Losonczi Dávid nemrég töltötte a 24. életévét, világbajnoki arany- és bronzérmes, és a 2024-es párizsi olimpia ötödik helyezett kötöttfogású birkózója, aki nemcsak kitartó és szorgalmas sportember, de Istenbe vetett hitét is felvállalja. Arcáról lemoshatatlan a mosoly. Most a hitről, a keresztény élsportolói életről és az olimpiáról beszélgettünk. A kvalifikáció során történelmi sportdiplomáciai esetnek lehettünk tanúi, az olimpián pedig rendületlenül győzött le világklasszisokat egészen a bronzmeccsig.
Az olimpiai ötödik hely megszerzése után milyen gondolatok kavarogtak benned? Tudtál hálás lenni ott és akkor?
Még így egyből, amikor lejöttem a szőnyegről, akkor nyilván így nem igazán tudtam hálás lenni, és örülni. Az interjún látszott rajtam, hogy nem nagyon örülök, és csalódott voltam, de ezt nem is lehet másképp, hiszen egy olimpiai érmet vesztettem el. Nem volt egyszerű ez az ötödik hely és az ezt követő időszak, hetek akár. De igazából egyből, ahogy lement a verseny, felmentem a családomhoz, és akkor ott a csarnok mellett elég szürreális élmény volt, hogy az előbb, 10 perce még birkóztam, utána meg nagy szomorúságomban az utcán leültem. Az egész családom ott volt, kint volt a versenyen, és ez egy tök pozitív és jó élmény volt, akár már azt is mondhatom. Leültünk ott Párizs utcájára, és elkezdtünk beszélgetni az egészről, hogy mekkora teher volt ott rajtam. Abban a pillanatban hálás voltam, már utána egy 20-30 perccel, hogy ott lehetett az egész családom, hogy kint lehettünk Párizsban, hogy mindenkivel minden rendben van, és megy az élet tovább. Már akkor is ez volt az eszemben, hogy mások akár ezért mindent megadnának. Úgyhogy már ezért hálás lehettem. Nyilván nem ez volt a célom, és aki ismer, aki benne van a birkózásban, az tudja, hogy nagyon kevés választott el, akár csak attól is, hogy olimpiai bajnok legyek. Viszont azt a fiút a bronzmérkőzésen, akit eddig világversenyeken háromszor háromból megvertem, elég könnyen, most sajnos nem. Valamiért most az Úristen így akarta. De igazából tudtam hálás lenni utána, nyilván még fáj ez az egész, de
tudom, hogy mik a fontosak az életben, és tudom, hogy azokért mindig hálásnak kell lenni.
Az Instagram biódban a bemutatkozásnál egy nagybetűs GOD DID! (Isten tette!) szöveg olvasható. Ez mit jelent számodra?
Azt jelenti nekem, hogy nem is kell, hogy bárki higgyen bennem, mert azért van nagyon sok ember, aki nem hitt bennem az utóbbi időben – nem is az utóbbi időben, talán gyerekkorom óta mondták, hogy majd kiégek, nem mozgok majd úgy, nem kellek majd. Nem is kell senki ide, hanem elég, ha én hiszek Istenben, és Ő hisz bennem. És igazából ez ennek szól, hogy
nem kell más, csak Isten az utamon.
Fotó: Szabó Csaba
Mi történt a belgrádi világbajnokságon? Hogyan élted meg azt az időszakot?
Igazából a döntőben vezettek ellenem 7:1-re, és az utolsó másfél percben a törököt 45 másodpercig tussoltam, és nem ütötték le a tust. Ugye akkor egyből véget ért volna, és én vagyok ott a világbajnok. Ez így alakult, de egyből ott is nem az elvesztett döntőre gondoltam, hanem arra, hogy az olimpiára kijutottam, és milyen szépen birkóztam az egész versenyen. Az sem volt egy egyszerű időszak, tehát azt kell mondjam, nem volt könnyű. Akárcsak most, hogy újrabirkózom a bronzmeccset álmomban, akkor is egy hónapig újrabirkóztam a döntőmet a világbajnokság után. Annak az a szép története, hogy végül világbajnok lettem, mert a Nemzetközi Birkózószövetség olyat tett, amit nem tehetne, és felülbírálta azt a döntést, ami a szőnyegen történt, és később világbajnok lettem, ami nagy öröm volt. És a döntő után azt mondtam, hogy ezt az élet majd vissza fogja nekem adni. Hát, nem gondoltam, hogy ilyen hamar, és ez hatalmas boldogság volt. És ez most már egy szép történet, amire akármikor boldogan emlékszem vissza, és amiről tudok majd mesélni az unokámnak is.
Az ezüst megszerzése és az óvást követő aranyérem között sok álmatlan éjszakád volt?
Igazából nem volt, mert elfogadtam az ezüstérmet. Nyilatkoztam a döntő után, hogy ha most én még duzzogok ezen, akkor az nem igazán lett volna önazonos. Úgyhogy én elfogadtam az ezüstérmet és azt, hogy ez így sikerült. Már a jövőre koncentráltam, és arra, hogy olimpiai bajnok legyek. Nyilván most is ez a cél, tehát az nem változott most, hogy az olimpia így sikerült, csak az volt a fejemben, hogy majd az olimpián jöjjön ki a dolog. De a világbajnokságon kijött, az olimpián sajnos nem, úgyhogy menni kell tovább.
A sportban gyakran érhetnek kudarcok, amikért könnyű Istent okolni. Te hogy kezeled az ilyen helyzeteket?
Én soha nem Őt okolom, hanem arra gondolok, hogy ez most azért történt így, hogy talán később egy nagyobb jó történhessen. Ezt egy sportoló mondta nekem: nincs olyan, hogy kudarc, csak valamit újra kell kezdeni még jobban és még nagyobb elánnal, úgyhogy
én soha nem okolom a Jóistent, hanem elmondom, hogy valamiért Ő ezt így akarta, nem hibáztatom érte.
Mindig arra gondolok, hogy a vége mindig jó. Tehát nem az, hogy kudarc, hanem ez azért sikerül így, hogy később egy jó dolog történhessen velem.
És ezt kiskorod óta így látod, mindig ilyen optimista voltál?
Azért kiskoromban ez nem volt ilyen tudatos, más volt bennem. DE 19-20 éves koromban alakult ki ilyen tudatosan, hogy így állok ehhez az egészhez, és így fogom fel. Csak pozitív szemlélettel lehet a sportban elérni szép eredményeket. Ha az ember negatív, és húzza le magát, akkor a saját maga sírját ássa meg.
Fotó: Szabó Csaba
A versenyeket, edzéseket mindig Isten elé viszed? Ilyenkor imádkozol az eredményekkel kapcsolatban, van valami rituáléd?
Az edzéseket nem szoktam, mert azért az más tészta. A versenyeket igazából nem is elé viszem, hanem akkor szoktam az Istentől kérni, ha nagy feladat előtt állok: kérlek, Uram, segíts meg. Igazából én általában csak köszönök Istennek, tehát nem kérek Tőle. Viszont egészséges vagyok, van családom, hála Istennek megvan mindenem, és tényleg nem panaszkodhatok. Tényleg csak köszönöm azt, amit adott, és nem kérek többet. De mondjuk kivétel ez a két világverseny, amikor tudtam, hogy nagy feladat előtt állok, és arra kértem, hogy vegye le a terhet a vállamról.
A meccseid alatt is megszólítottad az Urat?
Most is, az olimpián, amikor kikaptam az elődöntőben, akkor hatalmas káosz volt a fejemben, és nem tudtam magamat valahogy összerakni. És gondoltam, hogy hátha a Jóisten megsegít. Letérdeltem az ágy mellé az olimpiai faluban, és megkértem Istent, hogy adjon nekem tisztánlátást, mert olyan káosz volt a fejemben, hogy tudtam, nem fogok tudni délután birkózni a bronzmeccsen, hogyha mentálisan ilyen szinten vagyok. A tisztánlátás megjött, csak – amint mondtam – nem a bronzmeccs előtt, hanem utána kaptam meg, hogy mik a fontos dolgok az életben, és hogy mekkora dolog, hogy ott lehettem, és hogy attól függetlenül, hogy ötödik hely, hálásnak kell lennem. Pont tegnap néztem egy videót, hogy nem búslakodni kell, hanem elfogadni, ami történt, és továbbmenni. Úgyhogy tényleg nem azon kell szomorkodni, amit elvesztettünk, hanem örülni kell azoknak, amik vannak. Mert azoknál semmi sem fontosabb, a családnál, az egészségnél. Ezekért minden nap hálásnak kell lenni.
Egy ilyen aktív élet mellett hogyan lehet megélni a Jézusba vetett hitet?
Misére járok, szoktam este imádkozni otthon, hordom a keresztet magamon, igazából ezekkel lehet megélni. Nyilván próbálok másokat is erre buzdítani, akár csapattársaimat, akár edzőstársaimat, hogy higgyenek. Vagy ha valaki olyat mond, amiben szidja Istent, mindig rászólók, hogy ne tedd, vagy legalább ne előttem. Ezekkel próbálom gyakorolni a hitemet.
Fotó: Szabó Csaba
A Pestszenterzsébeti Plébánián kapott személyes áldás és a ruhád megszentelése tudott erőt adni neked?
Hatalmas érzés volt, azt meg kell mondjam. Szőke Alex már kapott Tokió előtt, és már tudtam, hogy rám is fog várni egy ilyen szentelés. De mikor ott van az ember és kiáll a misén a pap elé, és csak téged megáld és utadra indít egy monológgal, az hatalmas erőt ad. Mikor tényleg úgy érzed, mint a keresztes lovagok, mikor felvették a páncéljukat, én is úgy éreztem magam, mikor felvettem a mezemet, hogy ez Isten ereje bennem és a cipőmben. Úgyhogy sok erőt adott, és kellett az olimpiára.
És érezted a támogatást a plébániádtól?
Teljes mértékben. Ugye, azért sokat járok oda, és az idősebbek, a fiatalabbak is odajöttek, hogy nagyon szurkolnak, nézni fognak, mindig kérdezték, hogy mikor van. Mondtam, hogy augusztus 7-8. Ezt a számot nagyon sokszor elmondtam ott. Nagyon jó érzés volt. Ha szomorú voltam, mert mondjuk nem úgy sikerült a hetem az edzőtáborban, akkor bementem a templomba, és ott csak szeretetet és boldogságot kaptam az emberektől. Mindenki szurkolt, kérdezték, hogy vagyok, mit csinálok. Nagyon összetartó a közösség, ami ott van. És jó érzés, hogy az idősebb korosztály is ennyire szeret és biztat engem, és ismernek.
Nem ez az első pénzjutalom, amit felajánlasz jótékony célra, hiszen a világbajnoki aranyad után is ezt tetted. Ilyenkor mi erre a motivációd?
A motivációm az édesapám. Hiszen ha valaki ismer minket, akkor tudja, hogy rengeteget jótékonykodik. És talán fiatalkoromban egy ideig nem is értettem, hogy miért csinálja, merthogy nem sok ember jótékonykodik annyit, mint ő, az biztos. Igazaból ezt múlt évben értettem meg, mikor a világbajnoki arany után járó pénzt a családoknak odaadtam. Akkor odajöttek hozzám az emberek, olyan hálásak voltak, olyan szeretet volt a szemükben, amit nem lehet leírni. Nagyon jó érzés volt, ezért megéri csinálni. Tényleg, ahogy én elmondtam az interjúban, nem a pénzért csinálom, hogy ebből meg tudjak élni. Ragaszkodik a családom ehhez, hogy dicsőséget szerezzek magamnak és a hazának. És most is így fogok tenni, ugye már fel is ajánlottam a pénzt. Ezt még el kell dönteni, hogy hova, nyilván nem egy helyre szeretném, hanem többre. Ha már ekkora az összeg, akkor tudjak segíteni több mindenkin. Úgyhogy igazából azzal, hogy felajánlottam, máris akkora a szeretetet kaptam az emberektől, hogy már csak ezért is megérte, de hát nagyon várom azt, hogy át tudjam adni az adományokat.
Az előző összeget akkor családoknak adományoztad?
Igen, egymillió forintot a családoknak, egyet az erzsébeti egyháznak és egyet a nyugdíjasoknak.
Kiskorodtól fogva tudtad, hogy Istennek ilyen tervei vannak veled? Mindig is éreztél arra elhívást, hogy profi sportoló legyél?
Gyermekkorom óta, édesapám tanítására hiszek Istenben és imádkozom, de akkor még nem voltam ilyen mélyen benne, nem gyakoroltam ilyen mélyen a hitemet. Akkor még nem gondoltam, hogy Istennek ez az útja számomra. Akkor csak azért csináltam, mert csináltam. Nem volt bennem még az, hogy Isten mellettem van, és vezet. Nyilván az embernek meg kell érnie egy ilyen gondolkodásmódra. Gyerekkoromban hamar jó lettem a birkózásban, és soha nem akartam abbahagyni. Kamaszkoromban volt egy-két megingásom, mikor nem úgy jöttek az eredmények, nem úgy ment. Ilyenkor az embert elkezdi más is érdekelni. De visszaálltam az utamra, és tudom, hogy emiatt vagyok az, aki vagyok. Ezért vagyok önmagam, e miatt a sport miatt. És úgy gondolom, hogy erről az útról már nem fogok letérni.
A jövőd tervezésével kapcsolatban „ki szoktad kérni Isten véleményét”? Meg tudsz bízni az Ő útjaiban? Mennyire tervezel előre?
Igazából előretervezek, de tudom, hogy ami történt is, az azért történt, hogy folytassam tovább. Nekem azért volt egy tervem. Az olimpiát megnyerem, és akkor abbahagyom a birkózást.
Komolyan?
Igen, a csúcson kell abbahagyni, most akkor már hova tovább? Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy
ami történt, az azért történt, hogy folytassam tovább.
Ez már egy válasz arra, hogy mi a jövőm, melyik úton kell továbbmennem. Én most már tudom, hogy mi az utam.
Fotó: Szabó Csaba
Most hogyan tovább? A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végzett tanulmányaid mellett a következő világversenyek lesznek fókuszban?
Igen, mondjuk bent nem voltam, az első hetet pihenéssel töltöm. De van nyilván egyéni tanrendem – nem kell bejárnom, csak a vizsgákra és a ZH-kra – a sport miatt. Úgyhogy most szeretném pótolni a hiányosságaimat, mert az olimpia miatt egészen sokat kihagytam, és tényleg csak az volt a lényeg, hogy az olimpiára legyek csúcsformában – nyilván az iskolát is be kell fejezni. De nyilván az első szempont a sport, a birkózás, de tudom a kettőt együtt csinálni, világéletemben ezt csináltam, úgyhogy meg fogom tudni oldani. Nyilván nem egyszerű a kettőt együtt csinálni, de kell. Nyilván a fő cél az az hogy az EB-n, VB-n ott legyek.
Az olimpiai felkészülés után nehéz volt visszarázódni a mindennapi életbe?
Igazából nagyon egyszerű volt, az lesz majd nehéz, mikor vissza kell rázódni majd a 0-24-es felkészülésbe megint. Igen, most vár rám egy műtét, meg kell majd műteni a térdemet. Már múlt év decembere óta fáj, tudtam, hogy valami nem stimmel vele, de el sem mentem vele orvoshoz, mert tudtam, hogy azt mondják, hogy műteni kell, de úgysem műttettem volna meg az olimpia előtt, hanem el kellett viselni a fájdalmat. Úgyhogy most sajnos beigazolódott az, amit gondoltam, levált egy porc és meg kell műteni. Úgyhogy a visszaszokás nehezebb lesz. A kirázódás, az ment.
Fotó: Szabó Csaba
Hogyan és mikor tervezel ismét elkezdeni birkózni? Zajlanak most az edzések?
Az olimpia óta nem léptem még szőnyegre. Azt fel kell dolgozni, ami történt, és ez mentálisan sokkal megterhelőbb, mint fizikálisan. Fizikálisan 5 nap alatt kipihentem, de az a nyomás, ami ott a sportolókat terheli, az egy más kávéház, ezt mindig elmondom. Az egész felkészülés meg az egész évem nagyon nagy káosz volt – mind magánélet, mind sportélet terén. Tényleg az volt a fókuszban, hogy az olimpiára legyek jól, és ez sikerült is.
Úgyhogy ezt fel kell dolgozni, el kell rakni. Csak úgy lehet ezt elkezdeni, ha az ember lezárt mindent, és csak arra koncentrál, ami előtte van, és 110 százalékosan ott van fejben.
Berényi Rebeka
hirdetés
