentünk tovább, és sehol sem találtunk nyugalmat vagy megoldást. Én is már kétségbeesetten akartam valakit apának hívni, de nem tudtam, mindig csalódáshoz vezetett. Annyira kiszámíthatatlan volt az életünk, hogy volt olyan, hogy éjfélkor anya felkeltett és beültünk a taxiba, és azt sem tudtuk, hova menjünk. Teljesen elveszettek voltunk ebben a világban.

12 éves voltam, amikor Isten valahogy belépett az életünkbe. Anya meghívást kapott az egyik barátnőjétől a helyi gyülekezetbe, és elkezdtünk oda járni. Én csak arra lettem figyelmes, hogy anya mennyire megváltozik. Idővel rájött, hogy ő eddig teljesen Isten nélkül élt, és hogy van remény egy új életre, újrakezdheti. Rájött, hogy most már nem kell az új párkapcsolatába, vagy az új házba, vagy az új munkahelybe vetni a reményét, hanem Isten erejébe, és nem neki kell már erőlködnie. Találkozott is egy keresztény társsal, akivel össze is házasodott, és akit szintén Isten a sötétségből kihúzott a világosságra.

hirdetés

Tényleg 180 fokos fordulatot vett az életünk, de most egy különlegesebb módon. Elköltöztünk, én is új iskolába kerültem, új osztálytársak közé. Lett egy kis tanyánk, és ami a legfontosabb, hogy bár mozaikdarabokból állunk össze, egy család lettünk. Én csak azt érzékeltem, hogy

egy hihetetlen erejű jóság jelent meg az életünkben, és tudtam, hogy ez nem lehet más, csak Isten.

Tehát biztos voltam benne, hogy ekkora jóság nem áradhat sehonnan máshonnan. Viszont annak ellenére, hogy ennyi jót tett velem Isten, nem tudtam hova tenni ezt az egészet.

Nekem furcsa volt ez a gyülekezetbe járás, furcsa volt az elmélyülés, a kereszténység, és nem volt személyes megtapasztalásom ezzel kapcsolatban. Aztán egyszer csak elküldtek egy keresztény táborba. Mondanom sem kell, nem volt kedvem hozzá. De amit ott láttam, az nagyon megdöbbentett. Én hittem Istenben valamennyire, valahogy tudtam, hogy Ő szeret engem, de nem éreztem magam bűnösnek, nem éreztem azt, hogy nekem bármilyen további lépést kellene tennem Isten felé.

A táborban láttam olyan fiatal keresztényeket, akikben volt valami más, akikben éreztem egy megmagyarázhatatlan erőt, vagy szeretetet, és csak annyit tudtam róla, hogy ez jó, és nekem nincs. Rájöttem, hogy talán a menny nem is garantált számomra, és lehet, hogy nekem is kell lépést tennem Isten felé. Megkérdeztem, hogy ez mi, és hogy mit kell tennem, hogy én is ilyen lehessek. Megijesztett, amit mondtak, azt mondták, hogy add fel az életedet, és kövesd Jézust! Csak kérdések jöttek a fejemben, hogy most akkor adjam fel a népszerűségemet, mit fognak rólam gondolni a társaim, a barátaim, miközben én egy 15 éves, lázadó fiatal vagyok. Most ezt változtassam meg, és adjam fel a terveim, meg az álmaim? Akkor én még erre nem voltam képes.

Aztán eltelt egy év, és megint eljött a tábor ideje, és ekkor már egy barátnőmmel mentem vissza, akit addig Isten mellém helyezett. Emlékszem, hogy miközben ültem a kocsiban és tartottam a tábor felé, egy nagyon erős hang mondta nekem, hogy csak meg ne térj. Érezd jól magad, használd ki a fiatal éveidet, még az utolsó pillanatodban is megtérhetsz még halálod előtt. Úgyhogy ezzel az attitűddel mentem el a táborba.

Egy esti alkalmon, amikor körbenéztem és láttam a dicsőítő embereket, akik azt énekelték, hogy csak Jézus a méltó arra, hogy elvegye az életemet, akkor éreztem, hogy én ezt nem mondhatom ki anélkül, hogy ne hinnék benne teljesen. Ott megtörtem, feladtam mindent, nem érdekelt, hogy mit fognak mondani a többiek, vagy hogy mi fog történni az életemben ezután. El is mondtam egy lánynak, hogy én szeretnék megtérni és imádkozott értem. Utána kezdetét vette a formálódás. Egész addig én nem értettem semmit a Bibliából, nagyon idegen volt számomra, és nem is volt vágy bennem, hogy olvassam. Aztán egyszerűen csak elkezdtem vágyódni arra, hogy olvassam, és elkezdtem megváltozni, de még mindig dúlt egy harc a szívemben.

Kellett még egy év, hogy teljesen elhatározzam magam, és azt mondjam, hogy igen, én Istent akarom követni, akkor be is merítkeztem. Nekem igazából ez hozta az igazi áttörést az életembe. Biztos vagyok benne, hogy most itt egy teljesen másik ember ülne veled szemben, és ha teljesen őszinte akarok lenni, nem akarom azt az embert ismerni. Tényleg. Szerintem minden kijönne rajtam, amit átéltem. Egyszerűen csak

hálás vagyok Istennek, hogy még ennyire időben és ennyire fiatalon megérintett és kiválasztott.

Rájöttem, hogy én nem akarom elpazarolni az éveimet, és nem szeretnék úgy meghalni, hogy nem is ismerem azt, aki igazából életet adott nekem. És úgy sem szeretnék meghalni, hogy ezt nem mondom el másoknak.

Az életem nem lett tökéletes. Nem tudom azt mondani, hogy tökéletes lett, de mindenképpen értelmet nyert. És Isten még egy földi pótapukával is megáldott. Úgyhogy, ha egy mondatban mondanám el a tanúságomat, akkor az annyi lenne, hogy Isten jót tud belőle kihozni.”

hirdetés