„Testvéreim, már sokan meghaltak. Kérem, ne ontsanak több ártatlan vért sem a Szentföldön, sem Ukrajnában, sem máshol” – fogalmazott a Szentatya a világ mostani elborzasztó eseményeire reflektálva.
Ferenc pápa közös imára buzdított a világ számos konfliktusáért, különösen a nemrég kirobbant izraeli és palesztinai háborúért.
Október 15-én, délben a pápa elimádkozta az Úrangyalát, külön említést tett a Szentföldről, Ukrajnáról és az örmény-azerbajdzsáni helyzetről.
„Elég! A háború mindig vereség, mindig!” – hangsúlyozta. „Továbbra is nagy fájdalommal követem, ami Izraelben és Palesztinában történik. Ismét a sok áldozatra gondolok… különösen a gyerekekre és az idősekre. Ismételten kérem a túszok kiszabadítását, és nyomatékosan kérem, hogy gyermekek, betegek, idősek, nők és civilek ne váljanak a konfliktus áldozatává! A humanitárius jogot tiszteletben kell tartani, különösen Gázában, ahol sürgősen humanitárius folyosókat kell biztosítani és a teljes lakosság segítségére sietni.
Testvéreim, már sokan meghaltak. Kérlek benneteket, ne ontsunk több ártatlan vért sem a Szentföldön, sem Ukrajnában, sem máshol!”
Ferenc pápa mindenkit imára buzdított, és külön kérte, hogy csatlakozzunk a jeruzsálemi pátriárka által meghirdetett ima- és böjtnaphoz.
„Az ima az a szelíd és szent erő, amely szembeszáll a gyűlölet, a terrorizmus és a háború ördögi erejével.
Arra kérek minden hívőt, hogy a következő kedden, október 17-én szentelje a napját az imának és a böjtnek.”
A pápa egy szörnyű évfordulóra hívta fel a figyelmet: a római zsidó közösség holnap a náci deportálások 80. évfordulójára emlékezik. Az örmény konfliktus kapcsán pedig elmondta, hogy aggodalma „nem csillapodott”. Hozzátette: „Nézem az ukrán zászlókat: Ne felejtsük el a meggyötört Ukrajnát!”
Forrás: Aleteia
3 hozzászólás
[…] forrás […]
Radnóti Miklós: TÖREDÉK
.
Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.
Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, –
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.
Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bujhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, –
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.
Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő írigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
és várta, hogy talán megszólal ujra –
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, –
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
1944
Füle Lajos: SÍRNI
.
Naponta a világon
milliókat költenek arra,
hogy az emberek nevessenek,
pedig a legtöbbnek
arra lenne szüksége,
hogy sírjon.
.
Sírjon elfeledett,
szívet megszaggató,
megindító szomorúsággal,
mint elveszett gyerek
az élet úttalan,
rémekkel teli dzsungelében.
.
De ezt csak úgy lehet,
ha rádöbben az ember,
hogy végtelen az éj,
hogy fojtogat a bűn,
hogy semmi az erő
és nincsen más kiút,
csak sírni feltörő,
Lélek szerinti zokogással,
mint eltévedt gyerek;
hogy Aki keres,
megtaláljon.