2023. 10. 31.

Ittas férfi randalírozott egy vidéki templomban

Ítélet született a nyíregyházi templomot ittasan megrongáló férfi ellen – adta hírül a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség.

A vád szerint a húszas évei végén járó férfi október 28-án este, Nyíregyházán az egyik presszóban berúgott, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve bement a közeli templomba, és törni-zúzni kezdett. A vádlott összetörte a kézfertőtlenítő automatákat, mikrofonokat, szétszórta a könyveket, majd meggyújtotta a templomoltáron elhelyezett gyertyákat. Ezután felment a templom karzatára, és az ott elhelyezett, körmenethez használt fakereszt ledöntése után egy vázát is széttört.

A férfi ezek után átment a paplakba is, ahol leszaggatta a függönykarnisokat, majd onnan kijőve a templom udvarán virágkaspókat borogatott fel, végül egy hirdetőtáblát is megrongált. A főügyészség szerint mindezek miatt a vádlott az egyházközségnek 185 ezer forint kárt okozott.

hirdetés

Fotó: Magyarország Ügyészsége 

A férfit az buktatta le, hogy a templomkertből kifelé jövet sérüléseket szerzett, és a cipőjét, valamint a telefonját is elveszítette, ezért egy járókelőtől segítséget kért, aki értesítette az ügyeletet. A kiérkező rendőrök felfedezték a rongálást, és a férfit – ellátását követően – őrizetbe vették.

Az ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő rongálót bíróság elé állította. A bíróság gyorsított eljárásban pénzbüntetésre ítélte és kötelezte az okozott kár megfizetésére.

 

Forrás: Ügyészség.hu

Borítókép - Fotó: Magyarország Ügyészsége
Hírek
hirdetés