„A felfokozott érzelmi állapot, a társadalomban és az egyházban zajló tektonikai mozgások repedéseket hoztak létre, amelyeken át a felszínre törtek a szívben lévő indulatok.” Szabados Ádám teológus, esszéíró gondolatai az elmúlt hetekben történt látható és láthatatlan eseményekről a kegyelmi ügy kapcsán.
A kegyelmi kérvény körüli drámának még nincs vége, erjedő következményei hosszú ideig velünk maradnak az egyházban, de a zeniten azt hiszem, már túl vagyunk, és néhány tanulságot leszűrhetünk az elmúlt hetek vitáiból. Sokan, sokfélét gondoltunk, a véleményemet én sem hallgattam el, sőt, időnként az érzéseimet sem. Ahhoz még túl korán van, hogy megfelelően rálássunk a történtekre, ezért a mostani gondolataim sem végső összegzések, csak egyfajta pillanatfelvétel. Ahhoz viszont szerintem eleget láttunk már, hogy őszintén, kritikusan belenézzünk az események tükrébe.
Engem két dolog döbbentett meg leginkább. Az egyik az, hogy ebben a drámában szinte semmi nem az volt, aminek látszott. Végig az volt a benyomásom, hogy a leleplezőből csináltak leplezőt, a kegyelmezőt mondták kegyetlennek, kegyelem alatt folyton az ártatlanságot értették, a prófétai hang politikai hang volt, az evangéliumi vélemény inkább csak ellenzéki vélemény, a reformátusok nevében nyilatkozó nem református, a ruhák megszaggatásának bűnbánata a bűnbánó ruhájának megszaggatása, akik irgalmasságról beszéltek, irgalmatlanul cselekedtek, akik az áldozatokról lamentáltak, az áldozatokra hivatkozva áldoztak bűnbakot, a gyermekek védelmében a gyermekvédelemnek keresztbe fekvők tüntettek azok ellen, akiknek évek óta épp velük kellett harcolniuk a gyermekekért, a jószándékot mondták aljasságnak, az aljasságot jószándéknak, a köveket a farizeusokra dobálták, miközben a kődobálok hálát adtak, hogy nem olyanok, mint a farizeusok, mások meg virtuális imaszíjaikat megszélesítve a nevükben kértek bocsánatot. Minderről Pál figyelmeztetése jut eszembe: „többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus” (Ef 4,14-15).
A másik nagy tanulság az, hogy ebben a helyzetben mi is megpróbáltattunk.
Ijesztő volt heteken át a kommentfalakra fröccsent szívekbe nézni.
A felfokozott érzelmi állapot, a társadalomban és az egyházban zajló tektonikai mozgások repedéseket hoztak létre, amelyeken át a felszínre törtek a szívben lévő indulatok. Számomra ezek a jelzők írják le a látottakat: rosszindulat, gyűlölet, cinizmus, hiúság, agresszió, félelem, szorongás, szégyen, kétségbeesés, szomorúság, kegyetlenség, káröröm, bosszúvágy, irgalmatlanság, ítélet, keserűség, irigység, opportunizmus, harag. Olvastam gyönyörű megszólalásokat is, de összességében olyan volt, mintha egy nagy sötét árny telepedett volna fölénk, és hirtelen előkúsztak volna a fény elől rejtőző, irtózatos bogarak, csúszómászó, rusnya lények, a sötétség démonai. Erről pedig az Úr Jézus szavai jutottak eszembe: „Ami az emberből kijön, az teszi őt tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, gonoszság, csalás, kicsapongás, irigység, rágalmazás, gőg, esztelenség. Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek, és teszik tisztátalanná az embert.” (Mk 7,20-23)
Számomra az is nyilvánvalóvá vált, hogy még hívő keresztények gondolkodását is mélyen átjárja a hatalommal kapcsolatos nietzschei, darwini, marxista és posztmodern cinizmus. Az a hit, hogy akinek hatalma van, az biztosan elnyomó, és aki felelős pozícióban van, az csak a hatalmat akarja, ezért küzdeni ellene szinte bármilyen eszközzel igazolható. Való igaz, hogy a hatalommal sokan, sokszor visszaéltek. Amióta az ember az Istennek való engedelmesség helyett az autonómiát választotta, könnyen megmámorosodik a hatalomtól és rosszra is használja. De a Biblia szerint a hatalom mégis Istentől van, és részben épp azért, hogy megfékezze a gonoszt. Isten ad fölénk hatalmakat (Róm 13,1-7), ahogy Isten ad apákat, férjeket, felelős vezetőket is az élet minden területén. Összehasonlíthatatlanul rosszabb az a világ, ahol nincsen vezetés és nincsen hatalom. De akinek a hatalom ab ovo az elnyomás szinonimája, soha nem fogja érteni sem a Bibliát, sem annak a motivációit, akinek a hatalom alapvetően mégiscsak szolgálat és felelősségvállalás, ahogy Jézus is tanította. És ha már bizalmatlanok vagyunk a hatalommal szemben, a bizalmatlanság éppen akkor különösen indokolt, amikor valaki abban hisz, hogy minden hatalom pusztán a hatalomról szól. Az ilyen embernek a lázadásától is óvakodjunk!
Az is fontos tanulsága az elmúlt heteknek, hogy az egyházat nem tudja megtartani a politika. A politika sem tud a keresztényekre támaszkodni a romlottság megfékezésében, ha a keresztények a politikától várják a védelmet, de ennél sokkal rosszabb, hogy maga az egyház inog meg, ha más alapra épül, mint amire tervezték. Az Egyháznak a Jézus a fundámentuma, a szent Igére épült fel lelki temploma. Isten a dicsőségét nem adja másnak. Orbán Viktornak sem. Egyetlen támogató kormányzatnak sem.
Az egyház szuverén Ura Krisztus, az Isten Fia.
Csak ő adhat védelmet, igazi védelmet a progresszió démoni erőivel szemben is. Jézus követői akkor tudnak só és világosság lenni a világban (a kultúrában is, ahol harc folyik a lelkekért, sőt, még a politikában is, ahol a poliszról születnek döntések), ha nem a világból valók. Ahogy T. S. Eliot mondta A keresztény társadalom eszménye című lenyűgözően prófétai esszéjében: az egyház és a világ viszonyában nincs állandó modus vivendi. Az egyház a megingathatatlanabb valóság, ha Jézusra figyel, és csak megingathatatlanságában képes jól felmérni a világgal való aktuális viszonyát is. Az egyház fundamentuma Jézus és Isten szent Igéje, ha más alapra épül, a viharban egyszerűen összedől.
Az elmúlt hetekben súlyos mélységek tárultak fel, sok szív szándéka vált láthatóvá. Van okunk szégyenkezni. A mindentudó, mindenható Isten őszinte bűnbánatra hív bennünket. Hiszem, hogy ez lehetőség is egyben valami újra, valami igazabbra, valami mélyebbre. Valami evangéliumibbra, apostolibbra, mennyeibbre. Ehhez meg kell aláznunk magunkat. „Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veted meg, Istenem!” (Zsolt 51,19) Ebben a helyzetben benne van a megtisztulás ígérete, ha meghalljuk a megtérésre hívó szót és engedünk neki. Kifakadhat a bűn tályoga és megmosakodhatunk a Megváltó vérében. Ez minden evangéliumi ébredés alapja. A bűnbánatban és hitben kapaszkodjunk össze, ne a lázongásban és a keserűségben! A felülről való bölcsesség méltányos és tiszta. Az Úr Jézus szerint a tiszta szívűek látják meg az Istent (vö. Mt 5,8), és utána azt hiszem, sok mást is.
Szabados Ádám
Forrás: Divinity
hirdetés
