Milyen magyarként Erdélybe születni – és milyen erdélyiként Magyarországon felnőni? Miért bűvölte el egy pincér, amelynek hatására a vendéglátás iránt kezdett érdeklődni? Hogyan tért meg – és hogyan változott meg? No és egy nagyon fontos kérdés: milyen a jó ketchup? A Veletek vagyok podcast legújabb adásában Vass Pállal, a Balatonszárszói SDG Konferencia Központ ügyvezető-intézményvezetőjével beszélgetett Martí Zoltán.
„Csak úgy veszek fel embert és csak úgy küldök el, hogy előtte imádkozom” – vallja Vass Pál, a Balatonszárszói SDG Konferencia Központ ügyvezető-intézményvezetője. „A döntéseket is beleviszem az imaéletembe, de persze mivel ember vagyok, hozok rossz döntéseket is.”
De honnan indult Vass Pál? „Mi Erdélyből 1988-ban költöztünk Magyarországra, ami még a Ceaușescu időszak alatt, a rendszerváltás előtt volt. Magyarként kisebbségben élni azért nem volt könnyű. Én magyar iskolába jártam, de már az első osztálytól kötelező volt románul tanulni, és minden reggel elénekelni a román himnuszt. Marosvásárhelyen akkor még magyar többség volt, azóta persze ez az arány már megfordult.”
Mint mondja, Magyarországra nem jött, hanem hozták, hiszen még csak nyolc éves volt, de nem bánta meg, hogy átköltöztek. „A szüleim a hivatalos utat választották, ami azt jelentette, hogy négy évet kellett várni a költözés engedélyezésére. Persze próbálták támadni a szüleimet, hogy miért akarják ezt az idilli országot elhagyni, de Istennek hála, nem találtak rést a pajzson.”
A szülei szerettek volna továbbtanulni egyetemen, de nem tehették – részben a magyar nevük miatt – ezért is hozták át a gyereküket, hogy neki ne legyen ilyen akadály és ő az anyanyelvén tanulhasson. „Hiába az anyaországba érkeztünk, de egy más világba csöppentem, mint ahol felnőttem, nagyon nagynak és ismeretlennek tűnt Budapest.” Felső tagozatos korára már jobban feloldódott, középiskolában pedig már teljesen beilleszkedett a kortársai közé.
„Székelyként valóban magunkban hordozzuk a szűkszavúságot, nehezebben fejezzük ki az érzelmeinket. Ugyanakkor
a munka tisztelete és szeretete is bennünk van, ez abszolút igaz volt édesapámra, és én is örököltem tőle”
– mondta.
A család hitéletéről Vass Pál őszintén beszámolt. „1988-től a kilencvenes évek elejéig mi nem igazán jártunk templomba. Akkor lett intenzívebb, amikor 14 éves koromban a konfirmációmra kezdtem készülni, és Rákospalotán elkezdtünk az egyik gyülekezetbe járni. Később, egy újabb költözés után a szüleim presbiterek lettek, a húgom pedig református iskolába ment. Ő minden étkezés előtt imádkozott, és valahogy kezdett természetessé válni, hogy a család része a hit” – mesélte.
Hagyományos erdélyi református család voltak, de a Budapestre költözésük után a vallásgyakorlásból jó pár év kimaradt. Vass Pál tizennégy éves korától dolgozott, először ketchupot főzött pontos recept alapján, ezt adták el. Tizenhat éves korában kapott egy lehetőséget, hogy pincérként dolgozhasson, ekkor megtetszett neki a vendéglátás világa. „A legjobbak között akartam lenni, hiszen otthonról nemcsak a munka szeretetét hoztam, hanem a perfekcionizmust is. A pincér szakmának megvan a szépsége, és én szépen akartam csinálni, miközben kedves vagyok a vendégekkel. Ez jó pár helyen bevált, a vezetők el is kérték a telefonszámomat, és továbbadták más helyeknek, ahol épp szükség volt felszolgálóra.”
Bár szerette a vendéglátást, sokáig ködös volt az útja. „Nagyon sokat imádkoztam, hogy Isten mutassa meg az irányt. Amikor megcsörrent a telefonom, és Szárszóról hívtak, szerintem nem lett volna még egy olyan pozíció az országban, amely lefedte volna azt a sok mindent, ami bennem volt, és amiért imádkoztam.”
Egyszer épp munka közben hívta az édesanyja, hogy elmondja a fiának: az apja rákos. „Váratlan és ijesztő helyzet volt, és akkor elkezdtem imádkozni.
Isten létében soha nem kételkedtem, de akkor erősen kezdtem kérni őt, hogy gyógyítsa meg az édesapámat.”
Amikor megműtötték az apját, az orvos azt mondta, nincsenek túl jó kilátások, Isten mégis csodával határos módon meggyógyította.
Volt egy erdélyi rokona, János, aki részt vett egy eseményen, ahonnan megváltozva tért haza. „Elmentünk a barátnőmmel – aki azóta már a feleségem – erre a Cursillo nevű csendes hétvégére. Rájöttem, hogy az, amit én addig hitnek gondoltam magamban, valójában semmi nem volt. Láttam hiteles keresztény embereket, akik beszéltek a hitükről, és arról, hogy ez minden percben az életük része. Megfoghatatlan és csodás volt egyszerre. Először nyomasztó volt szembesülni önmagammal és azzal, ahogy éltem addig, de aztán volt egy felemelő pontja, amikor
Isten igéken, történeteken keresztül azt üzente, hogy így is kellesz nekem.
Korábban inkább félelemből imádkoztam, és mintha egy szoborhoz beszéltem volna. De aztán Isten elkezdett válaszolni. Azon a hétvégén életemben először éreztem azt a megfoghatatlan békességet. Kinyílt előttem az ajtó, és beléptem ebbe az új életbe.”
Az istenképe is sokat formálódott. „Korábban, ha kérdezték, szavakkal elmondtam, hogy az Isten jó. Most már tudom, hogy tényleg az. Ő mindenhol jelen van, velünk van és megszólítható, mindenben lehet Rá támaszkodni” – összegezte Vass Pál.
A Veletek vagyok a 777 és a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának közös életútinterjú podcastje – helyreálló életekről.
A korábbi adásokat megtaláljátok a 777 YouTube-csatornáján.
hirdetés
