1968 óta VI. Pál pápa kezdeményezésére minden év január 1-jén ünnepeljük a béke világnapját, ekkor a mindenkori Szentatya a békére vonatkozó gondolatokkal fordul a világhoz. Amikor 2022 februárjában a szomszédos országunkban kitört a fegyveres konfliktus, nagy félelem fogott el, ahogy szerintem mindannyiunkat. Akkor nagy erőkkel kerestem a választ arra, hogy én, egy egyszerű átlagos ember, mit tehetnék a békéért. Nem bírtam tétlenül nézni a szenvedést. Aztán szépen lassan összeállt bennem a kép. Kerestem és találtam, megleltem a választ. És ez a béke világnapjának alkalmából újból felötlött bennem, ugyanis a béke iránti vágyunk sajnos ma is fájdalmasan aktuális.
Nemrég láttam a védőszentem, Szent Rita életéről szóló filmet, melyben egy nagyon fontos mondatra lettem figyelmes. Ezt mondja a filmben Rita: „Kétféle béke van: az emberek közötti béke, és a béke, amit az Úr ad nekünk; a fegyverek által kényszerített, és az, ami a szívünk mélyéből fakad. Az első nagyon törékeny, mert a félelmen alapszik, de a második igaz, mert szeretetre épül.”
Jézus mondta: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja.” (Jn 14,27) Amikor korábban sokat elmélkedtem a békén, Jézus szavaiból engem is a béke kettős természetének a jelentése ragadott meg.
Mit is jelent a világi béke? Hogyan adja a világ a békét? És hogyan adja Jézus?
Arra jutottam, hogy a világi béke alapvetően a külső körülményekről szól, mely biztosítja a fegyvernyugvást és a gazdasági fejlődést. Ennek elősegítésére a második világháború után nemzetközi szervezetek jöttek létre, nemzetközi egyezményeket kötöttek, írásba foglalták az emberi jogokat. Mindegyiket azzal a céllal, hogy ne történhessen meg újra a világháborúkhoz hasonló világégés. Sajnos korunkban látjuk a világi béke törékenységét, mely csak addig tart, amíg megvan a fenntartására irányuló nemzetközi konszenzus, amíg azt ilyen-olyan eszközökkel kikényszerítik.
De akkor milyen békéről beszél Jézus, amit Ő ad nekünk? Mi az a krisztusi értelemben vett béke, melyet úgy fogalmaztak meg a Szent Rita filmben, hogy a szívünk mélyéből fakad, és a szeretetre épül? És még fontosabb kérdés, hogy hol keressük, hogyan érhetjük el ezt a békét?
A krisztusi béke kegyelem, melyet nem teljesítményünkkel érdemlünk ki, hanem ajándékba kapjuk.
Ahogy Jézus is mondta: „Az én békémet adom nektek”. Isten ezt mindenkinek adja személyválogatás nélkül, nekünk csak el kell azt fogadnunk, kiüresíteni magunkat, és engedni, hogy működjön bennünk és általunk. Simone Weil francia írónő és misztikus az „Ami személyes, és ami szent” című írásában így fogalmaz:
„A kegyelem teljessége egyedül a neki szánt ürességet töltheti meg.”
Ez a belső béke Istentől ered, kulcsa a Vele való kapcsolat, mely által szeretettségünk tudata szabaddá tesz minket a szeretet gyakorlására. Így belső békénk kiárad személyes kapcsolatainkra, és végső soron a világba.
Ez egészen ideálisan hangzik, de – ahogy a Krisztust követő élet egésze – ez az út is küzdelmes. Minél jobban közeledünk Krisztushoz, annál több akadállyal találjuk szembe magunkat.
A békének számtalan akadálya van bennünk.
Emberi természetünk bűnökkel terhelt, mely a kegyelem befogadásának útjában áll. Ennek legyőzése nehéz feladat, és folyamatos feladat: „miközben a jót akarom tenni, könnyebb megtennem a rosszat” – áll a Római levélben. Jelenits István piarista atya írja Betű és lélek című művében, hogy Krisztus békéjéhez „is hozzátartozik a harc: a belül levő rossz ellen; az elszakadás önmagunktól, még attól is, amit eredménynek tarthattunk; de ugyanakkor mindez mégsem idegesség és kapkodás, hanem élő s figyelmes együttműködés a kegyelemmel. Ezt a békét egészen betölti az üdvösség reménye.”
Hogyan érhetjük el, hogyan tudjuk befogadni és elfogadni ezt az ajándékot az Úrtól? Régen megkaptuk már a választ és a megoldást a béke útjára, mégis oly kevesen hallják meg. Amikor a Szűzanya megjelent, akár Fatimában, akár Lourdes-ban, vagy éppen Medjugorje-ban, szinte mindig ugyanazt kérte: a megtérés, a bűnbánat és a kiengesztelődés sürgető szükségére hívja fel a figyelmet, emellett a Szentségek vételére és a rózsafüzér imádkozására buzdít. Miért van szükség mindezekre?
Mert amíg a gondolkodásunk világi, nem tudjuk befogadni és elfogadni a béke ajándékát.
A bűnbánat, a kiengesztelődés, a találkozás az Isten szeretetével a Szentségekben és az imádság, az Isten jelenlétében való időzés, a Vele való egyre mélyebb kapcsolatteremtés az, amely képes megváltoztatni az ember szívét, mígnem megtörténik a teljes és tényleges megtérés, mely a gondolkodás megváltozását jelenti. Egészen felbomlik a prioritások sorrendje a világi gondolkodáshoz képest, és amikor kezd megszületni bennünk az új ember, amikor ráeszmélünk, hogy mi az Úr célja az életünkkel, akkor megérint minket az érzés, hogy ez az Élet az, amit mindenhol és mindenben kerestünk, mert
„élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem” (Gal 2,20,).
A krisztusi béke esszenciája Isten ember iránti szeretete és irgalma. Ennek a szeretetnek a világosságánál meglátni önmagunkat, és így tekinteni embertársainkra, maga a békesség útja. Mert mire is hívott meg minket Jézus? „szeressétek egymást; ahogy én szerettelek titeket” (Jn 13, 34) Gondoljunk csak bele,
ha ezt az egyetlen parancsot maradéktalanul betartanánk, és a szeretet logikájával gondolkodnánk egymásról, semmi más törvényre nem lenne szükségünk,
és így is béke lenne közöttünk.
A bensőnkben létrejövő békét azonban nem tarthatjuk meg magunknak. Miért? Mert ez van a szívünkbe írva: a belső béke a szeretetben gyökerezik, és a szeretet tulajdonsága, hogy csak adni tud, és nem tud nem adni. Ha Ő elkezd bennünk működni, az tettekre sarkall. El kell vinnünk Őt másokhoz is. Szent Rita a saját korában kieszközölte a békét Cascia városának rivális családjai között, szeretetével győzelmet aratott a gyűlölet felett. Szintén a filmben hangzik el részéről, hogy
„szeretni annyit jelent, hogy tudj megbocsátani annak, aki gyűlöl téged. Ez az igazi jelentése a békének.”
Napjainkban látjuk magunk körül a világi béke törékenységét. Sokunknak ismerősen csengenek a Szent Ferencnek tulajdonított szavak: tégy engem békéd eszközévé. De hogyan válhatunk az Úr békéjének eszközévé ma? Tehetünk vajon valamit a békéért a világban, vagy csak érdeklődve és kissé aggódva figyeljük, mit tesznek érte mások? Ma is rendkívül aktuális a felhívás, melyet 1946 karácsonyán írt körlevelében a püspöki kar intézett az emberekhez: „Ha már a földi remények megint így elhervadtak, a békét ott kell keresnünk a Béke Fejedelménél és a Béke Királynőjénél. Keresnünk, sürgetnünk, kérnünk kell érte szünet nélkül (ApCsel 12,5), amíg meg nem kapjuk, amíg meg nem találjuk, és amíg a béke országa meg nem nyílik nekünk (Mt 21,23). Mi, hívők vegyük kezünkbe a béke szent ügyét, úgyhogy
ostromoljuk meg az eget milliók és milliók alázatos, állhatatos imádságával és imádsággal egészen átitatott élettel.”
Ferenc pápa, amikor 2023 áprilisában Magyarországra látogatott, a béke ügyét illetően így fogalmazott: „Abban a világban, amelyben élünk, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak”. Arra hívok mindenkit, hogy legyünk mindnyájan a béke kórusa, és szóljunk hangosabban, mint a háború szólistái. A béke kórusának Isten a zeneszerzője, aki mindnyájunk szívébe írta a béke dallamait, annak legszebb harmóniájával, a teremtés rendjével. Amint XXIII. János pápa írja a Pacem in terris című enciklikája bevezetőjében: „A BÉKÉT A FÖLDÖN, melyet az összes emberek a világon minden időben óhajtottak, nem lehet másképp megteremteni és megszilárdítani, mint csak az Istentől alapított rend szent megtartásával.”
Ezen a ponton összekapcsolódik a világi és a krisztusi értelemben vett béke. Mert mindenki teszi a dolgát, alkalmazza azokat az eszközöket, amelyek rendelkezésre állnak: a világiak a világi eszközöket, Krisztus követői pedig az isteni eszközöket. Mivel nem vagyunk fegyvertelenek, mindannyiunknak egyéni felelőssége is van a béke ügyében. A mi fegyverünk az imádság amivel harcolhatunk a szellemi küzdőtéren a békéért, a gyűlölet ellen.
Az imádság és az engesztelés biztosítja, hogy – a Szentírás szavaival élve – „ahol elhatalmasodik a bűn, ott túláradjon a kegyelem” (vö. Róm 5,20).
A fentieket aprópénzre váltva arra hívlak titeket, hogy mától kezdve, amikor a déli harangszó megszólal, álljunk meg néhány percre a munkában vagy éppen a végzett tevékenységünkben, és minden nap egy lélekkel kiáltsunk fel az Úrhoz egy imádsággal, melyben a béke győzelméért esedezünk. A déli harangszó ugyanis eredeti jelentése szerint imára hívta a kereszténységet a török hódítás elhárítására (melyet III. Callixtus pápa rendelt el 1456. június 29-én, ekkor még nem délben harangoztak). Amikor megszólaltak a harangok, a keresztény emberek a Miatyánkot és az Angyali üdvözletet imádkozták erre a szándékra. Miután III. Callixtus pápa értesült a nándorfehérvári diadalról, már a győzelem miatti hálaadást jelentette a harangszó, ezt követően került át a harangozás és az imák elmondása a déli időpontra. Miért is ez a kis történelmi kitekintés? Emlékeztessen minket az ima erejére, és némi támpontot ad, hogy beillesszük napirendünkbe a békéért való fohászt. Úgy lehetünk az Úr kezében a béke eszközei, ha mindenekelőtt imádkozunk azért, hogy a világban győzedelmeskedjen a béke a gyűlölet felett. Hívlak titeket, hogy élesszük fel a régi hagyományt, és minden délben, amikor meghalljuk a harangszót, álljunk meg néhány percre, és imádkozzuk el az Úrangyala kezdetű imádságot a békéért.
Végül idézzük fel Mindszenty József bíboros úr szavait, aki azt mondta: „Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem félek a jövőtől”.
Szűz Mária, Béke Királynője, könyörögj érettünk!
Kissné Berta Rita
hirdetés
