Vajon az emberi létünkhöz alapvetően hozzátartozik, hogy lelki sebeket kapunk? Mi akadályoz meg minket abban, hogy felvállaljuk sebezhetőségünket mások előtt? És ha megtesszük, miként lehet az gyógyító erejű? Az Agapé erről szóló adásának értékes gondolatait gyűjtöttük csokorba nektek.
1. „Mi nagyon vágyjuk a tökéletességet, amelyet mondjuk a közösségi oldalakon látunk, de valójában a tökéletesség távolságot eredményez, és sokkal inkább a tökéletlenséghez tudunk kapcsolódni. Ha a sebezhetőségünket fel merjük vállalni, akkor olyan mélységeket és közelségeket élhetünk át, amit egyébként sehogy máshogy.” (Héjj-Csizmazia Gyopár pár- és családterapeuta)
2. „Gyülekezeti lelkészi szolgálatom alatt emlékszem olyan helyzetekre, amikor megosztottam valamilyen elakadásomat, nehézségemet mondjuk fiatal apákkal, amikor gyerekeim lettek, és ennek az volt az eredménye, hogy ők is sokkal bátrabban merték megosztani a saját sebezhetőségüket. Vagyis
a sebezhetőség megosztása kapcsolatot teremt.
Az empátia szó alapja a latin compassio, vagyis együtt szenvedés: ha valakinek beszélek az aktuális fájdalmaimról, akkor máris nem vagyok egyedül, és lehet, hogy akinek mesélek, az szintén átél hasonlót, hogy oldódik a magánya, mert neki is van ilyen sebzettsége.” (Joób Máté evangélikus lelkész, lelkigondozó)
3. „Egy dolog közös bennünk: mindenkinek van valamilyen sérülése. Ezeket a sérüléseket megpróbáljuk valamivel oldani, és különféle fájdalomcsillapítókat keresünk, mielőtt a kegyelemmel találkozunk. Amikor én felvállaltam a lelkésztársaim előtt, hogy korábban pornófüggő voltam, akkor sokan odajöttek a végén, hogy megköszönjék az őszinteségemet. A bizalom bizalmat szül. Persze kockáztattam is, mert az intimitás mindig kockázattal jár. De megéri!” (Horváth Gábor adventista lelkész, addiktológiai konzultáns)
4. „A sebzettségeink felvállalása gyógyító erővel bír, nekünk pedig keresztényként feladatunk, hogy gyógyítsunk – ahogyan Jézus is jött és gyógyított. Én is azt élem meg, hogy azzal, hogy felvállaltam a gyász fájdalmát (férje, Erőss Zsolt halála után – a szerk.), jönnek hozzám mások. Van, hogy egy erdőben, egy kirándulás során jönnek oda hozzám, és elmondják, mennyit segített nekik, amiket megosztottam. Ilyenkor mindig megdöbbenek.
Mennyire fantasztikus, hogy Isten rajtam keresztül segít másoknak!
Mindannyian tudunk segíteni a gyógyulásban azáltal, ha felvállaljuk a sebeinket.” (Sterczer Hilda mentálhigiénés szakember, hegymászó)
5. „A sebezhetőség felvállalása mintakövetés is, tehát sok múlik azon, hogy milyen családból jövünk. A szüleim meg merték mutatni a gyengeségüket? Ha nem, akkor ki tudok-e alakítani valami új mintát, és azt továbbadni? Ha egy gyerek azt látja, hogy szabad hibázni és azt beismerni, hogy szabad bocsánatot kérni akár egy szülőnek is a gyerektől, akkor ő is jobban fel fogja merni vállalni a sebezhetőségét.” (Héjj-Csizmazia Gyopár)
6. „A Bibliában azt olvassuk, hogy Isten diagnózisa az, hogy tele vagyunk sebekkel, amelyeket Ő meg szeretne gyógyítani. Azt is olvassuk az igében, Ézsaiás könyvében, hogy Jézus sebeivel gyógyulunk meg: vagyis valaki sebeket vállal értem, és az Ő sebei már gyógyítóak. Érdemes ezt átgondolni, hogy mit jelent a saját életedben, hogy Jézus érted vállalt sebzettséget.” (Horváth Gábor)
7. „Amikor Jézus feltámadt, akkor a kezén és a lábán lévő sebeket megmutatta a tanítványainak. Ez olyan szép kép, hogy a sebek nem az Isten nélküliség jelei, hanem a kapcsolat és az élet jelei. Persze keresztényként is ér dühösnek lenni Istenre, amiért sebeket kaptunk, de el lehet jutni oda, hogy hálásak tudunk lenni ezekért is, mert megnyitják az utat mások felé, akik szintén sebeket hordoznak, és afelé, hogy nem kell nekem tökéletesnek lennem, elég, ha az Isten tökéletes.” (Joób Máté)
hirdetés
