Mit mond a kereszténység az eutanáziáról? Van-e a szenvedésnek értéke? És ha a szenvedő fél nem hisz a túlvilágban? Mit mondana egy pap Karsai Dánielnek? Erről beszélgettünk Tokodi László domonkos szerzetessel.
Dr. Karsai Dánielnél tavaly nyáron diagnosztizáltak ALS-t, amely a központi idegrendszer mozgásért, beszédért, nyelésért és légzésért felelős izmainak pusztulásával, idővel teljes bénulással és fulladással jár. A betegség kialakulásának pontos okai nem ismertek, így nem is gyógyítható.
A most 46 éves alkotmányjogász a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán pereskedik azért, hogy maga dönthessen az élete végéről. Az aktív életvégi döntések ugyanis nem legálisak a ma Magyarországán. Karsai Dániel az elmúlt időszakban számtalan interjút adott, amelyben kiállt azon joga mellett, hogy ő dönthessen arról, hogy mikor és milyen körülmények között kíván meghalni.
De hogy reagál minderre egy pap? Mi a kereszténység álláspontja az eutanáziáról?
Nem teljesen egyértelmű, hogy Karsai Dániel hívő-e, de voltak ehhez hasonló nyilatkozatai: „Vallásos ember vagyok, már a betegségem előtt is az voltam, a hitem szerint minket teremtettek. Azokkal a szempontokkal jogászként mégsem tudok mit kezdeni, hogy az élet nem a miénk, hanem Isten kezében van.” (444.hu)
Tokodi László domonkos szerzetes szerint egy pap nemcsak a hívőkhöz kell beszéljen, hanem mindenkihez. „Vikor Frankl osztrák pszichiáter, aki megjárta Auschwitzot is, ahol meghalt a felesége és a szülei. Az ő írásait biztosan ajánlanám Karsai Dánielnek. Sokat beszélt arról, hogyan találhatjuk meg az élet értelmét a szenvedéseink közepette is. Vannak olyan dolgok az életünkben, amelyeket nem tudunk megoldani, ilyen ez az ALS betegség is, amelyre nincs orvosi megoldás. Viktor Frankl azt mondja,
hogyha nem tudunk a külső körülményeken változtatni, akkor változtassunk magunkon, a hozzáállásunkon – egyedül erre van hatalmunk.”
De felmerül a kérdés, miért éri meg szenvedni egy embernek, akinek a testi állapota folyamatosan romlik, miközben szellemileg teljesen ép marad? „Van egy törvény, amelyet természetes erkölcsi törvénynek hívnak, ezt az összes ember fel tudja fedezni, nem csak a valláshoz kötődik. A lelkiismeretünkben szólal meg ez a törvény, az emberi értelem fedezi fel, és arról szól, hogy van jó és rossz. Eszerint az életnek van értéke, akkor is, ha valaki betegségben szenved. A lelkiismeretünk ugyanakkor hozhat téves ítéletet, amikor a jót és a rosszat nem látja tisztán. Itt jön be az eutanázia, amelyet kegyes halálnak fordíthatunk – vagyis azt a halált látja jónak, amely a szenvedést kiküszöböli. Ha erről így gondolkodunk, akkor ebben a kérdésben a lelkiismeretünk tévesen ítél” – hangsúlyozta Tokodi László.
A szerzetes szerint abban van felelősségünk, hogy megkeressük azokat az indokokat, amelyek miatt mégis van értelme a szenvedésnek. II. János Pál pápa egyik apostoli levelében a szenvedés keresztény értelméről ír. Többek között arról, hogy „a szenvedés fejlesztheti a szenvedő jellemét, és napfényre hozhatja erényességét”.
Elvárható, hogy egy nem hívő ember is ugyanúgy gondolkodjon az eutanáziáról, mint egy hívő? – vetette fel a kérdést Martí Zoltán. „A mai világban jogokról, joggyakorlatról, törvényhozásról beszélünk, ennek azonban semmi köze az igazsághoz, amely állandó és megváltoztathatatlan. Nem lehet minden relatív, mert valamihez viszonyítanunk kell. Jó lenne, ha az ügyvéd is felismeré azt a törvényt, amely minden törvény alapja” – mondta László atya. Kiemelte, Karsai Dániel élete – az állapotától függetlenül – ugyanannyira értékes, mint egy teljesen egészséges emberé. „Mindez nem azt jelenti, hogy az erkölcs mellett ne lehetnének érzéseink, természetes, hogy megszólal bennünk az együttérzés – de nem szabad, hogy ez felülírja az értékeket.
Az élet akkor fejeződik be, amikor valaki természetes módon hal meg, vagy úgy is mondhatjuk, hogy amikor Isten pontot tesz valaki életének a végére.”
Évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget, hogy Isten hol van, amikor szenvedés van, egyáltalán miért fordulhatnak elő súlyos betegségek. „Csak Isten tudja, hogy miért engedi meg ezt vagy azt, és Ő nem mindig árulja el nekünk. Hinnünk kell abban, hogy Isten gondviselése nemcsak akkor van jelen, amikor valami jó történik velünk, hanem akkor is, amikor szembesülünk a nehézségekkel, a szenvedéssel” – fogalmazta meg Tokodi László.
