November végén futótűzként terjedt a keresztény közösségi média felületein a Bizony, Isten YouTube-csatornán fellelhető AGAPÉ+ podcast azon epizódja, amelyben Gájer László és Simon Dávid atyák a tőlük megszokott szenvedéllyel és mélységgel mondják el tapasztalataikat arról, hogy miért kell sokat imádkozni, mit jelent imádkozni, miért és hogyan imádkozzunk kitartóan, hogyan érzékelhetjük az ima hatásait, hogyan mélyülhet el imaéletünk, és hogyan értelmezzük a meg nem hallgatott imákat. Ha esetleg máshonnan még nem hallottatok volna róla, most elhoztuk nektek, mivel szerintünk rendkívül értékes és megszívlelendő gondolatokat tartalmaz. Szemlénkben a podcast legfontosabb gondolatait osztjuk meg most veletek, de ha még nem tettétek, jó szívvel ajánljuk a teljes hanganyag meghallgatását.
Miért fontos az, hogy mennyiség is legyen az imában?
Simon Dávid atya öt érvet sorol fel amellett, hogy sokat kell imádkozni.
1. A Szentírás azt mondja, hogy szüntelenül kell imádkozni (Lk 18,1), és az első thesszaloniki levélben Pál apostol is felszólít minket, hogy imádkozzunk szüntelen (1Thessz 5,17).
2. Azt látjuk a Szentírásban, hogy Jézus az éjszakát imádságban töltötte. És azt is látjuk, hogy amikor este hozták hozzá a betegeket, másnap reggel korán kelt, hogy elmenjen egy elhagyatott helyre imádkozni. Jézus valószínűleg rendszeresen töltötte az éjszakákat imában és rendszeresen korán kelt, hogy imádkozzon.
3. A szentek mind az imádság emberei voltak. És azért lettek szentek, mert rengeteget imádkoztak. Robert Sarah bíboros írja: a szentek példáját követve nekünk is imádkozni, imádkozni és ismét csak imádkozni kell.
4. A megtérés egy radikális Isten felé fordulás a mindennapokban. Lisieux-i Kis Szent Teréz mondta, hogy: ahogy én visszaemlékezni tudok, nem telt el úgy három perc az életemből, hogy ne gondoltam volna a Jóistenre. És ha a szentek a példaképeink, akkor ebben követnünk kell őket. Ezt a radikális Isten felé fordulást csak az imában tudjuk megvalósítani.
5. A főparancs az Isten és a felebarát szeretetére szólít fel.
Istent úgy tudjuk szeretni, hogy időt töltünk Vele. Aki sokat imádkozik, az szereti az Istent.
És felebarátunkat hogy tudjuk szeretni? Jócselekedettel, imával, böjttel, jó szóval és nehézségek felajánlásával. De a legtöbbet akkor tudunk tenni valakiért, ha a megtéréséért imádkozunk. Aki szeret, az a másik javát akarja, és mi a legnagyobb jó? A megtérés. És ha a megtéréséért imádkozunk, ebből az következik, hogy szeretjük a felebarátunkat. És igazából ezzel szeretjük magunkat is a legjobban, mert ha sokat imádkozunk, apránként elnyerjük Krisztus békéjét és Krisztus derűjét.
Gájer László atya erre így felelt: „Simon Dávid atyától hallottam egyszer, aki Matta el Meszkint idézte: megkérdezték tőle, hogy ugye, atya, nem sokat kell imádkozni, hanem jól kell imádkozni. Erre azt válaszolta az egyiptomi szent életű pap, lelki író, hogy: ebben igazad van, de ahhoz, hogy jól tudj imádkozni, sokat kell imádkozni.”
Mit jelent imádkozni?
Laci atya: „Én szeretem azt a meghatározást, hogy az imádság elménk felemelése Istenhez – mondja ezt Cassianus az V. századi Egyiptomban. Aztán később a középkorban Saint-Thierryi Vilmos, aki Cleveaux-i Szent Bernát kortársa, azt mondja az Aranylevélben, hogy szívünk felemelése Istenhez. Kivonni az életünket abból a zavaros összefüggésből, amiben van, és kicsit felemelni oda, ami tiszta, ami egyetemes, ami univerzális és ahova igazán vágyakozunk, és ahova egyszer meg fogunk érkezni. Igazából oda vonjuk ki az életünket, oda emeljük fel a szívünket, ahol majd leszünk egyszer és ahol egyedül vagyunk a teljességben és ahol egyedül vagyunk önazonosak.
Az ima ideje alatt megmártjuk magunkat abban, ami a saját önazonosságunk.
Szükségünk van rá, hogy önmagunkhoz közelebb kerüljünk, és közben Istenhez is közelebb kerülünk, ez a két folyamat egyszerre történik.”
Hogyan imádkozzunk jól?
Dávid atya szerint „a szóbeli imádságnál a legfontosabb, hogy legyen egy odafordulás egy Valakihez, mert különben csak egy mondóka mondogatása. Nagyon egyoldalú annak az imaélete, akinek nincs jelen a csendes ima az imaéletében. Gondoljunk bele abba a házasságba, amiben mindig én beszélek, de soha nem figyelek oda a másikra. És ez adja meg valahol az Isten-kapcsolat intimitását, hogy egyszerűen csak hagyom, hogy az Isten szeressen, csak egyszerűen ott akarok lenni Vele és hagyni, hogy édes szavakat suttogjon a lelkem fülébe. És ugyanúgy, ahogy a szerelmesek ülnek egymás mellett és időt töltenek egymással, még ha meg sem szólalnak, épül a kapcsolat.”
Gyakran tapasztaljuk, hogy küszködünk az imádsággal, elkalandozunk ima közben, szétszórtak vagyunk…
Dávid atya felidézte, hogy „az egyik sivatagi atya, amikor megkérdezték, hogy melyik a legnehezebb aszketikus gyakorlat az életben, azt válaszolta, hogy szerinte nincs hasonló fáradság, mint az Istenhez intézett imádság. Tehát kitartani az imában nagyon nehéz, és ezért van az, hogy sokan feladják az imádságot, mert gyors megoldást várnak a lelkiállapotukra, az életükre, a hangulatukra, és így tovább. Matta el Meszkin azt mondja, hogy számosan vannak, akik az ima útját próbálták, de hamar megálltak, rájuk telepedett a lustaság és visszafelé haladtak. Miért? Azért, mert nagyon nehéz állhatatosnak, fegyelmezettnek lenni.”
Hogyan lehet kitartani az imában?
Dávid atya Jacque Phillip atyát idézte, aki szerint: „az imádságban az a lényeg, hogy az Istennel találkozzunk, nem pedig az Isten jelenléte által kiváltott érzelmeink. De mi tud minket segíteni abban, hogy kitartsunk?
Az ima ajándéka valójában maga az Isten.
Az Isten az Ő szeretetével, az Ő bölcsességével, az Ő erejével és az Ő békéjével. És ezt nagyon fontos hangsúlyozni, hogy az imádság elsődleges célja kommunióra lépni az Istennel. Tehát engedni, hogy Ő uralkodjon bennünk, és önmagát nekünk ajándékozza, a szeretetével átformáljon minket, hogy megtöltsön minket önmagával. Az imádságnak ez az elsődleges célja. És ha az emberek ezt tudnák, akkor – legyen bármilyen fáradságos az imádság – nekiállnának imádkozni, mert egy idő után minden ember megtapasztalja Isten nélkül, hogy olyan kevés benne a szeretet, hogy olyan kevés benne az erő, kifárad a mindennapok mókuskerekében, és azt érzi, hogy nincs béke, Isten nélkül nincs béke, békét csak az Isten tud teremteni az Isten nélkül szétzilált szívbe. Eckhart mester azt mondja, hogy minden lélek olyan mélyen van a békében, amilyen mélyen Istenben, és olyan messze a békétől, amilyen messze Istentől. És ha az emberek ezt megértenék, akkor fognák magukat és imádkoznának, mert minden ember erre vágyik, a békére, hogy csordultig legyen a szíve szeretettel, hogy legyen bölcsessége, hogy jól kormányozza az életét. És ezt mind csak az Isten tudja megadni nekünk az imában, ahogy az imában apránként hatalomra jut a lelkünkben.”
Hogyan érzékelhetők az ima hatásai?
Laci atya tapasztalata szerint „amikor megtörténik a cezúra az ember életében, amikor az ember hoz egy döntést, hogy imádkozóvá válik, annak van hozadéka: az életedben lévő hiányosságokat, hibákat, bűnöket maga alá rendezi. Tehát van egy felfüggesztési pont az életedben, és ez a felfüggesztési pont mindent maga alá rendez. És készülj arra fel, hogy ami az életedben becstelenség, középszerűség, kicsinyesség, azt idővel el fogja kérni. És ez egy fantasztikus tapasztalat, hogy van egy távlat, és minden valahogy integránsabb és rendezettebb lesz. Nekem ez volt a tapasztalatom, hogy ha az ember rááll a napi fél óra imára és megtartja, ha törik, ha szakad, érzékeli a változást. Nem mindig egyformán, de arról objektíve be lehet számolni, hogy lesz változás. De ne a változásért csináld, mert akkor megint elvétetted az egészet, hanem
Isten jelenlétéért csináld, és akkor jön a változás.
Ha a változásért csinálod, akkor megint magad körül forogsz.”
Dávid atya arról számolt be, hogy „azt tapasztaltam, hogy az imádság a legnagyobb hiánycikk. Azt mondta Kalkuttai Szent Teréz: rájöttem minden nyavalygásunk és nyomorúságunk forrására, hiányzik az imádság. Ezért nincsen növekedés, azért nincsenek tanúságtevő keresztények, mert az imádságban tapasztalod meg, hogy az Isten átformál téged. A kereszténység nem arról szól, hogy én Isten nélkül bebizonyítom Istennek, hogy különb vagyok másoknál. Hanem arról szól, hogy leborulok az élő Isten előtt, és azt mondom, Uram, gyógyítsd meg a szívemet. És az imában ez nyilván egy együttműködés, de valójában az ember 1%-ot tesz bele, nyit Isten felé és egy kicsit küzd, és minden mást az Isten végez el benne.
Erről szól a kereszténység, hogy megengedem az Istennek, hogy kigyógyítson engem önmagamból, hogy megváltoztasson engem.”
Dávid atya a saját imaéletünk áttekintésére egy támpontot ad nekünk: „egy kérdést tegyünk fel magunknak. Az a kapcsolat, amit idáig éltünk az Istennel, amit idáig beletettünk az Isten-kapcsolatba, az mennyit változtatott rajtunk. Nekem az volt a tapasztalatom, hogy amikor vasárnapi keresztény vagy annál is rosszabb voltam, én nem változtam előnyömre semmit. És hát nem erről szól a kereszténység, hogy újjászületés a Szentlélekben, hogy megújulás az Istenben, hogy óemberből újember válik? Nem arról szól, hogy a kőszív helyett az Isten hússzívet akar adni, hogy teljesen át akar minket formálni? És ha az ember azt tapasztalja, hogy az imádság által nem változik semmit, akkor az azt jelenti, hogy nem tölt elég időt az Istennel.”
És mi a helyzet a meg nem hallgatott imákkal?
Laci atya egy első hallásra furcsa képpel válaszolta ezt meg, miszerint „tartozol azzal Istennek, hogy meghallgassa az imáidat”. Majd megmagyarázta ennek az értelmét: „Itt nem arról van szó, hogy te mantrázod Neki, hogy mit akarsz, hanem hogy odamész a közelébe. Ott vagy Vele, és ha Vele töltesz időt, akkor összeáll benned, hogy mi az Ő szándéka, mi az Ő akarata.
A mély imában véget ér az olyan imák ideje, amelyeket nem hallgattak meg.
A mély imában eljön azoknak az ideje, amelyeket meghallgattak, de azért, mert már benned is átalakul valami. Olyan mélyen Vele vagy és ráhangolódsz az Ő hullámhosszára, hogy megérted mélyebben, hogy Neki van egy olyan szándéka, ami számodra jó. És tartozol Istennek azzal, hogy meghallgassa az imáidat. Ha életvitelszerűen Vele vagy, akkor nem fogsz más irányba menni, akkor megbékélsz az akaratával, mert tudod, hogy számodra az a legjobb. Jobban ismer téged, mint te magadat. Ő alkotott téged, felfoghatatlanul jobban tudja, mi jó neked. Az ima megtanít bennünket arra, hogy ne rövid távú módon gondolkodjunk. A földi élet egy átmenet. Az örökkévalóság távlatában gondolkodjunk, és az összehasonlíthatatlanul más perspektívába helyezi a döntéseinket, máshogy fogunk dönteni és mást fogunk kérni, mert tudjuk, hogy már nem ez az érdekes, hanem összehasonlíthatatlanul nagyobb távlatok vannak, amikbe az ima kapcsol be. Ez a meghívásunk, és ha ebben nem hiszünk, hogy ez a meghívásunk, akkor fejezzük be az egészet és ne bohóckodjunk a kereszténységgel. Ha meg elhisszük, akkor meg álljunk bele az örökkévalóság távlatába, és ennyi, ez a kereszténység, ez a meghívás, ez az ajánlat.”
Laci atya arra a kérdésre, hogy mi alapján válasszunk imamódot, mely közelebb visz minket Istenhez, arra hívta fel a figyelmet, hogy az imaélet elmélyülése során
„a szavak imájából át kell térni a szív imájára.
Valamifajta szemlélődésre kellene eljutni. Ez kezdődhet a rózsafüzérben, talán ez a legkézenfekvőbb, amiben elkezdesz figyelni mélyebben és nem csak a szavakra. De ha Szentírást olvasol, ott is el kell jöjjön az olvasás, a szövegről való elmélkedés, az imában mondott hálaadás után a szövegnek a szemlélése. Ott is el kell, hogy jöjjön egy csendes idő. Ha csak néhány perc, de akkor is egy kontempláció.”
Végül azok számára, akik szeretnék elmélyíteni imaéletüket, Dávid atya és Laci atya az alábbi könyveket ajánlja:
Jacques Philippe: Tanulj meg imádkozni és megtanulsz szeretni
Matta el Meszkin: Isten megtapasztalása az imában
Johannes Hartl: Tűz a szívemben
Kissné Berta Rita
Borítókép – fotó: pexels.com
A teljes podcastot itt találjátok:
hirdetés
