2023. 12. 12.

Ötszáz csíkszeredai gyerek egy dalban

Rendhagyó eseménnyel zárták a Petőfi-emlékévet a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolában. Az intézmény diákjai és pedagógusai több héten át tartó előkészület után a Mikó-vár előtt énekelték el közösen Szarka Gyula Petőfi dicsérete című dalát.

Maradandó élményben volt részük a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjainak és tanárainak, hiszen több hetes felkészülés után közösen énekelték el Szarka Gyula Petőfi dicsérete című dalát a Vár-téren. A teljes iskolaközösséget összekovácsoló eseménnyel az iskola névadója születésének 200. évfordulójára emlékeztek.

hirdetés

László Károly, az iskola igazgatója elmondta: „Büszkék vagyunk az elkészült videóra, és jó érzés, amikor azt látjuk, hogy ennyi gyerek ilyen lelkesen Petőfi emlékéért képes szerepelni, énekelni.” Hozzátette, azt is jó érzés volt látni, hogy egy ötlet köré milyen szívesen gyülekezik a tanári közösség, a diákközösség, és milyen szívesen dolgozik együtt ez a csapat. Mert csapatként kellett együttdolgozni: több mint ötszáz gyerek és közel negyven pedagógus vett részt a közös éneklésben.

„Azt gondolnánk, hogy a gyerekek nem tudnak azonosulni Petőfivel, de ebben a helyzetben azt érzem, hogy igenis, a gyerekek tudják, hogy miről van szó és gondolom, hogy emlékezni fognak erre az eseményre – mondta Waczel Enikő Mária, az egyik szervező tanár. Az előkészület azzal is járt, hogy elolvastuk a dalban is idézett Petőfi-verseket, megbeszéltük, és így magukévá tudták tenni, megértették, és büszkék, hogy ebbe az iskolába járnak, büszkék, hogy éppen Petőfi Sándor nevét viseli az intézmény. Nem áll távol tőlük Petőfi, és megértették az üzenetét, hogy mit is akar tőlünk, mai emberektől: hogy álljunk ki az elveink mellett, hogy tegyünk meg mindent azért, amit célul tűztünk ki. Örömmel tölt el, hogy sikerült ezt összehozni.”

 

Forrás: YouTube, Székelyhon.ro

Borítókép - Fotó: YouTube
Videók Zenék
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás