Nemrégiben szerkesztőségünk két tagját, Annát és Ágit is eljegyezték, így az ÚTON podcast legutóbbi adásának témája nem is lehetett volna más, mint a jegyesség és a házasságra való készület. Honnan tudták, hogy a vőlegényük az, akivel szeretnék leélni az életüket? Milyen vágyaik és elvárásaik vannak a házasságra nézve? Félnek-e a házasság utáni szextől? Sok-sok izgalmas kérdést tettetek fel Instagramon, amelyek nem maradtak tartalmas és izgalmas válaszok nélkül!
Milyen elvárások és vágyak vannak bennetek a házasságra nézve?
Anna: Mi mindketten úgy tekintünk a házasságra a vőlegényemmel, hogy az nemcsak egymással, hanem Istennel való szövetségkötés is. Nagyon hiszünk abban az igében, hogy „A hármas fonál nem szakad el egyhamar.” (Préd. 4,9) Azt gondolom, hogy Isten nélkül nem is érdemes belevágni a házasságba – több évtizedre szóló döntést csupán emberi erőből és gondolkodásból nem lehet igazán meghozni. A házasság magas minőséget ad egy kapcsolatnak, biztonságot, megnyugvást. Már a jegyességben is igent mondtunk egymásra, és ebben az igenben benne van a másik csomagja, összes nehézsége, családja, a rossz napjai vagy akár a későbbi konfliktusaink is.
Ági: Az elsődleges vágyam, hogy szentté válhassak a jövendőbeli férjemmel, és hogy egymás mellett ki tudjunk teljesedni – az egyéni és a közös céljainkban egyaránt. Fontos, hogy egymás álmait is tudjuk támogatni. Nagyon nagy szó, hogy
ott van melletted valaki, aki szeret, támogat, elfogad, biztat – így jó esélyeink vannak, hogy szárnyakat bontsunk és azzá az emberré váljunk, akinek Isten elgondolt minket.
Fontos, hogy őszintén, kendőzetlenül legyünk egymással testi és lelki értelemben is. Azt is szeretném, hogy a szerelmünk ne önző, hanem gyümölcsöző lehessen mások számára is, hogy ketten együtt Istent adjuk a világnak.
Mi alapján éreztétek azt, hogy készen álltok a jegyességre?
Ági: A kapcsolatunk elején és közben is beszéltünk arról, hogy nagyjából mennyi idő után tudjuk elképzelni, hogy eljegyezzük egymást. Hallok olyan keresztény párokról, akik egy éven belül megházasodnak, míg mások együtt vannak mondjuk négy évig – érdemes lehet átbeszélni, hogy te és a párod hogy álltok ehhez a kérdéshez. Én azt éreztem, hogy a fontos kérdéseket átbeszéltük, és láttuk az egyezést. Bár vannak köztünk nagy különbségek, ezek nem áthidalhatatlanok. Én például nagyon szívesen élnék bizonyos időközönként külföldön is, de a vőlegényem ezt eleinte nem tudta elképzelni. Volt, hogy ez a különbség annyira hangsúlyos volt a kapcsolatunkban, hogy azt hittük, emiatt kell szakítanunk. Aztán végül sikerült ezt átbeszélnünk, és láttuk, hogy tudunk ebben majd együttműködni. Az is segített a jegyességre való felkészülésben, hogy már láttuk egymást sokféle helyzetben: megéltünk sok örömöt és nehézséget is, és láttuk, hogy képesek vagyunk egymásért tenni, változtatni.
Anna: Bennem is voltak bizonytalanságok még a kapcsolatunk elején, de ahogy megerősödtem abban, hogy a párommal szeretném leélni az életem, az mutatta meg számomra, hogy készen állok a jegyességre. Mi is abban egyeztünk meg, hogy legalább egy évet várunk az eljegyzés előtt, hogy megismerjük egymást. Kozma-Vízkeleti Dániel család-és párterapeuta is arra szokta felhívni a figyelmet, hogy érdemes nagyjából két évet hagyni a kapcsolat fejlődésének, és így nem a rózsaszín ködben mondtok igent egymásra életreszólóan, hanem már egy megdolgozott kapcsolat van mögöttetek. Én is ezt érzem, hogy magabiztosan tudok igent mondani, mert láttuk egymást a nehezebb periódusokban is. Amikor ráeszmélsz, hogy mindezekkel együtt a párod egy ritka kincs, és nem tudnád mással elképzelni az életed, az jó kiindulópont arra, hogy a következő fejezetre lépjetek.
Milyen feleséggé szeretnétek válni?
Ági: A legfontosabb szerintem az, hogy Isten felé vigyem a másikat, hogy tiszteljem és szeressem a férjem és tudjak meghalni érte. Azt szeretném feleségként adni majd, amire a férjemnek éppen szüksége van – legyen az bátorítás, vigasztalás vagy épp figyelmeztetés. Fontos, hogy tudjak szerető támasz, biztos pont lenni neki – nyilván erre akkor vagyok képes, ha tudom, hogy nem én vagyok ennek a forrása, hanem Isten. Ha hagyjuk, hogy Isten dolgozzon rajtunk keresztül, akkor házastársként képesek vagyunk erre.
Anna: Én feleségként szeretnék valódi segítőtárssá válni – ezt persze lehet félreértelmezni, mintha a nő csak a férje hátterében élhetne, de valójában ez ennél egy sokkal fontosabb feladat. Szerintem ez megnyilvánulhat az otthonteremtésben is – hogy nemcsak fizikailag, de lelkileg is otthont adunk a férjünknek.
Azt szeretném, hogy a társam azzá a férfivé váljon mellettem, akivé Isten teremtette őt.
Szeretnék emellett tudatos maradni abban, hogy a hosszú évek során se vegyem természetesnek, hogy a férjem mellettem van, hanem ajándékként tekinteni rá, és Isten közreműködésével azt a figyelmet, szeretetet, törődést adni neki, amire szüksége van.
Féltek a házasság utáni szextől?
Anna: Szerintem a félelem erős szó, de az ismeretlennel szemben mindig van az emberben bizonytalanság. Sokszor felhozzák azoknak a keresztény pároknak, akik a házasságig tisztaságban szeretnének maradni, hogy „kockázatos, amit vállaltok, mert nem tudod, milyen lesz a másikkal a szex, így mész hozzá, és nem tudhatod, működni fog-e”. Nekem ilyenkor az az érzésem, hogyha a lelki összhang abszolút megvan köztünk, akkor nem hiszem el, hogy a testi ne lenne meg. A szexualitásra úgy is tekintek, mint a szív és lélek egységének kifejeződésére. A másik, hogy szerintem már a csókból is le lehet szűrni, hogy milyen köztünk a dinamika vagy kémia, és ez is jó katalizátora annak, hogy a szex működni fog-e köztünk.
Ági: Én azért azt mondanám, hogy kicsit félek a házasság utáni szextől, bár mostmár kevésbé, mint egy-két hónappal ezelőtt, és ebben segített egy könyv is, amit közösen elkezdtünk olvasni a vőlegényemmel. Az a címe, hogy Örömre teremtve, egy keresztény házaspár írta, és a férfiszerző orvos, így sokan fordultak hozzá szexuális nehézségekkel, hogy mi az, ami nem működik a házasságukban. Eleinte nekem nehéz volt elfogadnom, hogy a szexualitás is egy olyan terület az életünkben, amely türelmet és tanulást igényel, miközben a hosszú várakozás miatt az a gondolat lehet bennünk, hogy ennek könnyen kellene mennie. A jegyesoktatásnál alá kellett írunk egy „szerződést”, amelynek az egyik pontja az volt, hogy az esküvő után egyből nászútra megyünk, hogy már a házasság legelején legyen terünk és időnk arra, hogy lelkileg és testileg is egymásra hangolódjunk.
A többi kérdést és választ a podcast adásban meghallgathatod!
hirdetés
